Köztelek – 1932. 53-104. szám
1932-07-03 / 53-54. szám
Egyről-másról. Mégis megmarad a gabonajegyrendszer. Olvasóink előtt eléggéIsmeretes és ezért talán felesleges hosszas történeti visszapillantásokba bocsátkoznunk, hogy az OMGE és az Országos Mezőgazdasági Kamara, illetve a két testület kebeléből a mezőgazdasági válság enyhítésére kívánatos intézkedések letárgyalása céljából kiküldött válságbizottság, mondhatnék egyhangúan a mezőgazdasági termelésnek olyan támogatása mellett foglalt állást, amely valamennyi termelési ágra kiterjedő, általános jellegű s nem egyes üzemágnak vagy egyes mezőgazdasági termény termelésének egyoldalú támogatását jelenti. Válságbizottságunk abból indult ki, hogy a megelőző gazdasági évben a gabonajegyrendszer, valamint a búzaár alátámasztása céljából eszközölt intervenciós vásárlások kereken mintegy 90 millió pengőnyi állami támogatást jelentettek a mezőgazdaságra nézve, aminek kétharmad részét a fogyasztás viselte, körülbelül egyharmada pedig az állami adóbevételekből volt pótlandó. Tekintettel arra, hogy az 1932/33. gazdasági év nemhogy kedvezőbbnek, hanem az előzőnél még súlyosabbnak mutatkozik, szükségesnek tartottuk, hogy a mezőgazdasági termelés részére nyújtandó állami támogatás pénzbeli egyenértéke legalább is ugyanannyi legyen, mint az előző évben volt. Minthogy azonban ezt az ilyen összegű állami támogatást a mezőgazdasági termelés valamennyi ágazatára ki óhajtottuk terjeszteni s azt kívántuk, hogy abban minden gazda, tehát azok a kisemberek is, akik nem termelnek piacra búzát, egyforma aránykulcs szerint részesüljenek, ezért tettük azt a javaslatot, hogy az 1932/33. költségvetési évre a magyar földbirtokot terhelő teljes földadó-összeg, úgyszintén a magyar földbirtokot terhelő minden vármegyei és községi pótadó, egyházi adó, iskolaadó és közmunkaváltság egy évi összege valamely e célra létesítendő gazdasegélyalapból fedeztessék. Ez minden földtulajdonosra, a legkisebbekre és a legnagyobbakra nézve egyaránt, a termelési költségeknek a közterhek jelentős részével való csökkentését vonta volna maga után. Márpedig kétségtelen, hogy addig, amíg a mezőgazdasági termények értékesítése terén a kivitelre vonatkozó kedvező megállapodások segélyével számottevő áremelkedést biztosítanunk nem sikerül, vagyis amíg a termény- és állatárakat a kivitel révén nem tudjuk olyan színvonalra fokozni, amelyen a termelési költségek fedezetet találhatnak s még szerény polgári haszon is mutatkozik, addig csak a termelési költségek apasztásával tudjuk a gazdasági világválság következtében mezőgazdaságunkat sújtó veszteséget apasztani és külföldi versenyképességünket fokozni. Sajnos, a kormány a mezőgazdasági érdekeltség javaslatait csak részben tette magáévá. A folyó évi 2070. M. E. sz. kormányrendelet tudvalevően csak a földadót, a vármegyei pótadó felét és a közmunkaváltságnak töredékét kívánta a gazdáknak elengedni, tehát jóval mögötte marad a mezőgazdaság részéről támasztott s a mai súlyos viszonyokhoz képest amúgy is nagyon szerény fokra mérsékelt kívánalmaknak, így azután ez a rendelet sem az általános jellegű gazdatámogatást sürgetőket, sem pedig a balettarendszer híveit nem elégítette ki, azonkívül pedig a városi fogyasztóközönség a lisztnek