Labdarúgás, 1977. január-december (23. évfolyam, 1-12. szám)
1977. január / 1. szám
KRIZSÁN JÓZSEF az MLSZ főtitkára TAVASZI TEENDŐK A Magyar Labdarúgó Szövetség 1976. november 29-i állásfoglalásának egyaránt komoly visszhangja támadt a labdarúgás belső berkeiben és természetesen azon kívül is. A sportág élvonalának vezetésében és szakmai tevékenységében szükségessé vált, s minden tekintetben színvonalasabb és eredményesebb munka megkövetelése a nyilvánosság előtt bizonyos körökben vegyes érzelmeket keltett. Noha a vélemények különbözőségére előre lehetett számítani, a vezetés nem tekinthetett el az állásfoglalás nyilvánosságra hozása elől, mert erre a labdarúgás jövője érdekében szükség van. Köztudott, hogy az OTSH-nak a labdarúgás fejlesztése érdekében történt állásfoglalása óta, jónéhány olyan intézkedés látott napvilágot, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a sportág szekerét a fejlődés irányába fordítsák és indítsák el az úton. Erősödött a rend és a fegyelem, amelyben olyan légkör alakult ki, ami lehetővé tette az alkotó munkát. S a munkának már akadnak látható eredményei is. Ilyenek többek között: színvonalasabb, érdekesebb, változatosabb a bajnokság; nagyjában és egészében elrendeződött a játékosok és edzők helyzete, amely évtizedeken keresztül sok vitára adó megoldatlan ügy volt; komoly mértékben megnövekedett az utánpótláskorú játékosok és a szervezett bajnokságokban résztvett csapatok száma! Ehhez járul, hogy az új alapokon kialakuló válogatott együttesünk mérlege 1976-ban volt hosszú évek óta a legkedvezőbb — mindvégig veretlen maradt. Igaz, egyesek szerint csupán egy tétmérkőzést játszott — Görögország ellen Athénban —, azt sem tudta megnyerni. Aki csak egy kissé is ismeri a nemzetközi labdarúgó világot, az más véleményt formál, hiszen közismert tény már régóta, hogy a válogatott találkozók szintjén minden mérkőzésnek nagy a tétje, mert a válogatott együttesek összesített eredménye fémjelzi elsősorban egy ország labdarúgó sportjának értékét. Az elmondottakhoz még hozzátartozik az is, hogy az úgynevezett barátságos találkozók adnak tulajdonképpen lehetőséget új, fiatal tehetségek kipróbálására és mélyvízbe dobására, igazi képességük, jövőjük lemérésére. S mindezzel összefüggésben hadd említsük meg azt is, hogy utánpótlás válogatottunk az Európa Bajnokságban, ifi-együttesünk pedig az UEFA tornán egyaránt ezüstérmet szerzett, ami ugyancsak megbecsülendő teljesítmény. Úgy gondoljuk, sok komoly labdarúgó múlttal rendelkező ország sem szégyenkezne ezekkel az eredményekkel hasonló helyzetben. Egy sportág vezetése azonban soha, semmilyen körülmények között sem lehet elégedett, hiszen a cél mindig a magasabbra lendülés. Az MLSZ-nek sincs semmi oka az elégedettségre, inkább arra, hogy minden lehetőt megtegyen a még jobb eredmények elérése érdekében. A Magyar Labdarúgó Szövetség úgy ítéli meg, hogy az OTSH ismert határozatának megvalósítása érdekében tett eddigi munka üteme nem kielégítő, nem egyenletesen megalapozott, s éppen ezért a csapatok szereplése nem tart lépést a jogos igényekkel. Az MLSZ érzi az ezzel járó felelősséget. A hosszú ideje folyó nevelő, segítő, meggyőző munka ellenére a szakosztályokat inkább a mánakélés, az adott pillanat adta lehetőségek kihasználása jellemzi, s időnként háttérbe szorul a tervszerű, alaposan átgondolt, céltudatos, a jövőt is szem előtt tartó vezető-irányító tevékenység. Így