Köztelek – 1932. 53-104. szám

1932-07-03 / 53-54. szám

Egyről-másról. Még­is megmarad a gabonajegyrendszer. Olvasóink előtt eléggé­­Ismeretes és ezért talán felesleges hosszas történeti visszapillantásokba bocsát­koznunk, hogy az OMGE és az Országos Mezőgazda­sági Kamara, illetve a két testület kebeléből a mező­gazdasági válság enyhítésére kívánatos intézkedések letárgyalása céljából kiküldött válságbizottság, mond­hatnék egyhangúan a mezőgazdasági termelésnek olyan támogatása mellett foglalt állást, amely vala­mennyi termelési ágra kiterjedő, általános jellegű s nem egyes üzemágnak vagy egyes mezőgazdasági termény termelésének egyoldalú támogatását jelenti. Válságbizottságunk abból indult ki, hogy a meg­előző gazdasági évben a gabonajegyrendszer, vala­mint a búzaár alátámasztása céljából eszközölt intervenciós vásárlások kereken mintegy 90 millió pengőnyi állami támogatást jelentettek a mező­gazdaságra nézve, aminek kétharmad részét a fogyasz­tás viselte, körülbelül egyharmada pedig az állami adóbevételekből volt pótlandó. Tekintettel arra, hogy az 1932/33. gazdasági év nemhogy kedvezőbb­nek, hanem az előzőnél még súlyosabbnak mutat­kozik, szükségesnek tartottuk, hogy a mezőgazdasági termelés részére nyújtandó állami támogatás pénzbeli egyenértéke legalább is ugyanannyi legyen, mint az előző évben volt. Minthogy azonban ezt az ilyen összegű állami támogatást a mezőgazdasági termelés valamennyi ágazatára ki óhajtottuk terjeszteni s azt kívántuk, hogy abban minden gazda, tehát azok a kisemberek is, akik nem termelnek piacra búzát, egyforma aránykulcs szerint részesüljenek, ezért tettük azt a javaslatot, hogy az 1932/33. költség­vetési évre a magyar földbirtokot terhelő teljes földadó-összeg, úgyszintén a magyar földbirtokot terhelő minden vármegyei és községi pótadó, egyházi adó, iskolaadó és közmunkaváltság egy évi összege valamely e célra létesítendő gazdasegélyalapból fedez­tessék. Ez minden földtulajdonosra, a legkisebbekre és a legnagyobbakra nézve egyaránt, a termelési költségeknek a közterhek jelentős részével való csökkentését vonta volna maga után. Már­pedig kétségtelen, hogy addig, amíg a mezőgazdasági termények értékesítése terén a kivitelre vonatkozó kedvező megállapodások segélyével számottevő ár­emelkedést biztosítanunk nem sikerül, vagyis amíg a termény- és állatárakat a kivitel révén nem tudjuk olyan színvonalra fokozni, amelyen a termelési költségek fedezetet találhatnak s még szerény polgári haszon is mutatkozik, addig csak a termelési költségek apasztásával tudjuk a gazdasági világválság követ­keztében mezőgazdaságunkat sújtó veszteséget apasz­tani és külföldi versenyképességünket fokozni. Sajnos, a kormány a mezőgazdasági érdekeltség javaslatait csak részben tette magáévá. A folyó évi 2070. M. E. sz. kormányrendelet tudvalevően csak a földadót, a vármegyei pótadó felét és a közmunka­váltságnak töredékét kívánta a gazdáknak elengedni, tehát jóval mögötte marad a mezőgazdaság részéről támasztott s a mai súlyos viszonyokhoz képest amúgy is nagyon szerény fokra mérsékelt kívánalmaknak, így azután ez a rendelet sem az általános jellegű gazdatámogatást sürgetőket, sem pedig a baletta­rendszer híveit nem elégítette ki, azonkívül pedig a városi fogyasztóközönség a lisztnek