Köztelek – 1927. 52-104. szám

1927-07-03 / 52-53. szám

2 erre az igen fontos kérdésre. Szükséges, hogy az egész országban kutassuk fel a tőzegrétegeket, amelyeket esetleg ki lehetne használni és ezeknek kiaknázását teljes eréllyel kell kézbe vennünk, mert tudjuk, hogy a tőzeggel lehet legjobban lekötni az ammóniákat. Az olyan anyagokat, mint a műtrágya, a tőzeg, a mésziszap, amelyek a föld javítására szolgálnak, a Máv.-nak okvetlenül ingyen kellene szállítania. Ha a Máv., mint kereskedelmi vállalat tényleg el volna telve kereskedelmi szellemmel, akkor igenis elvállalná ezeknek az anyagoknak ingyen való szállítását, mert ezeknek az anyagoknak ingyen való szállításából olyan több termelés fog következni, amelynek terményeit megint csak ez a vállalat fogja szállítani; ha pedig a súlyviszonyokat vesszük figyelembe, a Máv­ részére megté­rülnek azok az összegek, amelyeket úgyszólván csak előlegezett. De mindentől eltekintve, a tarifapolitikát a közérdek szerint kell megállapítani. Sajnálom továbbá, hogy a baromfitenyésztés terén túl kevés történt. Más országokban, éppen a háború után a baromfi­tenyésztés olyan óriási, soha nem tapasztalt arányokban növe­kedett meg és haladt előre, hogy azt egyáltalán nem is tartot­tuk volna lehetségesnek. Magyarország kiválóan alkalmas a baromfitenyésztésre és ezzel sok millió pengő értékű aktív bevételt lehetne az országnak biztosítani. Kiemelem a pulykatenyésztést, belső értékétől eltekintve azért is ajánlatos, mert a pulyka a legjobb rovarirtó. Látjuk, hogy Kecskemét vidékén a fehér pulykát nevelik és Angliába vagontételekben szállítják ki, mert csak a fehér pulyka kelendő a világpiacokon. Feladata és kötelessége tehát a földművelés­ügyi kormánynak — mint előbb is mondottam — megszer­vezni a baromfitenyésztést. De csakis fehér pulykát kellene nevelni ugy, hogy az identikussá váljék a magyar pulyka fogalmával s a világpiacokon mint magyar pulyka szerepeljen ; tarka pulykát nem vesznek, őszintén szólva magam sem tudom miért, valószínűleg a toll értékesítése szempontjából, tehát csak fehér pulykát kell tenyészteni. Ez csak egy példa, de ez így megy tovább minden egyes ágazatban. Csak per tangentem akarom érinteni a hitbizományok reformjának kérdését. A hitbizományok reformja esetén különös figyelemmel kell lennünk az erdőbirtokokra, mert azokat a gazdasági egységeket, amelyek nemcsak területek­ből, hanem a fanem és a gazdálkodási mód összevetéséből állanak, megosztani úgy, mint egy mezőgazdasági birtokot, büntetlenül nem lehet. A fafeldolgozó-telep, az egységes ki­szállítást biztosító úthálózat, az erdei vasutak hálózata, jöve­delmezősége és annak létjogosultsága megszűnik, ha ezek szervi összefüggésükben lennének megbontva. Az alföldi fásításról hozott törvénnyel kapcsolatban az állam helyes politikája az volna, hogy a kopár, a kevésbé értékes, a sivár, homokos és szikes területeket összevásárolná, azokon példás faállomány-konzerváló üzemeket létesítene és erdőket telepítene. Az alföldi fásítást megszabó törvény sajnos, más utat választott és még inkább sajnálatraméltó az, hogy a kormány az erdővásárlási alapot beolvasztotta az országos erdőalapba, amelynek rendelkezéseiben ilyen birtok­vásárlási célkitűzést nem találok. Át kell még térnem a Magyar Államvasutak