métermázsánként 17 pengős fogyasztási adóval való megterhelése miatt, a falusi fogyasztóközönség pedig a kisebb malmok tervezett szigorúbb ellenőrzéséből s a mezőgazdasági népességre megállapítandó kenyér- és lisztfejadag merev alkalmazásából származó zaklatások miatt mozdult meg a rendelet végrehajtása előtt, így azután a sok tanácskozás közben megint kifogytunk az időből s végül a kormány kénytelen volt új rendelettervezetet készíteni. Bizonyára a nagy sietség és kapkodás miatt ennek a módosított rendeletnek a tervezetét nem értek rá a mezőgazdasági érdekképviseleteknek bemutatni, hanem az a 33-as bizottságban történt futólagos megvitatás után másnap, június hó 26-án már meg is jelent a hivatalos lapban. Az új rendeletet, amely az előző 2070. M. E. sz. kormányrendeletet érvényteleníti, lapunk mai számának „Törvények és rendeletek" című rovatában részletesen ismertetjük. A gyakorlat fogja megmutatni, vájjon beválik-e ez a felemás rendelkezés, amely az előző rendelettel szemben felhangzott legsúlyosabb ellenvetések figyelembevételével igyekszik a tavalyi gabonajegyrendszert az idei előző termésrendeletben megnyilatkozott általános gazdatámogatási célzattal összeegyeztetni. Véleményünk szerint ez az igyekezet nem sok sikerrel kecsegtet. Mindenesetre helyes, hogy legalább a 100 korona kataszteri tiszta jövedelmen aluli törpebirtok, valamint a nagy veszteséggel dolgozó szőlőbirtok mentesül a földadó fizetésének kötelezettsége alól és hogy a törpebirtokosok közmunkaszolgáltatási terhe is enyhülni fog. Ámde ezek a kedvezmények csak a körülbelül 10 holdon aluli kisbirtoknál érvényesülnek, holott a mezőgazdasági válság nemcsak ezeken, hanem a nagyobb kisbirtokon, úgyszintén a közép- és nagybirtokon is könyörtelenül végigszántott. Mindezeknek a közép- és nagybirtokosoknak a rendelet július hó 1-től kezdve újból a gabonajegy révén kíván eladásra kerülő búzájuk és rozsuk menynyisége arányában támogatást nyújtani, amely támogatás azonban az eddigi métermázsánkénti 6 pengőről 4 pengőre csökkent. Ezzel szemben a búza, rozs és kétszeres vásárlója a vételkor a termelőnek átadandó gabonajegy és gabonalevél ára fejében 10 pengőt kénytelen minden métermázsa után az üzletbe belefektetni, ezenfelül a kereskedelmi malmok az őrlésre kerülő búza és kétszeres minden métermázsája után 250 pengő lisztforgalmi adóváltságot is tartoznak leróni, míg a vámőrlésre kerülő búza, rozs és kétszeres mentes a lisztforgalmi adóváltság alól. Minden métermázsa búzát és kétszerest tehát, amely belföldön, kereskedelmi malomban való felőrlésre és liszt alakjában való értékesítésre kerül, a gabonajegy árában 6 pengő állami adó, a lisztforgalmi adóváltság formájában pedig lisztre átszámítva 3-25 pengő métermázsánkénti fogyasztási adó terheli, szemben a vámmalmok adóváltság alól és ellenőrzés alól történt mentesítésével. A gabona megvásárlásához tehát métermázsánként 10 pengővel nagyobb összeg szükséges, mint amennyi a búza és rozs valóságos ára, ámde ebből az ártöbbletből, amely a gabonakereskedelem és a malmok forgótőkeszükségletét mintegy 100%-kal növeli, a gazdának csak 40% jut. Hogy a 4 pengő ártöbblet valóban érvényesülni fog-e a világpiaci áron felül, vagy sem, azt majd a legközelebbi jövő tapasztalatai mutatják