azután a bajnokság jónéhány igazán színvonalasabb mérkőzése egyes illetékesekben téves nézeteket ébresztett, s azzal a következménnyel járt, hogy szakmai engedmények, visszalépések történtek a nyomában. Úgy véljük, mindezért már eddig is nagy árat kellett fizetnie néhány csapatunknak a nemzetközi kupatornákon. Rá kell végre jönni, — s erre a sportág minden hívét jó lesz ráébreszteni —, hogy a hazai, önmagunkhoz képest történt valóban jelentős előrelépés csupán biztató jele a helyes úton történő haladásnak, de még kevés a nemzetközi élvonalhoz történő felzárkózáshoz. Ha ezt el akarjuk érni — ez pedig igénye a labdarúgást szerető és támogató százezres tömegeknek —, akkor az MLSZ-nek alapvető kötelessége, hogy a felemelkedés érdekében egyre több és színvonalasabb munkát követeljen mindazoktól, akik a labdarúgásban érdekeltek, akik játszanak, akik játékosokat nevelnek, csapatokat formálnak, vezetnek és ellenőriznek! S mindezzel összefüggésben vállalni kell azt a népszerűtlen feladatot is, hogy ahol kell és szükséges, szankciókat alkalmazzanak azokkal szemben, akik nem akarják, vagy nem tudják a magasabbra emelt követelményeket teljesíteni! Nincs más megoldás! A szükséges kemény munka, az elszánt akaraterő az egyetlen út — és nem is rövid út, amely megfelelő türelmet is igényel! — amely biztosítéka lehet a nemzetközi élvonalhoz való felzárkózásnak. A mai labdarúgásban csak az a csapat számíthat tartós sikerre a nemzetközi porondon, amelynek játékosai képesek a 90 percek kiélezett küzdelmeiben egészen magas hőfokon játszani, és fizikai erőben, taktikában, technikában, továbbá akaraterő dolgában az ellenfelek fölé emelkedni! Mindezekhez olyan képességek, olyan erkölcsi- és erőtartalékok szükségesek, amelyeket kizárólag a hétköznapok jól megszervezett és nagyon kemény munkájában lehet megszerezni, összegyűjteni. Az ilyen tartalmú munkát az érdekeltektől megkövetelni nemcsak erkölcsi kötelessége a szövetségnek, hanem ehhez a közvélemény támogatását, egyetértését is kérni kell, hiszen a labdarúgás mindannyiunké! Különösen nagy jelentőségű mindez napjainkban — a következő napokban, hetekben, hónapokban, amikor a magyar válogatott felkészítése, kialakítása, összekovácsolása folyik 1977 mintegy 15 mérkőzésére. Ezek a találkozók több okból is kiemelkedően fontosak, mivel azokon nagy kérdések dőlnek el. Olyanok, mint az, hogy dél-amerikai és kiváló európai ellenfelekkel szemben szeretnénk bizonyítani, legjobb hazai tizenegyünk veretlenségi sorozata nem véletlen jelenség, hanem a fokozatos előrelépés jele, és olyanok, hogy sikerül-e kiharcolni a VB tizenhatos döntőjébe kerülésünket? Ha csak ezt a kettőt említjük meg, máris teljesen világos: nemcsak érdemes, hanem múlhatatlanul szükséges minden erőt, akaratot, lelkesedést bevetni a felemelkedést szolgáló határozatok teljes és maradéktalan végrehajtása érdekében. S mivel a válogatott keret játékosainak felkészítése a legmagasabb játékszint elérése tekintetében a szakosztályok feladata, egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a legfontosabb: a jó munka feltételeinek biztosítása és elvégzése az egyesületekben. Az MLSZ és az egyesületek színvonalas együttműködése — 1977 és a következő évek eredményes tevékenységének alapvető feltétele. Aki ennek érdekében mindent elkövet, az sohasem tehet magának szemrehányást, hogy valamivel is adósa maradt a labdarúgás nagy közösségének. 2