tarifapoliti­kájára. A Magyar Államvasutak tarifapolitikája nem számol a mostani határokkal és ennek következtében az utódállamok fája például Szobnál, Kötegyánnál sokkal olcsóbb­ díjtétellel juthat be a főfogyasztó Budapestre, mint a perifériákon fekvő magyar birtokosok fája. Bár a MÁV-ot kötik a viszonosság alapján a külkereskedelmi szerződések, mégis mód volna kere­sendő arra, hogy ez a visszás helyzet megszüntettessék. De különösen nagy fontosságot tulajdonítanék annak, hogy tarifa­egységesítést érjünk el, mert különösen a helyiérdekű vasutak úgynevezett törttarifája egészen hihetetlen módon drágítja meg a faszállítást, amelyet azután a fogyasztóközönségnek kell megfizetnie. Minden országban arra törekednek, hogy a szakbeli képzett­séget lehetőleg magas nívóra emeljék és hogy a tudományos kutatás, ami ennek elő- és alapfeltétele, lehetőleg kimélyít­tessék. Az Egyesült Államok, Anglia, Németország,­­Japán a legnagyobb haladást mutató országok, a szakképzésre és a tudományos kutatásra igen nagy összegeket áldoznak, de teszik ezt a kisebb államok, sőt az u. n. utódállamok is. Hazánkban e tekintetben feltűnő ellentétet láthatunk a kultuszminisztérium és a földművelésügyi, illetve pénzügy­minisztérium tárcája alá tartozó intézetek között. Gyakran szóba került már, hogy a kultuszminiszter tárcája jóval túl­haladja a békebeli kereteket, ellenben a földművelésügyi tárca feltűnően összezsugorodott. Ennek azonban káros vissza­hatása van a szakképzésre is. Tudvalevőleg nem minden is­kola tartozik a kultuszminisztérium fennhatósága alá. A gazda­sági szakoktatásnak ez a bifurkációja olyan abnormális hely­zetet teremt, amely nagy kárára van az ügynek. Normális megoldásnak azt tartanám, ha a mezőgazdasági és egyáltalában a gazdasági tanintézetek a földművelésügyi minisztérium fenn­hatósága alá kerülnének. A legkevésbé tudom helyeselni azt, hogy egyes szakinté­zetek, gazdasági szakintézetek a pénzügyminisztérium fenn­hatósága alá tartozzanak, mint például az erdőmérnöki fő­iskola. Ez abnormitás. A kultuszminisztérium óriási összegekkel támogatja a tár­cája keretébe tartozó intézeteket, míg a földművelésügyi minisztérium a saját kebelbeli intézeteknek édeskevés támo­gatást nyújt úgy, hogy ezek alig tudnak megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket velük szemben joggal támasz­tunk. Áll ez a mezőgazdasági szakoktatásra, a bánya- és kohó­mérnöki fakultásra és az avval kapcsolatos kutatóintézetekre, az erdészeti kísérletügyi állomásra. Ezek után áttérek a szőlőgazdasági kérdésekre. Az érdeklődés középpontjában áll a borértékesítés kérdése. Itt először is a magyar szőlősgazdák háláját fejezem ki a föld­művelésügyi miniszter úrnak, aki a külföldön létesített és annyira bevált borértékesítési paloták kezdeményezésével sikerrel vállalkozott egy meggye fáradságos kitaposására, amelyen azután a magyar borkereskedelem halad. Azt hiszem, hogy kötelességemnek teszek eleget, ha egyúttal buzgó munka­társa, Balássy Ferenc miniszteri tanácsos érdemeit külön ki­emelem. Annál inkább sajnálom és hibáztatom, hogy az előt­tünk fekvő költségvetés ezeknek az üdvös intézményeknek kifejlesztésére és kibővítésére a szükséges eszközöket meg­tagadja. Hiszen a magyar borexport igen szomorú képet nyújt. Bárhová