métermázsán­ként 17 pengős fogyasztási adóval való megterhelése miatt, a falusi fogyasztóközönség pedig a kisebb mal­mok tervezett szigorúbb ellenőrzéséből s a mezőgazda­sági népességre megállapítandó kenyér- és lisztfej­adag merev alkalmazásából származó zaklatások miatt mozdult meg a rendelet végrehajtása előtt, így azután a sok tanácskozás közben megint kifogy­tunk az időből s végül a kormány kénytelen volt új rendelettervezetet készíteni. Bizonyára a nagy sietség és kapkodás miatt ennek a módosított rendeletnek a tervezetét nem értek rá a mezőgazdasági érdekképviseleteknek bemutatni, hanem az a 33-as bizottságban történt futólagos meg­vitatás után másnap, június hó 26-án már meg is jelent a hivatalos lapban. Az új rendeletet, amely az előző 2070. M. E. sz. kormányrendeletet érvénytele­níti, lapunk mai számának „Törvények és rendeletek" című rovatában részletesen ismertetjük. A gyakorlat fogja megmutatni, vájjon beválik-e ez a felemás ren­delkezés, amely az előző rendelettel szemben fel­hangzott legsúlyosabb ellenvetések figyelembevéte­lével igyekszik a tavalyi gabonajegyrendszert az idei előző termésrendeletben megnyilatkozott általános gazdatámogatási célzattal összeegyeztetni. Véleményünk szerint ez az igyekezet nem sok siker­rel kecsegtet. Mindenesetre helyes, hogy legalább a 100 korona kataszteri tiszta jövedelmen aluli törpe­birtok, valamint a nagy veszteséggel dolgozó szőlő­birtok mentesül a földadó fizetésének kötelezettsége alól és hogy a törpebirtokosok közmunkaszolgálta­tási terhe is enyhülni fog. Ámde ezek a kedvezmények csak a körülbelül 10 holdon aluli kisbirtoknál érvé­nyesülnek, holott a mezőgazdasági válság nemcsak ezeken, hanem a nagyobb kisbirtokon, úgyszintén a közép- és nagybirtokon is könyörtelenül végigszán­tott. Mindezeknek a közép- és nagybirtokosoknak a rendelet július hó 1-től kezdve újból a gabonajegy révén kíván eladásra kerülő búzájuk és rozsuk meny­nyisége arányában támogatást nyújtani, amely támo­gatás azonban az eddigi métermázsánkénti 6 pengőről 4 pengőre csökkent. Ezzel szemben a búza, rozs és kétszeres vásárlója a vételkor a termelőnek átadandó gabonajegy és gabonalevél ára fejében 10 pengőt kénytelen minden métermázsa után az üzletbe bele­fektetni, ezenfelül a kereskedelmi malmok az őrlésre kerülő búza és kétszeres minden métermázsája után 2­50 pengő lisztforgalmi adóváltságot is tartoznak le­róni, míg a vámőrlésre kerülő búza, rozs és kétszeres mentes a lisztforgalmi adóváltság alól. Minden méter­mázsa búzát és kétszerest tehát, amely belföldön, kereskedelmi malomban való felőrlésre és liszt alak­jában való értékesítésre kerül, a gabonajegy árában 6 pengő állami adó, a lisztforgalmi adóváltság formá­jában pedig lisztre átszámítva 3-25 pengő méter­mázsánkénti fogyasztási adó terheli, szemben a vám­malmok adóváltság alól és ellenőrzés alól történt men­tesítésével. A gabona megvásárlásához tehát méter­mázsánként 10 pengővel nagyobb összeg szükséges, mint amennyi a búza és rozs valóságos ára, ámde ebből az ártöbbletből, amely a gabonakereskedelem és a malmok forgótőkeszükségletét mintegy 100%-kal növeli, a gazdának csak 40% jut. Hogy a 4 pengő ár­többlet valóban érvényesülni fog-e a világpiaci áron felül, vagy sem, azt majd a legközelebbi jövő tapasz­talatai