Közgazdasági Szemle – 1972.
január - Rabi Béla: Néhány gondolat a beruházási egyensúly megteremtéséhez szükséges teendőinkről
1. NÉHÁNY GONDOLAT A BERUHÁZÁSI EGYENSÚLY MEGTEREMTÉSÉHEZ az elveknek. Ez a tervben feltételezettől eltérő gyakorlat természetesen nem alátámasztja, hanem gyengíti a tervszámok biztonságát. A decentralizált beruházási szféra központi tervezésének erősítése, a vállalati beruházási szándékok mainál lényegesen jobb ismerete elengedhetetlen feltétele annak, hogy a feszültségeket a tervezés és irányítás eszközeivel is enyhítsük, illetve megszüntessük. A központi tervezés másik fázisa — amely természetesen csak elvileg választható el az előbb tárgyalttól — a központi (állami) fejlesztési célok meghatározása és összehangolása a rendelkezésre álló pénzügyi és anyagi-műszaki forrásokkal, illetve a gazdasági struktúra továbbfejlesztésének céljaival. A tervezés hiányossága itt az úgynevezett „alátervezés", amikor a fejlesztési célok irreálisan alacsony költség-előirányzattal kerülnek a tervbe. Ezt a jelenséget már olyan sokszor elemezték, hogy úgy vélem, nem szükséges bizonyítani káros hatását a beruházási egyensúlyra és szerepét a feszültségek kialakulásában. Mindössze annyit említenék meg, hogy csak az elmúlt két évben és csak az egyedi nagyberuházásoknál a tervhez képest mintegy 4 milliárd Ft többletköltség merült fel. A jelenség okai ismertek, és bár kétségkívül itt is nagy szerepet játszik az áttervezés gyengesége, a fő ok mégis alapvetően szemléleti jellegű. A központi tervezés itt rá van utalva a tervezőintézetek és ágazati minisztériumok adatszolgáltatására. Egyet kell érteni Drecin József megállapításával*, hogy ,, . . . nem lehet csupán egy-két központi intézménynek — egyébként szükséges — valamiféle »szuperrevíziójára« alapozni ... , mert azok a konkrét objektumban már időhiány miatt sem képesek megtalálni és megfelelően bizonyítani a tervezés megalapozatlanságait." A központi tervezésnek azonban többet kellene tennie az „alátervezés" megakadályozása végett. A tervezésnek is megvannak a maga segédeszközei (összehasonlítások, különböző tervezési normatívák alkalmazása, ellenőrző számítások végzése és megkövetelése stb.), amelyek segítségével megközelítő pontosságú kontroll végezhető el, és megfogalmazható a népgazdasági összefüggések oldaláról, hogy „mennyit ér" a gazdaságnak egy adott objektum. A központilag önállóan tervezett objektumok száma nem túl nagy, s ez elvileg lehetővé teszi alapos elemzések végzését. E vélemény kifejtésével azonban távolról sem kívánom csökkenteni az objektumtervező intézmények teljesen indokolt felelősségnövelésének szükségességét. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nagyberuházások többletköltségeinek mint a beruházási feszültségek egyik fontos tényezőjének megszüntetésében a tervezésnek a mainál nagyobb, határozottabb és hatékonyabb szerepet kell vállalnia. A széles értelemben vett gazdasági tervezőtevékenységhez és a gazdaságirányítás szférájához tartozónak érzem a gazdálkodás érdekeltségi viszonyainak megteremtését. Annak a közgazdasági „klímának" a létrehozását, amely a vállalati vezetés gondolkodását alakítja, s a gazdálkodási tevékenység követelményrendszerét alkotja. E problémakör vonatkozásában is rámutattak az elemzések bizonyos hiányosságokra, amelyek kb. úgy fogalmazhatók meg, hogy gazdaságunkban lazák vagy nem eléggé működőképesek a hatékonysági követelmények, nem következetesen érvényesül a vállalati önállóság szervesen összetartozó két oldala * Drecin József: Beruházási egyensúly, irányítási és döntési mechanizmus, Társadalmi Szemle 1971. 6. szám, 7. 1.