is forduljunk, hogy keressük a magyar borértéke­sítés lehetőségét és kivezető útját, mindig vissza fogunk térni arra, hogy először is a borfogyasztás akadályait kell elhárítani. Ennek pedig legnagyobb akadálya a borfogyasztási adó. A bor­fogyasztási adó teljes törlése a szőlősgazdák határozott és ki­fejezett kérése és követelése, melyből a több, mint egymillióra menő szőlő- és borgazdasági érdekeltség semmi szín alatt sem fog engedni. Ismételten adok kifejezést a szőlősgazdák ama kívánalmá­nak, hogy a borfogyasztási adó okvetlenül és teljesen töröl­tessék, úgy amint azt Németország törölte. Mint Zemplén vármegye követe, egyúttal felhívom a kor­mány figyelmét a Tokaj-Hegyaljára. A Tokaj-Hegyalja, a tokaji bor nemzeti kincs. Tokaj-Hegyalján 80—100.000 hektoliter bor terem, igaz, hogy jó és kiváló és ennek a 80 vagy 100.000 hektoliternek elhelyezése nem olyan lehetetlen. Véleményem szerint egyet­lenegy transatlantikus hajóstársaság ezt az egész exportképes készletet egy évben elfogyasztaná. Ezen a téren pedig az az előfeltétel, hogy a bort rendesen kezeljük, hogy típus­borokat állítsunk elő, amely állandó típusokat a külföldön és a trans­atlantikus hajótársaságoknál bevezetnénk. Nemcsak a Tokaj-Hegyalján, de egyáltalában a hegyi sző­lőkben, amelyek mind amerikai alapon vannak betelepítve, a h­áború következtében nagy hiányok állottak elő és gazda­ságilag ezeket a szőlőket csak úgy lehet rendbehozni és talpra­állítani, ha ezek számára egy hosszúlejáratú rekonstrukciós kölcsönt adunk. Sürgetem továbbá a hegyközségi törvény mielőbbi megalkotá­sát. A hegyközségi törvény megalkotása által meg kell szer­vezni az egész magyar szőlősgazdasági érdekeltséget és ha ez a szőlősgazdasági érdekeltség meg lesz szervezve, akkor a saját erejéből jobban fogja tudni érdekeit érvényre juttatni. Fel kell hívnom a pénzügyminiszter úr figyelmét arra a körülményre, hogy mégsem járja, hogy amikor az a szőlős­gazda bemutatja, hogy neki jövedelme nem volt, ha mindenki a vidéken tudja, hogy ő arra a szőlőre ráfizetett, a pénzügy­igazgatóság mégis igen tetemes jövedelmi adót vet ki reá. Az sem járja, hogy amikor az adófelszólamlási bizottság ennek a szőlősgazdának állítását helyesnek találja és igazolja, akkor a pénzügyminiszter úr az adófelszólamlási bizottságot meg­rendszabályozza és követeli, hogy helyeselje azt, hogy az illető, akinek tényleg nem volt jövedelme és aki tényleg ráfizetett szőlőjére, mégis viselni köteles a reá kirótt terhet. Ezt a körül­ményt ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe. Külön is felhívom a kormány figyelmét arra, hogy a kül­kereskedelmi szerződések megkötésénél a magyar borgazdaság érdekeit mindig tartsa szem előtt, hogy ezen a téren végre sike­rüljön utat törni a mi borunknak kifelé. (Élénk helyeslés, éljen­zés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Somssich László gróf: Természetes folyamat, hogy minden állam a lehetőség szerint ugy erkölcsileg, mint anyagilag azt a foglalkozási ágat támogatja, amellyel lakosságának túlnyomó többsége foglalkozik és amely neki kenyeret nyújt s egyúttal amely foglalkozási ágban fekvő tőke a nemzeti vagyon túl­nyomó részét képezi. Kétségen felül áll az, hogy Magyar­országon a mezőgazdaság volt és lesz mindenkor az a pillér, amely