meg, a múltban mindenesetre nem a legkedvezőbb módon nyilvánult meg a baletta remélt áremelő hatása. Azt is tapasztaltuk a múlt gazdasági évben, hogy kedvezőtlen búzaárak mellett a búzakivitel tulajdonképpen olcsó takarmányt biztosított amaz államok gazdáinak, amelyekbe nekünk kellene hízott állatainkat kivinnünk. Ezzel párhuzamosan emelkedtek idehaza az abrakárak úgy, hogy állatkivitelünk erősen visszaesett, de a búzának és rozsnak belföldön való feltakarmányozását mégis megakasztotta a baletta révén elérhető ártöbblet, mert az állam a takarmányozás céljára felhasznált saját termésű búzától és rozstól megtagadta a baletta megtérítését. Tartani lehetőleg, hogy a kereskedelmi őrlésnek aránytalanul súlyosabb megterhelése következtében a lisztforgalomnak egy része el fog a kereskedelmi malmoktól terelődni s ennek következtében még inkább csökkenni fog a lisztforgalmi adóváltságból remélt és a mezőgazdasági termények és termékek értékesítésének előmozdítására szánt fedezeti alap. Végeredményben tehát a mezőgazdaság mai súlyos helyzetében jóval hathatósabb támogatást igényelt volna s annak sokkal általánosabb kihatásúnak kellett volna lennie, mint aminő segítséget a mezőgazdaság részére a kormány új termésrendelete ígér. A kétségtelen jószándék ellenére sem tekinthetünk ennélfogva nagy reménységgel az új gazdasági év elé, mert a mezőgazdasági érdekeltség javaslatai általános és kiadós támogatás biztosítására irányultak, az pedig, amit az új rendelet kilátásba helyez, se nem általános, se nem kielégítő mértékű, tehát sajnos, a mezőgazdaságválságos helyzetének megjavításához nem sokkal fog hozzájárulhatni. TŐZEGGEL ALMOZZON OLCSÓ, GAZDASÁGOS NITROGÉNGYÜJTŐ1 KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT! gróf ZICHY BÉLA fonyód-feketebézsenyi tőzegtelepeinek bérlete, Budapest, IV., Petőfi Sándor utca 14. Telefon:A"T2 au 88"4~89 2 _ __ KÖZTELEK, 1932 JULIUS 3. 53--54. SZÁM 42-IK ÉVFOLYAM. RÉTI ZOLTÁN állatbizományos BUDAPEST, IX. kerület, Septésvárártér. Levélcím: Réti Zoltán, Budapest, IX. kerület, Sertésvásártér. — Táviratolm : Réti Budapest Sertésvásártér Telefon: Jóssef 36—6—29, Jófnef 34—3—03 Lakástelefon: József 31 — 8—11 Foglalkozik: a ferencvárosi vásárokon sertés, szarvasmarha, borjú és juh bizományi eladásával. Hizott és sovány sertések, zsir, szalonna és hus adás-vételének közvetítésével. — Kívánatra vásári jelentéseimet díjmentesen küldöm és szakszerű felvilágosítással szolgálok. Korai temetés. A napokban egy esti lap megírta, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület válsággal küzd és a cikkíró — vidám szívű gyásszal — rögtön el is parentálta az egyesületet. Azt mondja, hogy miután ez az ősi intézmény az utolsókat rúgja, most már nyilván a mezőgazdasági kamaráké a jövő, amelyek túlnyomórészt a kisgazda- és munkásosztályból vett tagjaikkal a demokratikus irányt képviselik. Szóval a cikkíró a haldokló arisztokrata utódját is biztos szemmel kijelölte. Ezek után az OMGE a cikkíró felől egész nyugalommal meghalhatna. Illő kímélettel tudatom azonban a könnyed gyászba borult újsággal, hogy az OMGE ezt a tőle várt lépést nem teszi meg. Szerény megítélésem szerint a temetés alighanem korai. Élünk még, pajtás ! Az OMGE-nek ma is van még vagy nyolcezer