Közlöny, 1848. november (144-173. szám)
1848-11-19 / 162. szám
Rendeletek, 3029 ' v 6 1. V Jóllehet az 1841ts törvény czikkelyek ’s ő felsége több rendbeli leiratai világosan meghatározzák , hogy az országban létező összes magyar hadsereg egyedfti s kizárólag a’ magyar had'egyministerium által vegye rendeleteit, mellynek szinte minden beadványait lészen köteles beküldeni, s még is nagy botránkozással kellett a' honvédelmi bizottmánynak arról értesülni , mikép némelly ezredet, azok egyes részei, s kisebb haditestületek beadványaikat, s számadásaikat Pécsbe a’ számvevő hivatalhoz, vagy más a honon kivüűl létező testületekhez merésztették küldeni, s ez által a’ fenálló törvényeket, ’s az ország független önállását megsérteni; — felszólittatnak tehát minden hadi parancsnokságok, ezredek, ’s bármi nevű testöleitekhogy jövőre illy törvénytelen eljárástól, ’s annál inkább óvakodjanak, minthogy ellenkező esetben ilyen a fenálló törvényeket kijátszani szándékló eljárás , mint honárulás, a legszigorúbban fog büntettetni. Budapesten, november 18. 1848. Az orsz. honvédelmi bizottmány Kossuth Lajos elnök. 3194 v II. A’ pesti fegyvergyár az eddigi tulajdonos magán társaságtól az ország számára átvétetvén és a nemzet hadiszertárai közé soroztatván, a fegyvergyártás gyorsítása tekintetéből az ujdon alakult honvédzászlóaljak parancsnokságainak meghagyatik, hogy mindazon honvédeket, kik a fegyvergyártásra alkalmazhatók, minek a’ kovács, lakatos, kerékgyártó, asztalos és puskamives mesterségekhez értők, röksön a’ pesti fegyvergyárba leendő alkalmaztatásuk végett, a’ hadügyministeriumhoz utasítva Pestre indítsák,s az illyen egyének névjegyzékét terjesszék fel. Kell Budapesten, november 18. 1848. Az országos honvédelmi bizottmány Kossuth Lajos elnök. m. 3227. o. Tapasztaltatván, hogy a' népfelkelés és nemzetőrök kimozditása alkalmával az adóbehajtás nagy hátramaradásával, a’ hatósági és helységbe!! adószedők is kimozdittatnak, ezen visszaélés ezennel eltöröltetik ’s az adószedők kimozditása eltittatik. Kelt Budapestet, novemb. 18-án 1848. országos honvédelmi bizottmány nevében. Kossuth Lajos, elnök, felt mr. A honvédzászlóalj parancsnokságok részére. Az alakitói hódmegyei honvéd főparancsnokságok hatásköre folyó évi december hó 1-ső napjától kezdődvén , a’ honvéd zászlóalj parancsnokságok ezennel oda utasittatnak , miszerint minden, jelentéseiket, mellyeket eddigelé a nemzetőrségi tanácshoz intéztek, a fent kitett naptól kezdve az illető. Vagyis: azon hadmegyei főparancsnokságnak küldjék, mellynek ke-Reröletében a Közlönyben szám alatt megjelent rendelet szerint vannak. Budán, nov. II-ést 1848. Nádory Sándor, ezredes, 1230. u. n. 1. r. n. ~ Nyílt rendelet. Az ország minden polgári s katonai hatóságai ezen rendeletnél fogva oda utasittatnak hogy az általuk az elradalmi fegyvertárból ezután szorgalmazandó puskák, pisztolyok, gyutacsok és rokupagoknak rendeltetések helyére leendő pontos és biztos elszállíttatása tekintetéből, mindenik esetben egy e’ czélra megbízó levéllel ellátott egyént küldjenek a fegyverfelügyelőt osztály* hoz * kiadott ősziét átvételére '« nyugtatványozáséra, Budapest nov. 17-ért 1848. A’ hadügytmnister megbízásából Láhner alezredes. $W* * ~?£r~ Vallás és közoktat, ministeriumtól Az egyetemnél rendkivülileg behozott, és már megkezdett hadi tanulmányok teljesítésére elrendeltem, hogy a franczia, és olasz nyelvből Lemouton János, és Tébi János tanárok hetenként külön három órát tartsanak. Ezen órák, mellyek az egyetemnél szokott módon közzétételnek , a hadi tudományok hallgatóinak nem lesznek köteles óráik; azok számára rendeltetnek, kik közülük e’ nyelveket, mint a’ katonai miveltség szükséges részeit önkint tanulni akarják. Budapest, november 47. 