Kurír - esti kiadás, 1991. január (2. évfolyam, 1-22. szám)

1991-01-02 / 1. szám

1­991. január 2. SZŐDLIGETI TORZÓ A fiú jelkép, az életé, a soha el nem mú­lásé. Sződligeten pedig szépek a fák. A koszos vonat koszos ablakából nézve is. Ahogy fut a vonat, úgy rohannak a fák. Az ingázó ember, akinek Illyés Gyula szerint ez az ablakfaéletmód ellopja a fél lelkét, gyönyörűséget érzett a fasor lát­tán. De csak érzett, mert néhány nap óta már csak az irtást látja. Rönköket, lefű­­részelt fatörzseket. Archaikus torzókat. A MÁV a tettes. Műszaki,okokra hi­vatkozva követte el tettét. Úgymond a „vasúti közlekedés biztonságát veszé­lyeztette” a fasor. Az érv már csak azért is érdekes, mert a sínpályától 30-40 mé­terre lévő liget még tavaszi pompázása idején sem merészkedett a nagyfeszült­ségű vezetékek közelébe. Sződligeten - magyarázza szaksze­rűen az erdőmérnök - nem „veszélyez­tet” senkit és semmit. Mint ahogy a hí­res nagymarosi jegenyesor se állt senki­nek az útjában. Mégis kiirtották a gigan­tikus erőművet építők, így pusztulhasson Magyarország első vasútvonala mellett is az élet. Épül a MÚ, fák nélkül. (IVAN) Föl, föl? Nagy dolog is ez a televíziós műholdvé­tel! A világ betör a szobánkba! Bekap­csolom az egyik csatornát: két gyereket éppen agyonszurkálnak a kígyók. Átvál­tok a másik csatornára: egy hölgy rán­gatja le a bugyiját heves gerjedelemmel Jöjjön a harmadik, amelyen golyókat próbálnak begurítani egy lyukba két órán át. Nagy dolog is ez! Az egész világ ezt nézi, és nekem, itt a Dráva utcában az emberiséggel együtt dobban a szí­vem, amikor jönnek a kígyók, csúsznak a bugyik, gurulnak a golyók! Fantasztikus! íme, ez az egységes kultúra minden agy­ba, minden lejekbe beférkőzik, és én, aki negyven évig számtalanszor énekeltem az Internacionálét, csak most kezdem kapisgálni, hogy miképpen lesz nemzet­­közivé-hé-hé-he-hé holnapra a világ! ■jyrjr M­ásévesség Glaszhütter, közeli ismerősöm, pár perccel szilveszter éjfele után arról faggatott, isme­rem-e ellenszerét a tartós másnaposságnak. Glaszhütterről tudni kell, hogy gyakorlott alkoholmester. Az elmúlt év háromszázhat­­vanöt napját szeszmámorban töltötte. Ahogy azt mondani szokás, nem nagyon bírta a gyű­rődést. Kérdése talán éppen ezért ejtett za­varba, hisz itt nem egyszerű másnaposságról, hanem másévességről, évnyi főfájásról, gyo­mormérgezésről van szó. Egy pohár Bloody Mary, alaposan megborsozva, citromosan, vagy egy üveg hideg sör, és persze borogatás a nyuszipiros szemekre - nos, eme kézen­fekvő ajánlásokkal csak lebecsülném a prob­léma jelentőségét. A másévességre ugyanis másféle gyógyírt kell találni. Tehát előbb zavarba, majd gondolkodóba estem. Felidéztem magam előtt céklavörös homlokú barátom elmúlt évét, majd mindent elismételtettem vele, hogy a félreértéseket elkerüljük. Glaszhütter tavaly januárban leplezte le a felesége alantas praktikáit. Glaszhütterné titkon megfigyelte őt, hol és mit tesz vagy iszik, miféle ostoba férfidolgokról vizionál, szónokol, fecseg. (Glaszhütterné meghatá­rozása szerint - ez roppant árulkodó körül­mény - a férfiak isznak és büdösek.) A bíró­ság március végére, április végére tűzte ki a kétfordulós válást - ekkor történt, hogy Glaszhütterné az egyik gyerekkel elhurcol­­kodott a lakásból. Az ítélet május elején emel­kedett jogerőre. Glaszhütternek szembesül­nie kellett a háztartás vezetésének nehézsé­geivel (a konyhában soha nem talált meg semmit, ezért néhány polcot