fundamentumát képezi az ország további boldogulá­sának. Ebben való fanatikus hitem és a föld iránti végtelen szeretetem, de egyúttal közgazdasági legjobb meggyőződésem és tudásom alapján állítom ezt. Igaz, hogy a mezőgazdaság ma súlyos válságban van. Ennek a válságnak okai — mint azt alkalmam volt a közelmúltban a genfi világkonferencián ta­pasztalni — világszerte majdnem ugyanazokon a tüneteken alapulnak. Ezek pedig röviden a következők : először is a termelési költségek magas volta, továbbá az iparcikkek és a mezőgazdasági cikkek, termények árai között fennálló disz­paritás, a nagyon magas és túlzott adóterhek, a mezőgazdaság különleges helyzetének és kívánalmainak megfelelő mező­gazdasági hitel hiánya és a magas kamatláb, amelyet a mező­gazdaság a befektetési hitelek fruktifikálására abszolúte nem bír el. Ilyen okok továbbá : a mezőgazdasági termények érté­kesítésének nehézségei, a kiviteli lehetőség és kiviteli piacok hiánya, ami részben arra vezethető vissza, hogy az egyes kör­nyékező államok mind saját mezőgazdaságuk fejlesztésére rendezkednek be és lehetőleg folyton emelkedő vámtételekkel nehezítik meg a mi terményeink elhelyezését. Minden állam iparkodik saját mezőgazdaságát talpra állí­tani, új életerőt, új életelixirt önteni bele. Kérdem, t. Felsőház, Magyarország, amely agrárállam, ne felelne meg ebbeli köte­lezettségének és hagyná ezt a foglalkozási ágat tovább küzdeni ezzel a válsággal ! Azt hiszem, hogy ez méltánytalan volna, de nem is szabad. Bátor leszek itt reflektálni Teleszky János t. felsőházi tag ur őexcellenciájának tegnapelőtti nyilatkozatára. Ő megállapítja azt a tényt, hogy a mezőgazdaság is súlyos válságban van. Ezt koncedálom és bátor voltam kifejteni nagy vonalakban ennek az okait. De ő, mint ennek a helyzetnek következmé­nyét, azt állította fel, hogy ezzel szemben jó volna tehát az ipar felé orientálódni és erőteljesebb iparfejlesztést inaugurálni. A magyar iparfejlesztés lehetőségének megvan az ökonómiai határa és ezt röviden abban körvonalazom, hogy a magyar ipart csak olyan mérvben, csak olyan arányokban lehet fejlesz­teni, amint azt a belfogyasztás képes konzumálni. Mert a magyar ipart kivitelre fejleszteni botorság volna. Hova vigyük ipar­cikkeinket ? Nyugatra, ahol bennünket csupa ipari állam környékez ? Ki van zárva ! Vagy keletre ! Keleten az ipar­cikkek elhelyezése tisztán politikai — főleg külpolitikai — és pénzügyi okok adta körülményektől függ és sokkal valószínűbb, hogy a balkáni államok a nyugati államok felé fognak orien­tálódni, ahonnan politikai és anyagi segítséget és támogatást várnak. Tehát a magyar ipar csak a belfogyasztásra hatíroz­ható. Kérdem, ki a belfogyasztó ? A belfogyasztó a mező­gazdaság ! Igen jól láttuk, ennek egy élénk példája volt az 1924. év, amikor katasztrofálisan rossz termés volt. Mi volt ennek a következménye ? Az összes boltok, az összes üzletek és az összes gyárak pangtak. Mindenki imádkozott, mindenki rimánkodott és kérdezte : milyenek a jövő terméskilátások, mert ha ez így megy tovább, tönkremegyünk. Tehát az a hely­zet, hogy kizárólag a mezőgazdaságra lehet bazírozni iparfejlesz­tési politikánkat és ezért vásárlóképességűvé, erőssé, boldogulási lehetőséget adóvá kell tennünk a magyar mezőgazdaságot. Akkor lehet