mutatják meg, a múltban mindenesetre nem a legkedvezőbb módon nyilvánult meg a baletta remélt áremelő hatása. Azt is tapasztaltuk a múlt gazdasági évben, hogy kedvezőtlen búzaárak mellett a búza­kivitel tulajdonképpen olcsó takarmányt biztosított amaz államok gazdáinak, amelyekbe nekünk kellene hízott állatainkat kivinnünk. Ezzel párhuzamosan emelkedtek idehaza az abrakárak úgy, hogy állat­kivitelünk erősen visszaesett, de a búzának és rozsnak belföldön való feltakarmányozását mégis megakasz­totta a baletta révén elérhető ártöbblet, mert az állam a takarmányozás céljára felhasznált saját termésű búzától és rozstól megtagadta a baletta megtérítését. Tartani lehet­­őleg, hogy a kereskedelmi őrlésnek aránytalanul súlyosabb megterhelése következtében a lisztforgalomnak egy része el fog a kereskedelmi malmoktól terelődni s ennek következtében még inkább csökkenni fog a lisztforgalmi adóváltságból remélt és a mezőgazdasági termények és termékek értékesítésének előmozdítására szánt fedezeti alap. Végeredményben tehát a mezőgazdaság mai súlyos helyzetében jóval hathatósabb támogatást igényelt volna s annak sokkal általánosabb kihatásúnak kel­lett volna lennie, mint aminő segítséget a mezőgazda­ság részére a kormány új termésrendelete ígér. A két­ségtelen jószándék ellenére sem tekinthetünk ennél­fogva nagy reménységgel az új gazdasági év elé, mert a mezőgazdasági érdekeltség javaslatai általános és kiadós támogatás biztosítására irányultak, az pedig, amit az új rendelet kilátásba helyez, se nem általános, se nem kielégítő mértékű, tehát sajnos, a mezőgazda­ság­­válságos helyzetének megjavításához nem sokkal fog hozzájárulhatni. TŐZEGGEL ALMOZZON OLCSÓ, GAZDASÁGOS NITROGÉNGYÜJTŐ1 KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT! gróf ZICHY BÉLA fonyód-feketebézsenyi tőzegtelepeinek bérlete, Budapest, IV., Petőfi Sándor­ utca 14. Telefon:A"T2 au­ 88"4~89 2 _ __ KÖZTELEK, 1932 JULIUS 3. 53--54. SZÁM 42-IK ÉVFOLYAM. RÉTI ZOLTÁN állatbizományos B­UDA­PEST, IX. kerület, Septésvárártér. Levélcím: Réti Zoltán, Budapest, IX. kerület, Sertésvásártér. — Táviratolm : Réti Budapest Sertésvásártér­ Telefon: Jóssef 36—6—29, Jófnef 34—3—03 Lakástelefon: József 31 — 8—11 Foglalkozik: a ferencvárosi vásárokon sertés, szarvasmarha, borjú és juh bizományi eladásával. Hizott és sovány ser­tések, zsir, szalonna és hus adás-vételé­nek közvetítésével. — Kívánatra vásári jelentései­met díjmentesen küldöm és szakszerű felvilágosítással szolgálok. Korai temetés. A napokban egy esti lap megírta, hogy az Országos Magyar Gazdasági Egyesület válsággal küzd és a cikk­író — vidám szívű gyásszal — rögtön el is parentálta az egyesületet. Azt mondja, hogy miután ez az ősi intézmény az utolsókat rúgja, most már nyilván a mezőgazdasági kamaráké a jövő, amelyek túlnyomó­részt a kisgazda- és munkásosztályból vett tagjaikkal a demokratikus irányt képviselik. Szóval a cikk­író a haldokló arisztokrata utódját is biztos szem­mel kijelölte. Ezek után az OMGE a cikkíró felől egész nyugalommal meghalhatna. Illő kímélettel tudatom azonban a könnyed gyászba borult újsággal, hogy az OMGE ezt a tőle várt lépést nem teszi meg. Szerény megítélésem szerint a temetés alighanem korai. Élünk még, pajtás ! Az OMGE-nek ma is van még vagy nyolcezer