Köznevelés, 1948 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1948-09-15 / 18. szám
KÖZNEVELÉS IV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 1948. SZEPTEMBER 15. TARTALOM: Révai József: Munkásifjakat a középiskolákba és főiskolákra! — Szávai Nándor: A munkásság és a főiskola — Bíróné Gräber Emma: Egy tehetségtelen osztály — Lengyel Dénes: A Szülők iskolája — Két költemény feldolgozás: Egyszer egy királyfi (Gergely Gergely); József Attila: Hazám (Pálmai Kálmán) — A nevelés kérdései: Tanárnő úrnő és kézcsók; Györy Aranka: A szociogramm az iskolában; Mindennapi kérdések; Gaál Sándor: Ötletek a műhelygyakorlatokhoz — Vajda György Mihály: A csehszlovák közoktatás reformja — A művelődéspolitika hívei — Megalakult a Magyar Értelmiség Nemzeti Bizottsága — Nézzünk kifelé is — Könyv- és lapszemle — Szerkesztői üzenetek MIXKISIFJAKAT A KÖZÉPISKOLÁKBA ÉS FŐISKOLÁKBA! — Révai József előadása a MÁVAG kultúrtermében, 1918- szeptember 16-án . A MAGYAR NÉPI DEMOKRÁCIA szabadságot és nagyobb darab kenyeret adott a dolgozóknak. De önmagában ez még nem elég: több kultúrára is szükség van a szabadság és a nagyobb darab kenyér mellé! A dolgozó osztályok kulturális felemelkedésének kérdése egyben kenyérkérdés és politikai kérdés. Gyakori megállapításunk, hogy a föld és a gyár után mienk az iskola is. De vájjon teljesen igaz-e ez? Biztosítottuk-e, hogy a dolgozók gyermekei ugyanúgy ehessenek a tudás fájáról, mint ahogy a régi rendszerben nem ehettek? Igaz, ledöntöttük a kaszt- és osztályválaszfalakat, amelyek valaha iskolát és iskolát, polgárit és gimnáziumot elválasztottak. De a helyükbe létesített általános iskola VIII. osztályából csak jövőre mehetnek középiskolába a tanulók, onnan még további négy év, amíg egyetemre juthatnak — márpedig enynyit nem várhatunk! Kevés a változás a közép- és főiskolák diákjainak osztályösszetételében. Régen itt a munkás- és szegényparaszti származású tanulók száma alig 4—5 százalék volt. De a helyzet ma sem sokkal jobb. Az egyetemeken és a középiskolákban 5—6 százalék a munkásgyermekek aránya. Igaz, a parasztgyermekeké több, mint 10 százalék. De ha ilyen lassú iramban haladunk, ha évenként csak egy százalékkal növekszik a dolgozók gyermekeinek részesedése, akkor ötven év is kell, amíg a munkásosztály, a dolgozó nép gyermekei az iskolákban méltó helyüket elfoglalják. Az iskola, különösen a közép- és főiskola, tehát anyagiban a miénk, hogy a dolgozók államáé, de még nem a miénk annyiban, hogy még nem a dolgozók gyermekeié. Tűrhetetlen ez az aránytalanság a dolgozók politikai hatalma és az iskolákban való részesedése között. Ezt az aránytalanságot meg kell szüntetni! Programmunkban kimondottuk, hogy véget akarunk vetni a vagyonosok műveltségi monopóliumának. Ezen a téren azonban eddig kevés történt. Azoknak a változásoknak, amelyek az ország politikai és gazdasági szerkezetében bekövetkeztek, végre tükröződniük kell a közép- és főiskolák diákjainak szociális összetételében is! Ezzel kapcsolatban máris megszólalnak egyes aggodalmaskodók. Arról beszélnek, hogy ismét megkezdődik a „származáskutatás“ és arra céloznak, hogy megismételjük azt, amit Horthyék, a fasiszták tettek. Nagy bölcsen azt mondják: egyforma mértékkel kell mérni. Bármily szépen hangzik is ez, a valóságban csupán képmutató védelmezése a vagyonosok műveltségi monopóliumának. Egyforma mértékkel mérni, egyaránt kitárni a kaput a régi tőkésosztály és a munkások gyermekei előtt, annyit jelent, mint örökkévalóvá tenni a 95 : 5 arányt. De egyébként is más a faji és más a szociális megkülönböztetés. Régen kizárták a felsőbb iskolákból a szegény zsidókat, de ennél a numerus claususnál élesebb volt a szociális numerus clausus: a dolgozók gyermekeinek kirekesztése a közép- és főiskolákról. Mi be akarjuk engedni az eddig kirekesztetteket, a munkás- és parasztfiatalokat. És ezt nem bízhatjuk a vak véletlenre. Ha különböző tárgyi okok miatt elkerülhetetlen, hogy az egyetemekre jelentkezők között válogassanak, úgy mi tudatosan előnyben akarjuk részesíteni a dolgozó osztályok gyermekeit. Igenis, osztályszempontokat akarunk érvényesíteni, kultúrpolitikánkban is, az egyetemekre való felvételek szabályozásában is. Igazságtalanság-e ez? Nem az a bizonyos 5 százalék volt-e az igazságtalan? Hát mi most azt az 5 százalékot felemeljük, úgy nem új igazságtalanságot követünk el, hanem a régit szüntetjük meg! FOGLALKOZNI KELL a régi értelmiség némely aggodalmával is. A régi intelligencia fél az új munkásértelmiségtől. Mi erre azt válaszoljuk: a szocializmus felé haladó népi demokrácia nem lehet meg olyan értelmiség nélkül, amely nem hús és vér a dolgozók húsából és véréből. Vagy talán zárjuk el a dolgozók útját az értelmiségbe való felemelkedés elől? Mi örömmel fogadjuk a régi értelmiség munkáját a népi demokrácia felépítésében: azoknak, akik segítenek nekünk, holott lelkileg még nem menetelnek velünk, még türelmi időt is adunk. De tudjuk, hogy a régi értelmiség egy része tele van előítéletekkel a munkásosztállyal és fenntartásokkal a népi demokráciával szemben. Szolgálják ugyan a magyar demokráciát, de más az: valamit szolgálni és más harcolni érte! Mi nem mondhatunk le egy olyan értelmiségről, amely nemcsak szolgálja a népi demokráciát, hanem harcol is érte. Ezt az új értelmiséget elsősorban abból az osztályból kell felemelnünk, amely fundamentuma a magyar népi demokráciának, legharcosabb, legöntudatosabb ÁRA! 2 FORINT