Labdarúgás, 1978. január-december (24. évfolyam, 1-12. szám)
Húszan a keretből A VB-selejtezők óriási izgalmak közepette zajlottak le, mert talán még sohasem volt annyi bizonytalan kimenetelű, úgynevezett háromesélyes mérkőzés, mint a XI. világbajnokság előtt. Igaza lett azoknak, akik már évek óta hangoztatják, hogy a világ labdarúgásában az erők kiegyensúlyozottságának a korszakába kerültünk, amelyben nincsenek többé toronymagasan kiemelkedő nemzeti válogatottak, hanem egy nagyobb létszámú kiegyensúlyozott mezőny alakult ki. S ebben minden egyes találkozón alaposan meg kell izzadni a győzelemért vagy akár csak a döntetlenért is! Ezt a véleményt csak alátámasztják a különböző országok nemzeti bajnokságai, hiszen szinte mindenütt több közel egyforma képességű csapat küzd csaknem egyenlő esélylyel a bajnoki dinért, a helyezésekért. S ha figyelemmel kísérjük a tizenhatos mezőnybe került nemzeti válogatott csapatok összeállítása körüli eseményeket, elmondhatjuk, egy-egy posztra több labdarúgó pályázik, alig akadnak olyanok, akik már páholyban ülhetnek. Minden előjel arra mutat, hogy az argentínai VB nem a sztárok, hanem a csapatjáték világbajnoksága lesz! Nézzük meg, mi a helyzet a magyar válogatott körül 1978 márciusában, abban az időszakban, amikor folyik a bajnoki év tavaszi idénye, amikor Baráti Lajos szövetségi kapitány noteszában még mindig 28 válogatott szintű labdarúgó neve szerepel. Persze, a magyar szövetségi kapitány egy-két lépéssel előbbre tart néhány héttel a Buenos Aires-i rajt előtt, mint néhány kollégája. A magyar válogatott gerince ugyanis az elmúlt évek tervszerű munkája következtében, különösen a selejtezők és a tavaly őszi egyéb válogatott mérkőzések során kialakultnak tekinthető. Mi úgy ítéljük meg, hogy legfeljebb néhány poszt ad okot kisebb-nagyobb fejtörésre. Ebből az következik, hogy a 28 név jelentős hányada a biztonságitartalékot jelenti. Alapvető változásokra nem kell, nem is lehet számítani. Inkább csak arról lehet szó, hogy kirobbanó és tartósan kiemelkedő forma révén kerülhet valaki be abbaa csapatba, amely a selejtezők füzében kovácsolódott össze és állta ki a nehéz próbákat. Szóljunk először arról a húsz labdarúgóról, akikre a szakemberek és a szurkolók fő figyelme irányul, s akiknek játékát árgus szemmel figyelik minden mérkőzésen, mert az eddigi és a jelenlegi teljesítmények alapján elsősorban ők válthatják meg a repülőjegyüket. Az őszi mérkőzéseken így festett a magyar válogatott összeállítása: (A játékos neve mellett azt tüntettük fel, hányszor szerepeltek kezdővagy cserejátékosként): Gujdár 4 (Mészáros 1) — Martos 3 (Török 2), Kocsis 1. 4 (Bálint 1), Kereki 6, Tóth 5 — Nyilasi 3 (Halász 2), Pintér 4 (Rab 1), Zombori 5 — Fazekas 1 (Pusztai 3), Töröcsik 5, Váradi 3 (Nagy László 4). Mind az öt őszi mérkőzésen szerepelt Kereki, Tóth1., Zombori, Fazekas és Törőcsik, míg Gujdár 1, Pintér 1 és Nyilasi 2 mérkőzésről sérülése miatt maradt távol. Az említett 18 játékoson kívül egy alkalommal szerepet kapott cserejátékosként Tóth András is! Ezek után hadd mutassak be néhány jellemző mondattal úgy, ahogyan most látjuk őket a VB előtt. Kapusaink Gujdár Sándor (született 1951. november 8-án, 184 cm magas, súlya 70 kg, 1978 február végéig 17 alkalommal volt tagja a magyar nagyválogatott csapatnak), a Bp. Honvéd játékosára már 1973-ban felfigyeltek a szakemberek, amikor még Szegeden védett az NB I-ben. A Labdarúgás különszáma már akkor úgy foglalkozott vele, mint a jövő reménységével. Igazi kapusaikat, csodás reflexekkel a legkényesebb pillanatokban is. Nagy érdeme, hogy ismerte már kezdetben is saját korlátait — mint pl. rossz ütemű kifutásait, hibás felugrásait a beívelt labdáknál is nagy akaraterővel, sok-sok munkával sikerült azokat átugrania. Ha csak válogatott szerepléseire, gondolunk vissza, szinte most is látjuk, hány reménytelennek vélt helyzetben lépett közbe eredményesen, amikor már szinte mindenki gólt látott. Teljesen mindegy, hogy magasan vagy alacsonyan érkező labdát kell ártalmatlanná tennie. Gujdár Sándor igazi sportember, soha nem kell figyelmeztetni őt, mert tudja, hogy csak a szorgalmas, becsületes felkészülés teheti tartóssá a formát, a tudásszintet, s mindehhez szerény emberi magatartása párosul. Ezért is örülnek oly sokan sikereinek, ezért becsülik őt játékostársai a klubjában és a válogatottban egyaránt. AD* Mészáros Ferenc (Vasas, 1950. április 11., 183 cm, 70 kg, 13-szoros válogatott) már ifi korában úgy szerepelt a szakemberek feljegyzésében, mint a nagy kapusígéret. „Meglátja — mondotta e sorok írójának annak idején az egyik edző egy ifi bajnoki mérkőzésen —, nemsokára ez védi a magyar válogatott kapuját.” Elhittük neki! S hogy a Vasas kapuvédője még csak 13- szor állt a válogatott kapujában, ez annak tudható be, hogy elég kacskaringós utat tett meg, amíg Bubu igazán komoly sportemberré változott. Csak kevesen vannak ezen a fontos poszton, akik eleven, párducra emlékeztető mozgással képesek olyan bravúrokra, mint ő. Fazekas Tóth 4. Itálint Zombori