Köztelek – 1927. 52-104. szám
1927-07-03 / 52-53. szám
52-53. SZÁM 37-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1927. JÚLIUS 3. mérleg 75%-a mezőgazdasági termény, ezek között a búza, liszt, húsnemű, élőállat, baromfi. Ezek azok a tételek, amelyek itt számottevők. Hol vannak azok az iparcikkek, amelyek olyan nagy jövedelmet hajtanak ? Ezek minimálisak. Tehát a mezőgazdaságot kell nekünk fokoznunk teljes erővel és minden lehetőséget fel kell használnunk, ami ezt a célt szolgálja. Még egy szempontot kívánok felhozni az iparfejlesztés tekintetében és ez az, hogy az ipart fejleszteni csak megfelelő vámvédelem mellett lehet, mert hiszen, ha a konjunktúra nagy, akkor természetes, hogy az ipari produkció is nehézségbe ütközik. Mit jelent a túlzott vámvédelem ? Mit jelent a protekciós vám ? Mit jelent az, ha olyan iparokat kezdünk fejleszteni, amelyek eddig nem voltak Magyarországon, ha új iparágakat akarunk kreálni a vámvédelem alatt ? Ez nem jelent mást, mint árdrágítást a fogyasztó mezőgazdaság számára, mert a túlzott vámvédelem a számukra szükséges iparcikkek drágulását vonja maga után. Ez egy circulus vitiosus, amely csak igen nyugodt és nagyon megfontolt légkörben való közös megegyezésben és megértésben oldható meg úgy, hogy egyiknek se történjenek engedmények a másik kárára. Erre az együttműködésre, azt hiszem, a mezőgazdaság exponensei hajlandók és azt hiszem, ha mind a két fél részéről meglesz a teljes megértés, meg is oldható. Ezek után áttérek felszólalásom tulajdonképen tárgyára, a költségvetés kérdésére. Ha vizsgálom a költségvetést — hiszen erre már az előttem szólott 1. felsőházi tag úr is rámutatott — olyan aránytalanságokat látok, amelyek szembeszökőek még a laikus számára is. A földművelésügyi tárca költségvetése összesen 265 millió pengő ; a tavalyival szemben 700.000 pengő emelkedést mutat, amit örömmel állapítok meg. 1914-ben a földművelésügyi tárca dotációja 102 millió aranykorona volt. Ezzel szemben a kultusztárca dotációja most 121 millió pengő — ez a tavalyival szemben 10 millió pengő emelkedést mutat —és 1914-ben 137 millió aranykorona volt. Míg az összes állami kiadásokból a földművelésügyi tárca részesedési kvótája a békebeli állapottal szemben 50%-kal romlott, addig a kultusztárca régente az állami összkiadásoknak 6%-a volt, ma pedig 10%-a. Kérdezem : hol domborodik ki ennek az országnak agrárjellege ? Szomorú jelenség és fájdalommal teszem azt a kijelentést, hogy sajnos, a kultusztárcának e túlzott dotációjával, de talán nem is annyira túlzott dotációjával, mint inkább az egyes fejezetekkel szemben, amelyekre ezt az összeget költik, határozott aggályaim vannak és ebben a tekintetben arra a német közmondásra hivatkozhatom csak : Jeder muss sich nach der Decke strecken. — Mi még nem vagyunk abban a vagyoni helyzetben, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy a különböző, bármilyen szükséges és tudományos fejlődéshez elengedhetetlen külföldi intézeteket és ezek számára való palotákat vásárolhassunk, amikor a középiskolai tanárok rosszul vannak fizetve, amikor még nincs annyi elemi iskola, hogy az analfabéták sorát a föld színéről eltörölhetnék , amikor nyugdíjasainknak nem tudjuk megadni azt a nyugdíjat, amelyet munkálkodásuk után megérdemelnek. Itt tehát bizonyos óvatosságot kell a t. kormány figyelmébe ajánlanom. De van ennek egy másik része is : az, hogy ameddig ez a felső műveltség nem tart lépést az alsófokú műveltséggel, addig nagyon félő, hogy szellemi proletariátus fog itt nevelődni, mert hiszen a másik oldalon azt látjuk, hogy beszüntetünk állásokat s a tisztviselői létszámot apasztjuk. Hol fognak ezek elhelyezkedést találni ? Ezek csak úgy tengődni fognak, esetleg olyan műveltségi körbe, egy olyan társadalmi körbe kerülnek, amelyben egész más igényeket táplálnak. Ha majd ezek visszajönnek az ő otthonukba, kis kunyhóikba, hogyan fognak megélni ? Ez elégedetlen elem lesz, nem fogja többé megtalálni helyét az életben. Igen aggályosnak tartom ezt a tünetet s nagyon kérem, hogy abban a tempóban, abban az iramban, amelyet látunk, kerékkötőt alkalmazzanak, mert a veszély sokkal nagyobb lesz, mint az a hatás, amelyet kulturális fölény és fejlődés tekintetében kifejt. Áttérek most a földművelésügyi tárcára. Először is kérdést intézek az igen. földművelésügyi miniszter úrhoz, akinek személye iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem és akinek működése és buzgalma a tárca vitelében a legnehezebb körülmények között a magyar gazdák részéről a legnagyobb és legteljesebb elismerésre talált, nincs-e túlságosan centralizálva az igazgatás, nincs-e túlságosan sok személyzet a központban, milyen arányszámok vannak a mostani központi tisztviselői kar és a nagymagyarországi tisztviselői kar létszáma között ? Nem volna-e esetleg jobb a tisztviselői kar egy bizonyos részét kihívni a perifériákra, mert az élettel való kontaktus csak a perifériákon van, itt Budapesten, az Országház téren nem lehet látni az ország apró ereit, amelyek adják azután az ország egész testének vérkeringését. Régi panasza a magyar gazdatársadalomnak az, hogy a földművelésügyi minisztérium tisztikarában túl sok a jogász, és túl kevés a mezőgazdaságilag szakképzett tisztviselő. Teljes elismeréssel adózom a földművelésügyi minisztérium igen t. tisztviselői karával szemben, de azt tartom, ebben a tárcában mégis erőteljesebben kellene képviselve lennie a mezőgazdasági szakértelemnek. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék nekünk arra nézve is tájékoztatást nyújtani, hogy a minisztérium tisztviselői körében mennyi a jogász és mennyi a szakképzett gazda, milyen arányszám van közöttük. Hiszen a gazdasági akadémiákból kikerült ifjak százai nem tudnak elhelyezkedni az országban. Nem volna-e célszerű éppen ebből a rezervokrból meríteni és a létszámpótlás egy részét ebből a kontingensből venni ? Tisztelt Felsőház ! Most áttérek a mezőgazdasági szakoktatás kérdésére és itt legelsősorban az igen. miniszterelnök úrhoz intézek egy kérdést. Méltóztatnék teljes eréllyel és a miniszterelnök úr őexcellenciájától megszokott energiával beleszólni abba a kanapéprocesszusba, amely a kultuszminisztérium és a földművelésügyi minisztérium között a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztése körül fennáll. Ezt a kérdést, ezt a vitát újságkommünikékkel nem lehet leplezni, ez hol a nyílt színen, hol a kulisszák mögött folyik, de tényeit látjuk. Nagyon jól tudom, hogy ez a helyzet nem személyes antagonizmusnak a szüleménye, hanem nemes versenyből keletkezett. Igen nagy mértékben elismerem az igent. kultuszminiszter úr kitűnő kvalitásait és bátran mondhatom, hogy Magyarországon a tudományos fejlődés terén talán sohasem történt annyi, mint éppen az ő minisztersége alatt, mégpedig nemcsak azért, mert ő mélyműveltségű, európai tudású férfiú, hanem azért is, mert ő mindig meg tudja szerezni magának az anyagi eszközöket nagyszabású terveinek keresztülvitelére. De a tisztelt kultuszminiszter úr kisajátítási eljárását a mezőgazdasági szakoktatás terén tovább is tűrni hajlandók már nem vagyunk. A mezőgazdasági szakoktatás kérdése a földművelésügyi miniszter hatáskörébe való, ott volt és követeljük annak ott hagyását, mert a szakoktatás szorosan összefügg azzal a férfiúval is, aki a mezőgazdasági politikát irányítja és vezeti, tehát az ő kezébe való azoknak nevelése, akik a jövőben a mezőgazdasági életet vinni és a földet művelni fogják. A gazdasági művelődésnek alapja a szakoktatás. Sajnos, ha végigtekintünk a gazdasággal önállóan foglalkozók százezrein, azt hiszem aránylag igen kevés azoknak a száma, akik birtokkategóriájukhoz viszonyított szakiskolát végeztek. Erre vonatkozólag csak egy kis statisztikai adatot vagyok bátor itt felemlíteni : Magyarország összes mezőgazdasági