az ipart fejlesztenünk és pedig olyan arányban, amilyen arányban erősödik a mezőgazdaság. Ilyen vonatko­zásban teljesen akceptálom a t. felsőházi tag úr fejtegetéseit. Ami a mezőgazdaság intenzivitására vonatkozó észrevéte­leit illeti, koncedálom azt, hogy a mezőgazdaság belterjességének is megvan az ökonómiai határa. A belterjesség ugyanis csak olyan arányokig növelhető, amilyen arányokban az jövedel­met hajt. Mert hiába termelünk egy holdon 15 métermázsát, ha azt a 15 métermázsát teljesen megemésztik azok a kiadások, amelyeket ráköltöttünk. Tehát nekünk a mezőgazdaságot fej­lesztenünk kell belterjesség tekintetében, de csakis ceruzával a kézben, lassan-lassan, fokról-fokra haladva. De vannak a mezőgazdasági termelés fokozásának módjai és eszközei is, amelyek talán nem igényelnének olyan anyagi tőkét, hanem inkább a szellemi tőkében fekszik a kulcs és ez a mezőgazda­sági műveltség fokozása. Hiszen ma, sajnos, be kell vallanunk, hogy ebben a tekintetben még meglehetős sötétség uralkodik. Hiszen csak meg kell néznünk, hogy a nyugati államokban milyen mezőgazdasági kultúra, milyen mezőgazdasági művelt­ség van a legkisebb embernek is a portáján. Ez a módja annak, hogy termelésünket fokozzuk azáltal, hogy a helyesebb műve­lést bevezetjük, ami tulajdonképpen nem kerül nagy költ­ségbe, csak bizonyos tudást, teljes szakértelmet igényel. Hiszen mit akarunk csinálni ? A magyar földet nem lehet eltüntetni a föld színéről, azt sem elsülyeszteni nem lehet, sem hátunkra nem vehetjük és nem vándorolhatunk ki vele. Ez egy álló tőke, Magyarország nemzeti vagyona. Ez itt van, ez hozta eddigi jövedelmünket és ez fogja hozni a jövőben is. Ezt fokozni, ezt fejleszteni kell nemcsak társadalmi, hanem állami erővel is. T. Felsőház ! Nézzük most már kiviteli mérlegünket. Mi produkálja a kiviteli forrásokat ? A magyar mezőgazdaság, ez az agyongunyolt és lekicsinyelt mezőgazdaság. A kiviteli KÖZTELEK, 1927. JULIUS 3. 52-53. SZÁM 37-IK ÉVFOLYAM. MAGYAR MEZŐGAZDÁK ÁLLATÉRTÉKESITŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA, BUDAPESTEN Telefoni 107—84, 129—14, 129—15­0., AIIKOTMÁZTY­ UTCA SB 9. Sürgönyeim • „M­EGALÉR" Budapest Wieni fiók: „Megalér" Viehverwertungs Gesellschaft m. b. H. Wien, St.-Marx. Sürgönyeim: ,,Megalér" Wien Foglalkozik: Jármos- és beállítási ökrök, sovány sertések adás-vételével, hízott marha, sertés és juh bizományi értékesítésével Át i ATCZÁ| 1 ITyÁyVfH PlM7rNnnk*' Szarvasmarha, borjú és juhoknál: Budapest—Ferencváros, Marhavásártér — Wien, St.-Marx nLKn I OL.ni,I.I l nift??ll l\ Uh­fl­tnyUh. Sertéseknél: Budapest-Ferencváros, Sertésvásártér — Wien, St.-Marx OaBdatársadalmi intéz­mény l ~ Mindennemű állatkivitelt legelőnyösebben lebonyolítunkl ~ Meghívásra szakértünket a helyszínre kiküldjük! m .sjassgaasa^^ ••••BIMMBIIIIIIIIIIIIIIIII im 11 i Az 1927. évi gyártmányú, izzólemezes „FORDSON-TRAKTOR" az univerzális gazdasági gép. itelis és Pintér, Szombathely, Ford autorizált képviselete. Mintaterem, alkatrészraktár, szerelőtelep Szombathelyen.­­ Üzembeállítás és kioktatás díjmentesen.­­ Kedvező fizetési és szállítási feltételek. Alkatrészraktár és képviseleteink a Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Tapolca, Keszthely, Zalaszentgrót, Veszprém, Pápa, Sopron, Csorna.

Next