Krassó-Szörényi Lapok, 1933. október-december (55. évfolyam, 79-103. szám)

1933-10-01 / 79. szám

Vasárnap, 1933 október 1. ÁRA 3 LEJ LV. évf. 79 s£ * »2 ChOFIZim ÖKS % Egy évre ...... 200 lej. s Negyed évre .... 50 lej. Fél évre...................100 lej. f Egy hóra .... 17 lej. Külföldre negyedé reakfca« 100 lej. Magyarorszégon negyedévenként 3-25 Pengd saves szám áRH 3-~ bes POLITIKA! LAP. Felelős szerkesztő: Arató Andor. f Megjelenik­ bnvndeo ciMöFIS&gR és ¡siápaap. Szer­keszt­őség és kiadóhivatal: fcUSOS -----Regele Ferdinand L (Bonnaz)-ucca 20. sz.------­TELEFON 104. Van-­ munk­anél­­liség ? Nemrégiben közöltünk egy kormányhatározatot, amely szerint azt a huszonötezernyi munkanélkülit, amennyi az országban összesen található, rövidesen munkához juttatják s annak a nézetünknek ad­tunk kifejezést, hogy a mun­kanélküliek száma sokkal nagyobb s a kormány ezzel a kérdéssel szemben nem folytathat már struccpolitikát. Ezzel kapcsolatban egy különös, de nem egyedül­álló esetre hívták fel figyel­münket. Van a közeli Her­­kulesfürdőn egy vállalat, amelynek állandó munkásai nagyobb részt a környékbeli földművesek köréből kerül­nek ki, akik az aratási időben falvaikba térnek haza munkára. A vállalatnál ekkor beütött a munkás­hiány. A tulajdonos a hozzá betérő munkanélküli segélyt kolduló embereket megkí­nálta az üzemnél munkával. Egy részük nem fogadta el a munkát s csak segélyt akart, más részük beállt ugyan a munkába, de alig dolgoztak egy, ritkábban két napot, már jelentkeztek is a fize­tésért azzal, hogy ez a munka nem nekik való­s odább áll­tak. Megtörtént, hogy az üzemet munkáshiány miatt le kellett állítani. A vállalat tulajdonosa tehát joggal állít­hatná, hogy nincs munka­­nélküliség. Mi már évekkel ezelőtt rámutattunk arra több ízben is, hogy a munkanélküli se­gély rendszeresítése nagy erkölcsi rombolást fog vé­gezni előbb-utóbb a munkás­társadalomban. Igaz, hogy minden embernek joga van az élethez, de az is igaz, hogy minden egészséges embernek kötelessége az, hogy dolgozzék. Rámutat­tunk annak idején több íz­ben is, hogy munkaalkalma­kat kell teremteni s nem alamizsnát osztani, hanem munkát fizetni. Kényelmes­­kedő s álhumanizmussal te­lített kezelése ennek a kér­désnek súlyosan meg fogja bosszulni magát. Naponta fordulnak elő esetek, amikor alkalmi munkát kínálnak va­lakinek, aki koldul s a mun­kát sokszor spanyol grandi gesztussal utasítja vissza. Ebből azonban még nem következik, hogy munkanél­­külieink nincsenek s hogy az így életre kelt nyomort nem kellene a társadalom­nak, elsősorban az államnak enyhíteni. De éppen az a nagy probléma, hogy az enyhítésnek a megfelelő, munkára nevelő módja le­gyen megtalálható s keresz­tülvihető. Erre pedig mai állapotaink mellett vajmi ke­vés a remény­­falak között, ahol események lezajlottak, a legjobban és legkönnyebben idézi az em­beri képzelet a múltnak a szellemeit. Meg lehet tehát érteni, ha a román királyság, amely nem lépte még túl az emberi életnek a határát sem, min­den alkalmat megragad, hogy az elmúlt éveknek az emlé­keit hagyományokká ötvözze. S azon sem lehet csodál­kozni, ha erre alkalmasnak találják annak az épületnek a félszázados jubileumát, amelyben immár a harmadik királyi nemzedék tartja nyári rezidenciáját. Amin csodálkozni