típusú iskoláiban 1500 hallgató van, ezzel szemben az ipari iskolákban 5000 és csak a művészeti iskolákban 2000. Tehát 2000 művészt nevelünk szemben 1500 gazdával. Ez egy agrárállamban érthetetlen. Kérdezem : tűrhetjük mi azt, hogy tudatlan kontárok kezeljék az ország legdrágább és legnagyobb kincsét ? Amikor egy kis önálló iparűzőtől is képesítést kívánunk, akkor a mezőgazdasággal akárki foglalkozhatik ? Ez lehetetlen állapot. Haladnunk kell a korral, mert az élet nem áll meg. Annyi új tapasztalat van úgy a mezőgazdasági tudomány, mint a technika, valamint a kísérlet, a termelés olcsóbbá tétele terén, hogy követelnünk kell, hogy a mezőgazdasági szakoktatás szervezése, de egyúttal kötelezővététele is foganatosíttassék. Hogy a mezőgazdasági szakoktatás megfelelő legyen, ehhez elsősorban egy megfelelő tanári karra van szükségünk. Hiszen generációk nevelése függ ettől. Ellenben ki készül Magyarországon gazdaságai akadémiai állásra a mai fizetési és előlépési feltételek mellett. Gyökeresen kell rendezni a gazdasági akadémiai igazgatók és tanárok fizetését és pedig akként, hogy az az egyetemi tanárok és középiskolai tanárok átlagfizetésének feleljen meg, hogy visszaállíttassék a régi ötödéves korpótlék, a régebben élvezett tandíjosztalék megadassék. Hiszen ezek a tanárok nemcsak azért vannak, hogy oktassanak, előadásokat tartsanak, e tanárok feladatának másik része az, hogy kimenjenek az életbe, érintkezzenek a gazdasági élettel, ott fejtsenek ki népszerű gazdasági propagandát, nekik minden gazdasági probléma megoldásában részt kell venniök, tudományos munkát kell kifejteniök, egyszóval a tudományt nemcsak a katedrán, hanem az életben is képviselniök kell. Kérdem már most, hogy képesek megfelelni feladatuknak, ha nincsenek kellőleg dotálva, ha az élettel meg kell küzdeniök és nincs meg ennek folytán a lelkületük és hangulatuk, amely őket ennek a munkának folytatására képesíti. Úgy tudom, hogy az általam röviden körvonalazott kívánalmak az akadémiai igazgatók és tanárok fizetésrendezése szempontjából összesen csekély 100.000 pengőből kielégíthetők volnának. Kérdem, olyan nagy összeg-e ez, mikor mi a kultuszköltségvetésben a halbiológiai állomásra az idén 700.000 pengőt költünk. Azt hiszem, anélkül a tétel nélkül még meg tudtunk volna lenni. Szoros összefüggésben áll a szakoktatás kérdésével a kísérleti intézmények fejlesztése, amely szintén stagnál. Bár örömmel látom, hogy mégis egyik-másik szükséges gép és műszer pótoltatott, az idén körülbelül 50.000 pengő van beállítva a beruházás céljaira. A télen alkalmam volt Budapesten ezeket a mezőgazdasági kísérletügyi intézményeket megtekinteni és mondhatom, hogy az ott látottak ámulatba ejtettek és nem ajánlhatom eléggé bárkinek is azoknak megtekintését. A tudomány csendes, zajtalan munkásai igen szerény anyagi keretek között minő munkásságot képesek kifejteni. De ez nem elegendő. Közelebb kell hozni a tudományt a gyakorlati élethez, csakhogy ez az akció is bizonyos anyagi eszközöket és áldozatokat kíván. A növényi betegségek elleni védekezés céljaira az idén 20.000 pengőt állított be a földművelésügyi miniszter a tárcájába, amely mint új tétel szerepel a költségvetésben, amelyért szintén elismerés illeti a miniszter urat, de ez mind édeskevés, ha tekintetbe vesszük, hogy a dohánynál a „Wildfeuer", a cukorrépánál a „Cercospora" és a különböző burgonyabetegségek egyaránt tönkreteszik és veszélyeztetik ezeket a termelési ágakat. Költség hiányában való erélytelen védekezés a legdrágább munka. A kötelező tengerimoly- és arankairtás terén is bizonyos ,visszás állapotokat látunk, így pl. Somogy vármegyében a tengerimoly irtása a hatóság részéről a legerélyesebb módon intéztetett, a szomszédos Tolna vármegyében azonban azt tapasztaltuk, hogy alig történt valami, úgyhogy a határmenti községekben bizonyos felszólalások is történtek a nép részéről és azt mondották, hogyan