tagja és esze ágában sincs, hogy belefeküdjék az előzékenyen megásott sírgödörbe. Nehéz gazdasági helyzettel küzd, az bizonyos, de válsága előreláthatóan csak átmeneti és nem halálos. Gazdasági zavarainak hátterében pedig egyáltalán nincsenek szenzációk. Magyarázatuk nagyon egyszerű. Példátlan válság nehezedik a magyar mezőgazdaságra, mindazok az intézmények tehát, amelyek az elsoványodott, kiélt mezőgazdaságból veszik a táplálékukat, a dolgok természeténél fogva ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek. Az agráréletbe kapcsolódó üzleti vállalkozások is mind panganak. Nem folynak be a mezőgazdasági kamarai illetékek sem. Annál kevésbbé folynak be az egyesületi tagsági díjak, hiszen ezeket önként vállalják és akik terhesnek találják a fizetést, megszüntethetik a tagsági viszonyt. A gazdák pénztelensége miatt az OMGE előirányzott tagdíjbevételeinek egy részéhez nem tud hozzájutni, ebből keletkeznek a háztartási zavarok. Míg a hátralékok meg nem térülnek, a lehető legszűkebbre kell csökkenteni a háztartási kiadásokat és szűkíteni kell a munkakeretet is. íme, ennyi a baj. Ez bizony böjt, de nem a halál. Nézzük most a közéleti halottkém jelentésének második részét. Mi igaz abból, hogy a kamara az OMGE-nek vetélytársa, amely hivatott átvenni és magába olvasztani az egyesület szellemi örökségét ? Ebben az állításban fogalomzavar van, összetéveszti a szabad társadalmi intézményt a hivatalos érdekképviseleti testülettel. E kettő nem egy. Az OMGE a gazdatársadalom független szerve, a kamara közkormányzati intézmény. A kamarának öt kúriája van. Egy kúria a 100 holdon felüli birtokosoké, négy kúria a kis- és törpebirtokosoké és a munkásoké. Ez az arány érvényesül törvény szerint a kamarai képviseletben. Lévén a kamara ilyen törvényes keverék, véleménye hivatalból meghallgatandó és olybá veendő, mintha rajta keresztül az egész gazdatársadalom beszélne. Az OMGE-be az a gazda lép be, aki akar. A kormány akkor hallgat az OMGE véleményére, ha kedve tartja. A kamarák költségeire a gazdaközönség törvényes kötelezettség alapján mintegy évi 600,000 pengőt fizet, közadó módjára. Ezenkívül az Országos Kamarát a földművelésügyi kormány is díjazza, most — a lecsökkentett költségvetésben — 80,000 pengővel. Az OMGE-t a törvény nem támogatja, ez önkéntes tagdíjfizetésekből tartja el magát. Az OMGE tehát a szegény öreg anya, a kamara pedig az új asszony, nagy stafírunggal, csinos tűpénzzel, amit semmiféle erő el nem moshat. De noha ilyen nagy a sorskülönbség közöttük a kamara javára, azért ez az OMGE-t nem pótolhatja és nem helyettesítheti. Éppen így nem felesleges a Gyosz és az Omke sem, noha kitűnően működő kereskedelmi és iparkamaráink vannak. Sőt minél jobban meg van szervezve a kormányzó hatalom, annál nagyobb szükség van szabad és független társadalmi intézményekre, amelyek annak idején esetleg az ellenállás szerveivé válhatnak. Hiába állapítjuk meg azonban, hogy az OMGE és a kamara nem azonos, mindemellett a kamarák kétségtelenül elgyengítették és háttérbe tolták a gazdasági egyesületeket, mert hiszen egy és ugyanazon talajból kell megélniök. Mindkét intézmény fenntartási költségeit a gazdák fizetik, csakhogy míg a kamaraiilleték kötelező, addig az egyesületi tagsági díj ön-