lehet, az más s nem a román ki­rályságot illeti, hanem ben­nünket magunkat. Különösen lehet csodálkozni ezen, ami­kor a közvetlen szomszéd­ban látja az ember a ha­gyományok gondos ápolását s növesztését s azt a mély hatást, amit kultuszuk a nemzeti erőknek a szempont­jából jelent. Azon kell csodálkozni, hogy az erdélyi magyar tár­sadalom, a maga ezerféle fénytől ragyogó múltjával s annak sokszínű tradícióival, abba a hűvös és közömbös viszonyba kerülhetett, amely­ben ma szenvtelenül s moz­dulatlanul tölti napjait. Elfogultság nélkül mond­hatjuk, hogy ez a múlt nem­csak magyar szempontból, de az európai történelemnek a mértékével mérve is gaz­dag, értékes és tanulságos. Tudjuk ezt mindnyájan, na­gyon is jól : könyvekből tudjuk. Tankönyvekből, ame­lyeket kényszerből forgat­tunk, amíg meg volt ez a kényszer. Tudjuk, de nem érezzük azzal a mélységgel, melegséggel és közvetlen­séggel, ami a tradícióknak az eleven, az életet sugárzó lüktetést adja. Azt, amit a test is a szívtől kap. Kell-e jobb példa annál a közönynél és érdektelenség­nél, amellyel az egész er­délyi magyar szellemi élet Báthory István születésének 400. évfordulója mellett el­haladt. Csaknem ugyanazon a napon esett a két évfor­duló, a Peles-kastély meg­alapításának és Báthory szü­letésének napja, mintha csak a különbséget akarná mu­tatni­­ az emlékezés kétféle módja között. A magyarság Báthory emlékének nem tu­dott méltó ünnepet rendezni. Néhány cikknél, egy-két be­szédnél több nem jutott an­nak a férfiúnak, aki az igazi apja Erdélynek s az erdélyi léleknek. Annak a forrásnak a fakasztója tehát, amelynek a vizével torkunknak nagy tikkadtságát öblögetjük hosz­­szú s nehéz utunk közben. Több alkalmat nem adott felbuzdulásra és buzdításra az az emberi élet, amely a legnagyobb erdélyi karriert jelenti s a sajátosan erdélyi magyar politikai tehetségnek a legnagyobb sikerét, amely­hez hasonlót az újabbkori történet nem is ismer! Hova­tovább ott tartunk már, mint Diocletian spalattoi A német kormány hivata­los gazdasági beszámolói­ban mindig nagy politikai sikernek könyveli el azt a tényt, hogy a német ipari termelést az új rezsim lé­nyegesen felfokozta. Hogy az ipari termelés volumenje tényleg megnövekedett az utolsó félévben, az kétség­telen. Ámde kétségtelen az is, hogy e termelésszaporulat­ban kevés öröme van az ipari vállalatoknak. A terme­lés növekedésével ugyanis egyáltalán nem tart lépést a fogyasztás növekedése és az újonnan termelt árucik­kek nagy tömege nem a piacra, hanem a raktárakba kerül. A náci­ uralom első intéz­kedése az ipari termelés te­rén az volt, hogy rákény­­szerítette a vállalatokat a válság folyamán elbocsátott munkásaik kisebb-nagyobb részének visszafogadására. Körülbelül 20 százalékkal szaporodott ily módon a né­met ipari üzemekben foglal­koztatott munkások létszáma. Rövid idő óta pontosan tudjuk, hogy körülbelül egymillió munkanélkülit sikerült eddig - Schmitt miniszter szavai szerint - rengeteg nehéz­ségek árán munkához jut­tatni. Nyár elején még ren­tábilisnak látszott az ipari termelésnek a növelése. A megelőző másfél esztendő belpolitikai zavarai alatt, a választási izgalmak és gaz­dasági bajok sorozatában ki­ürültek nemcsak a kereske­dők, hanem a gyárak rak­tárai is. Elfogytak a készle­tek. Az új rezsim