Köznevelés, 1967 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-13 / 1. szám
Pártunk IX. kongresszusán rólunk, pedagógusokról, a megbecsülés hangján szóltak. Munkánk súlya, jelentősége meg megismétlődően kifejezésre jutott. „Nevelőink többsége hivatását átérezve, munkájával, magatartásával igazolja, hogy a nevelésben a párt, rendszerünk hűséges szövetségese. Most is azt kérjük tőlük: soha el ne felejtsék, hogy népünk legféltettebb kincsét, a jövő nemzedékét bízza rájuk” — mondotta Kádár János elvtárs. Ebben a tömény megfogalmazásban együtt van eddig végzett munkánk elismerése, dicsérete és a holnapi tevékenységünkkel szembeni komoly igény. Benne van a siker boldogító, jóleső érzése és benne van a többre, még nagyobbra való ösztönzés motiváló ereje is. Egyébként a IX. kongresszus egész munkája, szelleme ezt példázza: higgadt, körültekintő, összetett elemzését mindannak, amit eddig tettünk és a korunkhoz és ügyünkhöz méltóbb minőség követelését a jövőt illetően. A kongresszuson megvitatott témák — a pártélet, a gazdasági mechanizmus, a termelőszövetkezetek ügye, a társadalmi rendeződés, a közélet moralitása, az ideológiai, kulturális tevékenység stb. — elevenen érintik a pedagógusokat is. Érdekeltek vagyunk mindenben, ami ebben az országban és ami a nagyvilágban történik. Mindegyik problémának van valamilyen kapcsolata, vonatkozása a mi tevékenységünkkel, oktató-nevelő munkánkkal is. Ezúttal hadd ejtsünk néhány szót iskolai életünk egyik alapvető területéről, a nevelésről — a kongresszus sugallta szellemben. Az alkotó marxizmus talaján kibontakozó ideológiai atmoszférában, társadalmi rendünk fejlődésének mai periódusában megnőtt a nevelés szerepe, jelentősége. Ma a gyermekért, az ifjúért, a felnőttért indulunk harcba, a téves eszmék, retrográd nézetek ellen szállunnk síkra. Aki szorgalmasan tanul, s aki morális felelősséggel dolgozik, azt a miénknek, társadalmunk értékes tagjának tartjuk még akkor is, ha szemléletébe a marxizmus eszmeiségétől idegen elemek is iktatódnak. „Gondolatokat. . . nem lehet puskagolyóval kilőni az emberek fejéből...” — fogalmazta meg Szirmai István elvtárs. Következetes, tartalmas és türelmes nevelésre van szükség, hogy az, aki munkájával velünk van, világnézetével is hozzánk nőjjön fel, hogy azok, akiknek nevelése ránk bízatott, a marxizmus eszmeiségétől telítetten nézzék, elemezzék a világ jelenségeit. S ha így megnőtt a nevelés fontossága, jelentősége, akkor az eddiginél még jobban meg kell nőnie a nevelő felelősségének is. Annyiszor hangoztattuk, hogy szinte már szólamként hat, marxista világnézetre csak marxista meggyőződés birtokában lehet nevelni. A kongresszus szelleme azt sugározza, hogy türelmes, következetes neveléssel kell meggyőzni azokat, akiket nevelnünk szükséges, de aki nevel, abban kikristályosodott, tiszta fényű eszmeiségnek kell lobognia. Ma ennél is tovább kell mennünk. Legyen marxista világnézete a nevelőnek, de legyen vonzó embersége és tartalmas személyisége is! A világnézet nem önmagában formál, elvonatkoztatva a nevelő emberi jegyeitől, hanem azokkal összefonódva. A világnézeti hatást felerősíthetik és meggyorsíthatják az emberi értékek, és késleltethetik, leronthatják az emberi fogyatékosságok, fonákságok. Komolyabban kell vennünk azt a közismert pedagógiai-pszichológiai tételt, hogy a nevelő egész embersége, egész személyisége hat a növendékre. A marxista iskolázottság, világnézet csak tartalmas, korszerű műveltségbe ágyazottan tud iskoláinkban formáló erejűvé válni. Annyit beszélünk arról is, hogy gyermekeink fejlettebbek, érettebbek, mint amilyenek mi voltunk annak idején, hogy a ma körülményei, feltételei között mennyire tájékozottak, olvasottak, milyen sokrétű az érdeklődésük. Kutatóak, kíváncsiak és feleletet várók a mi tanulóink. S a világnézeti nevelésben levontuk-e ennek a konzekvenciáit? Nem fordul-e még elő, hogy kérdéseikre, amelyek sokszor talán szertelenek, csapongóak, talán logikátlanoknak is látszanak, de élmények, olvasmányok, töprengések sűrűjéből törnek fel , szimplifikáló, lapos, üres, semmitmondó válaszokat adunk? A nevelői tevékenységnek hivatással eljegyzett voltát éppen az mutatja, hogy a pedagógus újra és újra megújul, évei múltával is friss HIVATÁS ÉS ÜGYSZERETET