1848. Vallás és közoktatás ministeriumi álladalmi titkár. A’ honvédelmi bizottmány elnökéhez biztos kézből következő pótló tudósítás érkezik a' nov. 15 én megtörtént szarvasi ütközetről. Engedje meg, hogy csak néhány szóval ’s magán után tegyek említést gr. Batthyányi Kázmérról, kinek f. hó 1661 kelt hivatalos jelentésében közölve van a’ nov. 15-ei szarvasi Ütközet, de kinek szerénysége semmikép sem engedé meg azt, hogy shh rá!« is fiiikép tétessék * *dt stég 6« mn engeté n megemlittetni, hogy bal karján sebet kapott: pedig itt is ő volt a vitézek vitéze, valamint Szent Tamásnál és mindenütt, hol eddig még csak jelen volt. Ugyanis egy golyó lovának fülét sérté meg, egy másik pedig bal karjában akadt meg, de szerencsére ez utóbbi már bánladtan repült s ekként az okozott seb minden következés nélküli. Batthyányi be sem kötteté sebét, le sem szállott lováról. Az istenigondviselés, egyik legdélibb leventénk becses életét megtartván édes hazánknak, legyen áldva érette, s reményiem hogy legőszintébb örömemben minden hő magyar osztozik. Hiteles hírek szerint a lembergi lázadás Windischgraetz parancsára egyenesen a’ katonaság által idéztetett elő, az ott életbe jönni kezdett nemzetiség és légiók végső megsemmisítésére; a’ legiobeli ifjúság legnagyobb része szünnapokra eltávozván, és semmi rosszat nem gyanítván, távollétük felhasználtatott ezen lázadás előidézésére, mellynek következtében hiteles tudósítás szerint a’ légió számos tagjai,s mintegy 300 lelkes nő, kik közöl egy maga négy katonát lőtt meg pisztolyaiból, leölettek, ’s a’ felbőszült katonaságnak az öldöklésre s pusztításra 3 nap engedtetvén, olly borszasztó tények követtettek el, mellynek leírásától mindenki vissza borzad. — Az egészből ránk csak annyi szolgálhat tanúságul, hogy a reactioval semmi áron alkudozni nem lehet, mert Lembergben is Hammerstein parancsnok adott becsület szava, sőt kölcsönösen megállapított egyezkedés után is levette a’ népet; ha egyezkedés nem történik, s a' nép el nem ámittatik a' nép győzelmes maradt volna. Igazítás K. K. A közlöny 161-ik számában a 131 számú s a’ honvédsereg elhelyezését, és törzstisztei állományát kimutató közleményben áll, hogy a 13.ik és 24-ik honvédzászlóaljak Pesten állomásoznak, azonban ez már most nem úgy van, mert az első, azaz a' 13-ik Komáromba, az utóbbi, az az a 24. pedig Nagy Becskerekre küldetett. K. K Miért is a' 431 számú kimutatás pótlólagosan kiigazítatik. Kelt Budapesten, november 18. 1848. Alvidéki hírek Verbász nov.15-én.Ma az ujjonszállitás ügyében fenforgó némelly kérdések elintézése végett Somborban másod alispánt elnöklet alatt ülés tartatik. Sz. Tamáson lévő foglyainkat Beöthy Ödön orsz. t. biztos ur folyvást cserélteti, a’ mieink naponkint jönnek ki felé, mi pedig bocsátjuk a szerbeket, kivéve, ha nagyon terhes bűn miatt lennének elitélve. Czintula Antal, erélyes őrnagy, Erdőd táján 30 néhány egyénből álló ellenséges csapatot kerített e' napokban hurokra. Jó volna, ha mindenben ugy bővelkednénk mint őrnagyokban, Pálny és Lauka nálunk voltak, a' tutárkodásnak erre tág mezeje van, csak hogy a' barátságos föld nem igen engedi az embert futni. Gróf Eszterházy Sándor ezredes tegnap megérkezett bánaiból ezredéhez, az ég áldása legyen vele minden lépteinél, valahányszor dicső huszárjait a' haza ellenségei ellen vezérlendi. Ki hallotta valaha, hogy ágyút lopott volna valaki ? Túl a' Tiszán ez is történik, majd meghalják önök miként. Eredeti fogás. E napokban érkezik le hozzánk 400 fegyveres nemzetőr Szabadkáról. Ó Kér, Kis-Kér, — Verbász tömve van fegyveresekkel, — sánczaink mesterművek, mellyek jeles, tudományos Mihálikunk dicséretét szembetünőleg hirdetik. Katona szállítás, — a roppant táborok élelmezése, fuvarozás, sánczásások, nemzetőrségi szolgálatok, s egyéb u. m. fa, szalma, széna, zab 's több effélék kiszolgáltatása, mind Bács megye vállán fekszik, — hála istennek meggyőzte, és győzi; hisszük, hogy méltányolva ismeri el mindenki e’ megye által teljesitetteket; igaz, maga érdekében is tévé, de főképen a’ kedves hon iránti kötelesség érzetétől indíttatva. — Látszik, minő kincse a' hazának e kánaán föld; azért szerette volna a récz koma e földet elkaparitani, s felvitte sovány pajtásait a cserevicsi hegyre, s mutatta nekik bács rónáit. — „Látjátok azon földet arra, túl a Dunán? „Igen!" ,mit láttok arra? „Jaj goszpodine, nem látjuk a’ végét annak a’ földnek !