hatalomra­­jutását követő első hónapok­ban tehát tényleg volt pó­tolni való és megokolt volt kastélyának romjai között a szegénységben és piszokban csipogó emberverebek, a falak, amelyek között élünk, az arcok, amelyek ezekről a falakról lenéznek, a hegyek, amelyeket kiránduló botokkal döfködünk - már semmit sem mondanak nekünk. Ha máskor nem, olyankor kellene erre rájönnünk, ami­kor végzettől rendelt ver­senytársunk buzgóságát lát­juk, amellyel a nemzeti múlt hagyományainak áldoz s az emlékek olajával acélozza a napi dulakodásban elernyedt izmait. az ipari többtermelés, mert a fogyasztás is megnöveke­dett. De a készletek pótlá­sának folyamata rövidesen lezajlott és a közben fokozott tempóban folytatott termelés eredménye nem talált piacra. Külföldön a folytonosan erő­södő bojkott állja útját a né­met ipari export boldogulá­sának. Odahaza a kereske­dőknek bőven van áruja, csak a vevői hiányzanak. A közönség ama része ugyan­is, melynek vásárlóképessé­ge nem csökkent, a felsőbb helyről kiadott pártpolitikai jelszavakon is felbuzdulva, már a nyár elején beszerezte azt, amire szüksége volt. A kereskedők, akiknek hitel­igényeit most liberálisabban kezeli a jegybank, mint Lu­ther bankelnöksége idején, szaturálva vannak áruval, úgyhogy a gyárak már július vége óta raktárra termelnek. Munkásaik létszámát en­nek ellenére nem merik csök­kenteni, termelésüket nem tudják redukálni, mert az üzemi sejtek ezt nem enge­dik. A régi kapitalista el­gondolások, a jövedelmező­ségi szempont, vagy a divi­­denciára való törekvés egy­előre ki vannak kapcsolva az ipar üzleti számításaiból. A német gyáripar is bele­került a politikai forradalom özönvizének sodrába, mely viszi magával és a vállala­tok vezetőinek fogalma nincs róla, hová viszi csónakjukat a feldühödött hullámok ellen­állhatatlan ereje. A német ipar katasztrófája Két évforduló írta : Sulyok István dr. Megértjük azt az ünne­pélyességet és tiszteletet, amellyel az egész román közélet a Peles-kastély fél­százados fennállását megülte. Megértjük akkor is, ha nem­csak a politikát nézzük benne. Nagy és fontos dolog a múlt azoknak az építmé­nyeknek az életében, ame­lyeknek maga az ember az anyaga. Olyan fontos és nélkülözhetetlen, mint a kőből és téglából épült házaknak az életében az alapfal, ame­lyen az egész szerkezet nyugszik. Minél mélyebben és szélesebben kapaszkodik meg a földben a házaknak az alapzata, annál biztosab­ban és magasabban állhat rajta a használatra rendelt építmény. S azonmód, minél régibb és gazdagabb az ál­lamoknak s egyéb társadalmi alakulatoknak a múltja, annál szivósabban állanak helyt a népek az idők viszontag­ságainak. Ez a törvényszerű jelenség magyarázza meg az évfor­dulók kultuszának örök di­vatját. Olyan divat ez, ame­lyen nem változtat sem idő, sem korszak. Minden sajátos társadalmi vagy állami alakulat minden igyekezetével azon szokott lenni, hogy a maga múltjá­ból minél előbb tradíciókat formáljon, hogy azok viszont a jövőt vigyék és formálják. Az összes tradíciók között pedig a legelevenebben és a legtovább élnek azok, amelyek házakhoz és palo­tákhoz, kőből és fából szer­kesztett formákhoz tapadnak. Azokon a helyeken, ahol emberek éltek és laktak, a A legrövidebb idő alatt el­készül a névjegye Husvéth és Hoffernél Lugoj (állomásnál).

Next