Polgári Lexicon 2. - Budai Ferenc (Pest, 1866)
L - Ladányi László - Ladányi Ferencz - Lajos
Ladányi László. Békés vármegye küldöttje volt Ábrahámffy Sebestyénnel s Péterrel a rákosmezei diétára 1505. észt. Ladányi Ferencz. Frangepán Ferencz érsek kedves embere, ki is neki Pozsonban 1543. észt. tett testamentomában, hatvan aranyat, egy derék paripát, és egy uj subát hagyott. Lajos: Feső vagy nagy. Huszonhetedik magyar király 1342. esztendőtől fogva; első Károlynak negyedik feleségétől, Erzsébettől való legöregebb fia. Csak tizenhetedik esztendőben járó ifjú volt még, mikor öt atyja halála után hat hónappal, jul. 21. napján, a magyarok Fehérváron, leirhatatlan örömek közt, megkoronázták. Mit lehessen idővel belőle várni, mindjárt megmutatta uralkodásának elején. Az erdélyi szászok adtak neki erre először is alkalmatosságot, a magok nyakasságokkal és a szokott adónak elfogásával. Maga vezérlette az ő megszelidítésökre Lajos seregét, és őket hamar jó rendre hozta 1343. észt. Odament neki eleibe az a Bazarád Sándor vajda, aki ezelőtt tizenkét esztendővel az ő atyját, első Károlyt, Oláhországban annyira megszorította vala, és neki örökös engedelmességet és adót ígért. Nem soká lehetett Lajos csendességben, Erdélyből való visszajövetele után, és annyi felé vonatott, hogy alig tudta mely felé tegyen eleget. Andrást az ő testvéröcscsét, akit első Károly Nápolyba, oly reménység alatt vitt volt el, hogy ott idővel király lesz, a maga tulajdon felesége Joanna megölette 1345. észt. Ezen gyilkosságért való haszúállás ámbár Nápoly felé hathatósan vonta Lajost, de itthon is tartóztatta őt, egyfelől az ipa János, a cseh király, akinek segítségére maga is személy szerént elment a litvánok ellen; másfelől Kázmér lengyel király, akinek nyakáról Krakó alól űzette el az ellenséget Széchy Miklóssal; harmadik felől némely horvátországi pártosok, akik ellen Istvánnal, a bosnyákországi bánnal, huszezezed magával maga is elment; negyedik felől a velenczésekre kellett Bánffy Miklóst küldeni, akik Zádor városát ostromlották; ötödik felől az ausztriai herczegekkel szövetkezett, hogy a többi ellenségeinek annál könnyebben megfelelhessen. Mindezek a közelebb nevezett esztendőben estek. A következett 1346. észt. maga is elment Zádor alá a velenczések ellen, István bánnal, aki neki idővel ipja lett. De mind azért, hogy a zádoriak őt igen hidegen fogadták, mind azért, hogya vele lévő főembereket a velenczések alattomban jól megaranyozták, mind kivált, hogy népét a nápolyi hadra kívánta megkímélni, onnan nem sokára visszajött, és Nápoly felé tette a készületeket.