“ .Noha nem látjátok majd elmegyünk,s elfoglaljuk azoktól a’ gyáva madsároktól, meg sváboktól, fogjatok fegyvert11! ’S úgy is jön, s jártak keltek is körülötte, mint macska a' forró kásávál telt tál körül, 's néhányszor ugyan az orrukra koppantottak — a’ jámboroknak. Különös dicsérettel meg kell említenünk a’ nemes mihílcsi közbirtokosságot, hol e' napokban huszárjaink keresztül utazván az ottani nemesek őket kitűnő vendégszeretettel megvendégelték, lovaikat ellátták, s azok számára szükséges fuvarokat egész készséggel as szomszéd helységig kiszolgáltattak, pedig nem állt kötelességökben s illy szép vonásokat nemeseink részéről van alkalmunk gyakran tapasztalni. Nincs e’ nemzet rabigára szánva, érti Ön Monsieur W. ? Verbász, nov. 16-án Tegnap délelőtt roppant ágyúzás volt Vukovár felöl hallható. A’ mieink hihetőleg tisztogatják a' vidéket. Olly harczias emberek fognak még belőlünk válni, hogy egész gyönyörűség lesz. Hiába praxis! a megyei termekből szépen kitakarodtunk a’ síkra, ’s a’ csattanós beszédek helyett dicsérjük most, ha valamellyik a’ fegyvert hatalmasan forgatja; az előtt szóval, tollal, most fegyverrel, ágyúval fűzzük le, a’ ki iránt De ideje is volt már. Őseink hősiségének 82 ikrája i* alig pi&fogtm mir Mink* ! Hanem mi hír az alvidéken? A világhóduttat intéző kar* loviczi bizottmány tovább is akarja a’ vajdaság határait terjeszteni, hanem mind a’mellett kívánja, hogy emberei békében szánthassanak, vethessenek, mire viszont ő is kegyesen elnézné, ha a mi embereink is szántanák földjeiket; ezt ígéri az az,csak úgy, hogy mikor néznek, a’ hű szerbek mint vonulnak sok kocsikon szépen földjeikre ekékkel szántogatni, egyszerre csak azt vevők észre, hogy a’ kocsikon ágyúk, a' szántók kezében ösztöke helyett szuronyos puskák vannak, ’s nyakunkon teremnek; pedig, hogy így lenne, a’ tapasztaltak után egész bizonyossággal lehet feltenni, ők mesterek az illyenekben különben is, ’s aztán principálisaiktól Jellachich et comp. milly tanulságos leczkéket kaptak ! Nem kell hinni nekik, fegyvert, sánezot mindenfelé számukra! Istenem, adj nakünk erélyes, okos vezéreket is már, nemcsak szónokokat , de hamar , mert késő talál lenni. — kimondhatlan aggodalom nyomja keblünket miért nem jó már el e’ nemzet megváltója , kinek óriási karjai e’ haza vidékein mindenütt felszabadítaná, használná, tettre vezérelné a" szunyadó, irány nélkül elvesző erőket. Ha majd szép szerivel végzünk mi a’ szlávokkal, várhatjuk, ha erőnk ki lesz fejtve csak némileg, akkor meglehetünk velők, de mig érzi, hogy kárt tehet gyűlölt ellenének, örökké fog nyugtalankodni. Halljuk, a’ vitéz szerviánok is szép számmal gyülekeznek Sz. Tamásra. Meg kell őket tanítani móresre, mert bizony nem nyughatnak. Bácsmegyében a" szóbeli perek orsz. biztosunk által fel vannak függesztve: nem kell perlekedni, hanem fegyvert forgatni, atyafiak. A’ f. évi junius 26-án Újvidéken elkövetett vérengzések frís emlékezetben lévén, a’ vizsgálat folyik, és szörnyű sok magyarirtó már világnak szaladt. Csernovics a’ vérengzés, öldöklés napján Újvidéken volt. Persze, hogy a’ bőszük csorda öl, gyilkol, ha látja, hogy munkája közben még simogattatik, vagy legalább nem akadályoztatik- Nemzeti gyűlés. XCIII-dik ülés a képviselőházban,november 17-én reggel 10 órakor. Záborszky Alajos jegyző. (Olvassa e f. hó 14-én tartott ülés jegyzőkönyvét