Labdarúgás, 1977. január-december (23. évfolyam, 1-12. szám)

1977. január / 1. szám

KRIZSÁN JÓZSEF az MLSZ főtitkára TAVASZI TEENDŐK A Magyar Labdarúgó Szövetség 1976. november 29-i állásfoglalásá­nak egyaránt komoly visszhangja támadt a labdarúgás belső berkei­ben és természetesen azon kívül is. A sportág élvonalának vezetésé­ben és szakmai tevékenységében szükségessé vált, s minden tekintet­ben színvonalasabb és eredménye­sebb munka megkövetelése a nyil­vánosság előtt bizonyos körökben ve­gyes érzelmeket keltett. Noha a vé­lemények különbözőségére előre le­hetett számítani, a vezetés nem te­kinthetett el az állásfoglalás nyilvá­nosságra hozása elől, mert erre a labdarúgás jövője érdekében szük­ség van. Köztudott, hogy az OTSH-nak a labdarúgás fejlesztése érdekében tör­tént állásfoglalása óta, jónéhány olyan intézkedés látott napvilágot, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a sportág szekerét a fejlődés irányába fordítsák és indítsák el az úton. Erősödött a rend és a fegye­lem, amelyben olyan légkör alakult ki, ami lehetővé tette az alkotó mun­kát. S a munkának már akadnak látható eredményei is. Ilyenek töb­bek között: színvonalasabb, érdeke­sebb, változatosabb a bajnokság; nagyjában és egészében elrendező­dött a játékosok és edzők helyzete, amely évtizedeken keresztül sok vi­tára adó megoldatlan ügy volt; ko­moly mértékben megnövekedett az utánpótláskorú játékosok és a szer­vezett bajnokságokban résztvett csa­patok száma! Ehhez járul, hogy az új alapokon kialakuló válogatott együttesünk mérlege 1976-ban volt hosszú évek óta a legkedvezőbb — mindvégig veretlen maradt. Igaz, egyesek szerint csupán egy tét­mér­kőzést játszott — Görögország ellen Athénban —, azt sem tudta meg­nyerni. Aki csak egy kissé is ismeri a nemzetközi labdarúgó világot, az más véleményt formál, hiszen köz­ismert tény már régóta, hogy a vá­logatott találkozók szintjén minden mérkőzésnek nagy a tétje, mert a válogatott együttesek összesített eredménye fémjelzi elsősorban egy ország labdarúgó sportjának értékét. Az elmondottakhoz még hozzátarto­zik az is, hogy az úgynevezett barát­ságos találkozók adnak tulajdonkép­pen lehetőséget új, fiatal tehetségek kipróbálására és mélyvízbe dobásá­ra, igazi képességük, jövőjük lemé­résére. S mindezzel összefüggésben hadd említsük meg azt is, hogy után­pótlás válogatottunk az Európa Baj­nokságban, ifi-együttesünk pedig az UEFA tornán egyaránt ezüstérmet szerzett, ami ugyancsak megbecsü­lendő teljesítmény. Úgy gondoljuk, sok komoly labda­rúgó múlttal rendelkező ország sem szégyenkezne ezekkel az eredmé­nyekkel hasonló helyzetben. Egy sportág vezetése azonban so­ha, semmilyen körülmények között sem lehet elégedett, hiszen a cél min­dig a magasabbra lendülés. Az MLSZ-nek sincs semmi oka az elé­gedettségre, inkább arra, hogy min­den lehetőt megtegyen a még jobb eredmények elérése érdekében. A Magyar Labdarúgó Szövetség úgy ítéli meg, hogy az OTSH ismert határozatának megvalósítása érde­kében tett eddigi munka üteme nem kielégítő, nem egyenletesen megala­pozott, s éppen ezért a csapatok sze­replése nem tart lépést a jogos igé­nyekkel. Az MLSZ érzi az ezzel járó felelősséget. A hosszú ideje folyó nevelő, se­gítő, meggyőző munka ellenére a szakosztályokat inkább a mának­­élés, az adott pillanat adta lehető­ségek kihasználása jellemzi, s időn­ként háttérbe szorul a tervszerű, ala­posan átgondolt, céltudatos, a jövőt is szem előtt tartó vezető-irányító