Közjegyzők Közlönye, 1999 (3/46. évfolyam)
1999 / 1. szám - A TUDOMÁNY TOLLÁBÓL - Neschwara, Christian: Az 1850., 1855., 1871. évi osztrák közjegyzői rendtartások: a közép-európai közjegyzőség alapjai
Közjegyzők Közlönye A TUDOMÁNY TOLLÁBÓL Az 1850., 1855., 1871. évi osztrák közjegyzői rendtartások: a közép-európai közjegyzőség alapjai I I. Bevezető megjegyzések A rendezőknek azt a célját követve, hogy járuljak hozzá ehhez a konferenciához egy a lengyel, cseh, szlovák, horvát és szlovén közjegyzőség fejlődésének témaköréből vett előadással, a következőkben a Habsburg monarchia kötelékében működő közjegyzőségnek a XVIII. század végétől 1918-ig végbement fejlődése bemutatásával kívánom teljesíteni; ennek során esetenként kitérek a magyar országrész helyzetére, és kitekintést adok arra is, hogy ez hogyan hatott tovább 1918 után a közép-európai térségben. II. Az osztrák közjegyzőség fejlődése 1848-ig A közép-európai térség közjegyzősége két erőteljes lökést kapott története során, ami különösen jól megmutatkozik, ha áttekintjük a történelmi Ausztriában végbement fejlődését. Az első a középkor derekán az egyházi bíráskodáson belüli kánonjog hatására az itáliai jogkörben létrejött jegyzőség befogadására és egy császári jegyzőség megszületésére vezet; a második a XVIII. és XIX. század fordulóján következik be, és Franciaországból indul ki, amelynek forradalmi közjegyzősége Franciaország Napóleon alatti expanziójának folyamán a közép-európai térségben is teret nyer, az Osztrák Császárságban azonban tartósan csak 1848-at követően. A közép-európai jogi életben a késő középkorban befogadott egyházi közjegyzőség újkori alakjában mint úgynevezett közjogi jegyzőség mozgalmasan és sokrétűen fejlődött a XIX. század elejéig, és császári intézményként birtokolt egyetemlegessége fejlődése során egyre inkább, mindenekelőtt az újkorban megfakult. A felvilágosult abszolutizmus hatására a XVIII. század közepétől kezdve egyre inkább kirajzolódik a jegyzőség államosításának iránya, ami Poroszországban és Ausztriában a XVIII. század vége felé be is fejeződött. Ennek a politikának az volt a célja, hogy kiépítse az állam hatalmi monopóliumát, és eltávolítsa a köztes hatalmakat, amelyek autonóm módon ékelődtek az állam és alattvalója közé. Elvből felszámolták az összes nem állami közigazgatási intézményt. Autonóm jogi tevékenységként nem maradt ki ebből a közjegyzőség sem. Poroszországban teljesen megszüntették, és az ügyvédséggel együtt úgynevezett igazságügyi biztosságként (Justizkommissariat) államosították. Ausztriában nem szüntették meg ugyan a közjegyzőséget, a közjegyzők azonban elveszítették önálló jellegüket, besorolták őket az állami jogszolgáltatás szervei közé. Az államosítással azonban az ausztriai közjegyzőség jelentősége nem nőtt, mert hatáskörét is korlátozták. Csupán a közjegyzők váltó-óvatolását ismerték el közokirat jellegűnek, ezt az előnyt azonban a számtalan helyhatósági, államigazgatási és bírósági hivatalnok által kiállított okirat is élvezte. Ezek uralkodtak az okiratkészítés területén és ezzel a jogéletben is. Ezzel Ausztriában a közjegyzőség gyakorlatilag már 1800 táján állami váltóbírósági jegyzőséggé korcsosult. Amikor aztán 1806-ban a birodalom megbukott, akkor már a birodalom legtöbb területén megszűnt, vagy legjobb esetben darabjaira esett szét az általános közjegyzőség. A császári közjegyzőség csak azokban a térségekben tudta a XVIII. század végéig megőrizni egyetemleges jellegét, amelyeket érintetlenül hagyott az újkori államalakulatok szívó hatása, így például a birodalmi városokban, de a modern államiság közvetlenül a birodalom vége előtt ezeket - és velük együtt a császári közjegyzőket is - magába szippantotta. A birodalom végével kapja aztán a közép-európai közjegyzőség a fejlődésére mind a mai napig kiható második lökést azoktól a Franciaországban a Nagy Forradalommal kapcsolatos állami változásoktól, amelyek azonban ott pozitív hatással voltak a közjegyzőségre: amíg ugyanis a poroszországi és ausztriai monarchikus abszolutizmus az autonóm közjegyzőség megszüntetésének útját járta, addig a franciaországi fejlődés - a forradalom alapgondolatát, jelesül a társadalom önigazgatásának elvét követve - a közjegyzőségnek az önigazgatás szolgálatába állítását eredményezte: az 1803-ban alapjaiban újjászervezett francia közjegyzőséget az jellemzi, hogy a peres ügyektől szigorúan különválasztva, a peren kívüli eljárásokat teljesen az államilag kinevezett közjegyzők hatáskörébe utalja. Ezt a lehetséges feladatait illetően széles hatáskört ezen túlmenően a többi jogi foglalkozási ág versenyével szemben még biztosítják is azzal, hogy jogszabályban írják elő a közjegyző kötelező igénybevételét. A közjegyzői okirat nemcsak közhitelesnek számít, hanem ezenkívül az azonnali végrehajthatóság előnyét is élvezi. A közjegyzőknek a közjegyzői kamarákban autonóm hivatásrendi képviseletük van, amely messzemenő fegyelmi jogkört gyakorol a közjegyzői kar tagjaival szemben. Ezt a közjegyzőségi modellt exportálják aztán Franciaország expanziója során a Rajnavidéktől egészen az adriai partokig. Németországi bevezetésével mindenekelőtt a Napóleon védnöksége alatt álló Rajnai Szövetség kötelékébe tartozó napóleoni csatlósállamok járulnak hozzá. Még az európai közjegyzőség előképére is a francia rendszer hüvelyét húzzák a Napóleon által 1806-ban alapított Olasz Királyságban. Az osztrák császári államban is bevezetik, nevezetesen az 1810-ben Franciaországnak ill. az Olasz Királyságnak átengedett területeken, Felső-Karintiában és Kelet-Tirolban mint a francia Illír Tartomány részeiben, amely kiterjedt az osztrák Krajnára és Isztriára, valamint a magyar Horvátországra és Dalmáciára is, bevezetik továbbá az Olasz Királysághoz tartozó Dél-Tirolban. A németországi Rajnavidéken némi módosítással a francia uralom megszűnte után is fennmaradt a francia közjegyzőség, ugyanígy Hamburgban mint Franciaország észak-németországi Hanza tartományának egykori részében is. Németországnak és Ausztriának a francia államrendszert átvett többi részében viszont mindenütt megszüntetik. Az osztrák közjegyzőség fejlődésére nézve a francia jog csupán részleges és időleges érvényének nem volt tartós hatása. Sőt, m * Elhangzott 1998. november 13-án Keszthelyen a X. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. 3