melly minden észrevétel nélkül helyben hagyatott.) Ludvigh János jegyző, (olvassa tegnapi ülés jegyzőkönyvét, mellyre szinte nem volt észrevétel.) ti Intik : A felső táborból Görgey vezér urnak egy jelentése érkezett , mellynek köztudomásra való némelly pontjai fel fognak olvastatni. Záborszky Alajos jegyző, (olvassa e következőket:) „Pozson nov. 15-én 1848. Tegnapelőtt Simonics megakarta támadni a nádasi hegyszoros őrizetét, de az első négy ágyúlövésünkre tovább állott, egy lovat hagyván áldozatal. Tegnap Jelics huszár főhadnagy Jellenkirchennél olly hőstettet dicséite a magyar huszárnak úgy is páratlan hírnevét, melly önkéntelenül a magyar élőkör bajnokaina emlékeztet. Nevetett főhadnagy lesezirkálásra lévén kiküldve kilengted magával, egyike a huszároknak az ellenségre bukkanván merészsége miatt elfogatott. A főhadnagy csak akkor vette észre a‘ veszteséget, midőn a’ szegény fogoly már »' lóról is lerántatott. Számra mintegy harmínczan lehettek a' német bakák, de a' mi hősünk mit sem gondolt vele; sebességgel neki rohant 's kivágta a’ foglyot, daczára az ellenség részéről mintegy százra menő segítségnek, melly a’ színhelyhez közel tevén, sietett vesztére. Egy huszár mellbe lövetett. A főhadnagy maga több szurony szúrást kapott ágyékában, karjában, nyakában, nem számítva az olly kisebb rendű sebeket, mellyeket a’ huszár fel sem szokott venni, és mint kiindult, vissza is tért kilenczed magával. Hogy dolgozhattak a’ huszárok, nevezett főhadnagy azon jelen*téséből kivehető, miszerint a' bakáknak egy harmadrésze, midőn az ellenséges segedelem közeledett, eldobá fegyvereit, a' megérkezett segély huszárainkat diadalmas visszavonulásra szorította, diadalmasra mondom azért, mert a' fogoly lovastul ki volt mentve; s mind Jelics főhadnagy , mind a meglőtt huszár közvítéz csak kényszerítve mentek kórházba : az első kijelenté, hogy ha baj van, azonnal ismét lóra ül stb. Elnök: A’ honvédelmi választmány fog rendelkezni mind a gyógyításról, mind az érdemnek jutalmazásáról. A honvédi bizottmánytól azon értesítést vettem, hogy a jövő hét elejére, mind az adó, mind a kármentesítés iránti törvényjavaslatok a ház elébe fognak terjesztetni. Jelenleg a ház határozata szerint tárgyalás alá veendő volna Madarász József urnak ezen indítványa, melly már a középponti bizottmányon keresztül ment. Madarász József urnak indítványa ar részei, hogy a megválasztott követek hivatalnokok, vagy egyik, vagy másik fündtiorokról tartoznak lemondani. Ez van most tárgyalás alatt. Átnéztem az indítványok könyvét, hol többek vannak, mellyek tanácskozás alatt nem forogtak, azok közöl legczélszerűbbnek tartanám, Madarász József úr indítványa után, Hegedűs Imre indítványát a’ „községek rendezéséről" felolvasni, a ház fogván felette határozni. (Olvastatik Madarász József javaslata.) Elnök: Méltóztassanak ezen törvényjavaslatnak általános tárgyalásához hozzá fogni. Ágoston József: Igaz, hogy ezen kérdés a' conpatibilitaa kérdésével kapcsolatban áll, de mégis nem olyanban, hogy, midőn még a' conpatibilitas felett több kérdések fognak felmerülni, melly iránt törvényjavaslatot kivinnék előadni, eziránt illy törvény addig is ne hozatnék létre , mert én is a’mondó vagyok: ha valamelly hivatalnak olly hivatalt vállal, hol munkaköre van , akkor más hivatalt, mint a képviselőség, hol a munka olly tömérdek, nem viselhet. Vagy fölösleges azon hivatal, ha azt olly hivatalnok viseli, ki képviselő, vagy a képviselő helyét nem fogja betölteni. Tehát vagy feleslegesek nálunk a hivatok, minthogy sokan , kik azokat viselik, képviselők, vagy nem feleslegesek, és ha nem azok, akkor vagy egyiket vagy másikat el kell hanyagolni, és ha hivatalnokok olly körökben vannak, hol munkálkodni kell, akkor azok nézetem szerint képviselők nem lehetnek. & én wirtem törvényjavsiitmm kivinni felejteni w# 774