Látóhatár, 1958 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1958-01-01 / 1. szám

CS. SZABÓ LÁSZLÓ A KÉP München­, Régi Képtár Csaták csaták csaták mindig csaták! búsul a bársony sóhajt a selyem gyászol a brokát csaták csaták csaták ki tudja már a százszorszent és százszorszép okát s ki tudja ki a régi kapitány kornétás Hálás muskétás hidász a bárdra áhító hidalgó légió lángnyelvű zászlajuk mögött társalgó szőrtelen acélkék mártírok s ugyan ki volt a holdarcú hitvány páncélbogár Salamon Saul Sándor Konstantin oldalán csaták csaták csaták után eljön talán a végső öncsata a fegyverek öngyilkos végdiadala tejutakról közénk lőtt szép Utópia hogy egyszer a csatának meg kell halnia: magába dől a kard a kilőtt nyíl sziszegve saját szivébe tart csaták csaták csaták a csöpp a habról visszaszáll a harcos evezőre a tőr a testvértőr elől önön mellébe dől be csaták csaták csaták mindig csaták dzsida pallós és buzogány handzsár és kelevéz roppant hajótöréssel a hét tengerbe vész s a hullalencsés vérfolyón keresztülszálló harci mén sebzett galambként elrepül a szivárvány ivén! Rossz térkép melyen nincs Utópia rossz szív amelyet nem hevít a volt Aranykor víziója hogyha még szabad háttal korának ábrándoznia. Feladjuk hát a hatodik napot melyen az Űr lángeszű balfogással — csupán lángész tévedhet így —

Next