tagja és esze ágában sincs, hogy belefeküdjék az előzékenyen megásott sírgödörbe. Nehéz gazdasági helyzettel küzd, az bizo­nyos, de válsága előreláthatóan csak átmeneti és nem halálos. Gazdasági zavarainak hátterében pedig egy­általán nincsenek szenzációk. Magyarázatuk nagyon egyszerű. Példátlan válság nehezedik a magyar mezőgazda­ságra, mindazok az intézmények tehát, amelyek az elsoványodott, kiélt mezőgazdaságból veszik a táplá­lékukat, a dolgok természeténél fogva ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek. Az agráréletbe kapcsolódó üzleti vállalkozások is mind panganak. Nem folynak be a mezőgazdasági kamarai illetékek sem. Annál kevésbbé folynak be az egyesületi tagsági díjak, hiszen ezeket önként vállalják és akik terhesnek találják a fizetést, megszüntethetik a tagsági viszonyt. A gazdák pénztelensége miatt az OMGE előirányzott tagdíjbevételeinek egy részéhez nem tud hozzájutni, ebből keletkeznek a háztartási zavarok. Míg a hátra­lékok meg nem térülnek, a lehető legszűkebbre kell csökkenteni a háztartási kiadásokat és szűkíteni kell a munkakeretet is. íme, ennyi a baj. Ez bizony böjt, de nem a halál. Nézzük most a közéleti halottkém jelentésének második részét. Mi igaz abból, hogy a kamara az OMGE-nek vetélytársa, amely hivatott átvenni és magába olvasztani az egyesület szellemi örökségét ? Ebben az állításban fogalomzavar van, összetéveszti a szabad társadalmi intézményt a hivatalos érdek­képviseleti testülettel. E kettő nem egy. Az OMGE a gazdatársadalom független szerve, a kamara köz­kormányzati intézmény. A kamarának öt kúriája van. Egy kúria a 100 holdon felüli birtokosoké, négy kúria a kis- és törpebirtokosoké és a munkásoké. Ez az arány érvényesül törvény szerint a kamarai képvise­letben. Lévén a kamara ilyen törvényes keverék, véle­ménye hivatalból meghallgatandó és olybá veendő, mintha rajta keresztül az egész gazdatársadalom beszélne. Az OMGE-be az a gazda lép be, aki akar. A kormány akkor hallgat az OMGE véleményére, ha kedve tartja. A kamarák költségeire a gazdaközönség törvényes kötelezettség alapján mintegy évi 600,000 pengőt fizet, közadó módjára. Ezenkívül az Országos Kamarát a földművelésügyi kormány is díjazza, most — a lecsökkentett költségvetésben — 80,000 pengővel. Az OMGE-t a törvény nem támogatja, ez önkéntes tagdíjfizetésekből tartja el magát. Az OMGE tehát a szegény öreg anya, a kamara pedig az új asszony, nagy stafírunggal, csinos tűpénzzel, amit semmiféle erő el nem moshat. De noha ilyen nagy a sorskülönbség közöttük a kamara javára, azért ez az OMGE-t nem pótolhatja és nem helyettesítheti. Éppen így nem felesleges a Gyosz és az Omke sem, noha kitűnően működő kereskedelmi és iparkamaráink vannak. Sőt minél jobban meg van szervezve a kor­mányzó hatalom, annál nagyobb szükség van szabad és független társadalmi intézményekre, amelyek annak idején esetleg az ellenállás szerveivé válhatnak. Hiába állapítjuk meg azonban, hogy az OMGE és a kamara nem azonos, mindemellett a kamarák kétség­telenül elgyengítették és háttérbe tolták a gazdasági egyesületeket, mert hiszen egy és ugyanazon talajból kell megélniök. Mindkét intézmény fenntartási költ­ségeit a gazdák fizetik, csakhogy míg a kamarai­illeték kötelező, addig az egyesületi tagsági díj ön-

Next