tevékenység. Így azután a bajnokság jónéhány igazán színvonalasabb mérkőzése egyes illetékesekben té­ves nézeteket ébresztett, s azzal a következménnyel járt, hogy szakmai engedmények, visszalépések történ­tek a nyomában. Úgy véljük, mind­ezért már eddig is nagy árat kel­lett fizetnie néhány csapatunknak a nemzetközi kupatornákon. Rá kell végre jönni, — s erre a sportág min­den hívét jó lesz ráébreszteni —, hogy a hazai, önmagunkhoz képest történt valóban jelentős előrelépés csupán biztató jele a helyes úton történő haladásnak, de még kevés a nemzetközi élvonalhoz történő fel­zárkózáshoz. Ha ezt el akarjuk érni — ez pedig igénye a labdarúgást sze­rető és támogató százezres tömegek­nek —, akkor az MLSZ-nek alap­vető kötelessége, hogy a felemelke­dés érdekében egyre több és színvo­nalasabb munkát követeljen mind­azoktól, akik a labdarúgásban érde­keltek, akik játszanak, akik játéko­sokat nevelnek, csapatokat formál­nak, vezetnek és ellenőriznek! S mindezzel összefüggésben vállalni kell azt a népszerűtlen feladatot is, hogy ahol kell és szükséges, szank­ciókat alkalmazzanak azokkal szem­ben, akik nem akarják, vagy nem tudják a magasabbra emelt követel­ményeket teljesíteni! Nincs más megoldás! A szükséges kemény munka, az el­szánt akaraterő az egyetlen út — és nem­ is rövid út, amely megfelelő türelmet is igényel! — amely bizto­sítéka lehet a nemzetközi élvonal­hoz való felzárkózásnak. A mai lab­darúgásban csak az a csapat szá­míthat tartós sikerre a nemzetközi porondon, amelynek játékosai ké­pesek a 90 percek kiélezett küzdel­meiben egészen magas hőfokon ját­szani, és fizikai erőben, taktikában, technikában, továbbá akaraterő dol­gában az ellenfelek fölé emelkedni! Mindezekhez olyan képességek, olyan erkölcsi- és erőtartalékok szüksége­sek, amelyeket kizárólag a hétköz­napok jól megszervezett és nagyon kemény munkájában lehet megsze­rezni, összegyűjteni. Az ilyen tar­talmú munkát az érdekeltektől meg­követelni nemcsak erkölcsi köteles­sége a szövetségnek, hanem ehhez a közvélemény támogatását, egyetérté­sét is kérni kell, hiszen a labdarú­gás mindannyiunké! Különösen nagy jelentőségű mind­ez napjainkban — a következő na­pokban, hetekben, hónapokban, ami­kor a magyar válogatott felkészíté­se, kialakítása, összekovácsolása fo­lyik 1977 mintegy 15 mérkőzésére. Ezek a találkozók több okból is ki­emelkedően fontosak, mivel azokon nagy kérdések dőlnek el. Olyanok, mint az, hogy dél-amerikai és kiváló európai ellenfelekkel szemben sze­retnénk bizonyítani, legjobb hazai tizenegyünk veretlenségi sorozata nem véletlen jelenség, hanem a fo­kozatos előrelépés jele, és olyanok, hogy sikerül-e kiharcolni a VB tizen­hatos döntőjébe kerülésünket? Ha csak ezt a kettőt említjük meg, már­is teljesen világos: nemcsak érde­mes, hanem múlhatatlanul szükséges minden erőt, akaratot, lelkesedést bevetni a felemelkedést szolgáló ha­tározatok teljes és maradéktalan vég­rehajtása érdekében. S mivel a vá­logatott keret játékosainak felkészí­tése a legmagasabb játékszint eléré­se tekintetében a szakosztályok fel­adata, egy pillanatig sem lehet két­séges, hogy a legfontosabb: a jó munka feltételeinek biztosítása és el­végzése az egyesületekben. Az MLSZ és az egyesületek színvonalas együtt­működése — 1977 és a következő évek eredményes tevékenységének alapvető feltétele. Aki ennek érde­kében mindent elkövet, az sohasem tehet magának szemrehányást, hogy valamivel is adósa maradt a labda­rúgás nagy közösségének. 2

Next