jövünk mi ahhoz, hogy minket erre kötelezzenek, amikor a szomszédos vármegyében nem tesznek semmit ? A védekezés csak akkor eredményes, ha egyforma eréllyel vitték mindenütt keresztül. Ugyanez a helyzet az arankairtásnál. A járási mezőgazdasági felügyelő hivatása ezeknek a rendeleteknek szigorú ellenőrzése és ahol szükséges, a törvény egész szigorával kell sújtani azt, aki nem hajtja végre a rendeletet. De egyúttal kérem a földművelésügyi miniszter úr őexcellenciáját, hogy méltóztassék megadni a módot arra, hogy a járási felügyelői kar ne legyen kénytelen az irodából nézni a gazdasági életet, hanem a kiszálláshoz szükséges anyagi eszközöket is méltóztassék rendelkezésre bocsátani, mert ezek hiányában a megfelelő ellenőrzés teljesen lehetetlen. Föl kell még említenem az állati betegségek elleni védekezés céljait szolgáló ojtóanyag termelését. Általános és teljesen jogosult a panasz, hogy ezek az ojtóanyagok olyan mérhetetlen drágák, hogy nem tudnak kellőleg elterjedni. Többnyire csak a nagyobb uradalmak által alkalmaztatnak, ahol a nagy állomány beojtása talán csökkenti a költségeket, de kisember számára alig szerezhetők be. Itt a helyzet az, hogy ezekben az ojtóanyagokban és szérumokat gyártó intézetekben az államnak is van megfelelő állami érdekeltsége. Már. 1. Felsőház, ha ez a helyzet, ha ez tényleg így van, akkor az államnak kötelessége nem az üzleti szempontot nézni, hanem azt — és ez az egyetlen segítség — hogy az ojtóanyagokat önköltségi áron bocsássák a gazdák rendelkezésére. Ha esetleg differenciák merülnek fel, azokat a földművelésiügyi tárca terhére kell írni. Itt van a disztol gyártása, amely a Chinoin gyár kezében van, amely azt uzsoraáron adja. Azt hiszem, igen helytelen politikát követ ez az intézet, mert sokkal nagyobb forgalmat és jövedelmet tudna magának teremteni, ha annak nagy elterjedése által az ojtóanyag elterjedését fokozná, mintha az árdrágítás által csökkenti annak elterjedését. Kérem az igen t, földművelésügyi miniszter urat arra is, tegye lehetővé, hogy a bakterológiai intézetek szintén felhatalmaztassanak ojtóanyag és szérum gyártására, mert egészséges konkurrencia képes csak letörni ezt az áruuzsorát. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy a szakoktatás kérdésének meritumára térjek át éppen abból a kontroverziából kifolyólag, amelyet felemlíteni bátor voltam és amely a kultuszminisztérium és a földművelésügyi minisztérium között van. A helyzet a következő. A szakoktatás legfelsőbb típusa, a közgazdasági egyetem, a kultuszminisztérium fennhatósága alá tartozik. Ez természetes. A következő fok a középiskolák. Békében négy ilyen középfokú gazdasági iskolánk volt, amelyek aztán átalakultak gazdasági akadémiákká. A kultuszminiszter úr, azt hiszem ezelőtt két évvel kezdett különböző típusú mezőgazdasági középiskolákat felállítani. Megengedem, hogy ezek a középiskolák kitűnő polgári iskolák, de gazdákat sohasem fognak nevelni , éspedig azért nem, mert sem a tanerők nem megfelelők, de nem megfelelő az a környezet sem, ahol az intézet áll. Hiszen csak azt vagyok bátor felemlíteni, hogy most legutóbb épült Budán a Kiskorona utcában egy középfokú mezőgazdasági iskola, amelynek a nyilvánossági jogot a kultuszminiszter úr adja, vagy adta meg immár. Kérdem, mi ennek a hivatása ? Hogy lehet ilyen intézménynek megadni a nyilvánossági jogot, az talán az aszfalton fogja termelni a Székács-búzát, vagy mi a szándéka ? Ilyen helyen nem lehet iskolát engedélyezni és nem is szabad. De itt van azután a hirdetmény, amely ebbe a középiskolába BU2 traktor-benzin, traktor-petróleum és gázolaj, speciális traktorolajak Kocsikenőcs- és gépzsírkillönlegességek Adómentes mezőgazdasági ásványolajraktárak az ország minden részében! „STEAUA" kőolajkereskedelmi r.-t, Budapest, V., Nádor utca 8. sz. Telefon : T. 43 -47, T. 133—43, L. 994—38, L. 994—39 7398 Sürgönyeim: Petroszeg 1015