átrendezett, kiürített, óvatlanul vagy dühében poharakat és tányérokat zúzott szét, ugyanakkor az asszony ruhatárának ott maradó részéhez még nem nyúlt). Pistikének minden áldott nap, százszor egymás után spenótot adott és szafaládét. Ezt Pistike megelégelte (a nagy­mama ősszel feljelentette Glaszhüttert a gyámhatóságnál). Idáig jutott el barátom az óév eseményei­nek elbeszélésében, amikor leintettem, ne beszéljen nekem a nyárról, amikor oly sokáig égett a pokol, ne részletezze október végét, amikor feldühödött sógora elbarikádozta magát a folyosón, és Glaszhüttert a konyhá­ból elcsent napraforgó-olajos flakonokkal hajigálta meg... Glaszhütter sírva fakadt, én eközben remegő kézzel elnyomtam a ciga­rettacsikket, és gyötrő főfájással, émelygő gyomorral kibotorkáltam a verandára. - Ugye, te se tudsz rajtam segíteni? - kérdezte Glaszhütter, aki utánam somfordált. - Magamon sem tudok - válaszoltam, majd áthajoltam a korláton. Glaszhütter tá­­molygó türelmességgel nézte végig szenve­désemet, majd amikor végeztem és zsebken­dőmbe töröltem a számat, mintha mi sem történt volna, kölcsönkért kétszázat. KIS ZOLTÁN MIRE ADTAK EGYMILLIÓT? A Kurír 1990. december 6-i számában megjelent, velem készült interjúban szerepel a következő másfél mondat - az Állami Biztosító által az Optimális Családtervezési Szol­gáltatás számára 1990-ben biztosított 1 millió forint támogatással kapcsolatban - felét a vidéki huszonnégy tanácsadóhely, a második felét pedig a központ kapta volna. A pénz kezelője az Országos Közegészségügyi Intézet, amelyik most úgy tűnik, hogy saját költségvetési hiányát próbálta ezzel enyhíteni.” Ez az állítás így nem felel meg az igazságnak, mivel az Állami Biztosító által adott 1 millió forintos céltámogatást az OKI általam vezetett Humángenetikai és teratológiai osztályához tartozó Családtervezési Ta­nácsadó pénzügyi hiányának pótlására használta fel. Természetesen ez is az OKI költ­ségvetését jelenti, de helyesebb lett volna pontosítani a szöveget és ezért szükséges­nek tartom ezt a helyesbítést. CZEIZEL ENDRE DR. ""­­ * Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy 1990... 3 LOUIS B. MAYER, aki „kitalálta” a sztárokat A XX. század száz leghíresebb amerikai személyisége - e különleges összeállításból tallóztunk Mintha ismeretlen lenne a név, de tessenek csak az MGM-re, a Metro-Goldwyn-Mayerre, a filmtörténet legnagyobb klasszikusait (giccseit?) előállító és forgalmazó óriásvállalatra gondolni. A har­madik név ezé az úré. Aki aprócska, gnómszerű alakját óriási író­asztala és szivarjának mindig jelen lévő füstfelhője mögé bújtatta. Kisebbrendűségi komplexus? Talán. Ez az orosz születésű, Kanadá­ban nevelkedett „jöttment” emberke fedezte fel, hogy­­ mi kell Amerikának. A szépség, a mese - és a filmsztárok. Akiket ki kell találni, akiket futtatni kell­­ és legfőképp: kézben tartani. A „go­nosz kis törpe” Hollywood első rettegett mogulja lett, az egykori bostoni filléresmozi-tulajdonos pedig 1937-ben a legtöbbet kereső ember, pontosan évi 1 296 503 dollárral. Csillagászati jövedelem abban az időben. Származása, neveltetése alapján szinte semmi köze nem volt Amerikához, mégis ő tudta a legjobban, hogy mi kell az amerikaiaknak. Általában. Az viszont egy cseppet sem érdekelte, hogy mi kell annak az egyszem embernek, aki vele szemközt állt, legyen az gyártásvezető, rendező, berendező vagy ünnepelt sztár. Gyűlölték, rettegték - de képességeit senki sem vonhatta kétségbe. SZ. I.

Next