Literaturai Lapok, 1837 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1837-01-13 / 2. szám
LITERATÚRAI LAPOK. Mik Szálai.xÁsvÁN, Janumr 13- 1837. Harag és párt nélkül. KÖNYVISMERTETÉS. Aurora hazai Almanach. Alapita Kisfaludi Károly. Folytatja Bajza 1837. Budán a’ magyar királyi egyetemnél l. 401 IGréf. (Vígé.)rdélyi János, négy meleg szívből ömlő meleg dalt nyírjta, ’s mindenike hivatásának bizonyítéka. Az álomba uhlandi szellem él, ’s szép könnyűség. A’ csónakos’ első strophája gyönyörű képet nyújt: Ki csónakázik ollykoron Az estve fényiben ? Lenéz a’ vízre ’s más eget Lát habja tükriben. Mint angyal ő, mint mennylakó. Két ég között röpül, Fenn és alatt csillagsereg Ragyogja őt körül. A’ második stropha Cervantes szerelem hajósára emlékeztetett , melly így kezdődik: Marinero say de amor Y ensun pielago profundo Navego sin esperanza De legar á puerto altimo. Első két költeményénél kevesebb hatásúnak tetszett a’ harmadik ’s nevezetesen ezen két sora: Majd rólam is dalol a’ párka egykoron ’S örökre hervadok halotti álmokon. A’ párkák énekeszi tulajdona, eddig imeretlen volt a’ Rec. előtt, ’s az álmokon hihetőleg egyedül a’ rím kedvéért van álmokban helyett téve. A’ Csalódás végső szakasszáig édesen ömlik , hanem megszakasztja ezt azt ahol hárfáának kellemetlen megszakasztása. Bajza csak négy vertezettel diszité ez évi Aurorát — a’ kérdés itt nem lehetvén a’ mennyiségről, hanem a’ jóságról, legjobbaknak valja a’ Rec, az ősz dalt, és a’ jó északát. Azonban a’ többi kettőben is megismerhető szelleme. Vajda mint tavaly ismét új körbe vezeti olvasóit. A’ Japáni világot szeretné megismertetni, de az ottani szokásoknak, és életnek kevésb sajátságait rajzolja, mint a’ feszített figyelmű olvasó várja, az egész, közönséges házassággal végződik, miután a’ tengert helyes leírásban láttuk zajongani, Don Garciast bőkezűnek lenni, a’ Kubót és Dairit vért ontani, a’ tömlöcztartót nőjével együtt a boristennek áldozni, a’ csodálatosan megmentett Yoridulát, kinek nevét viseli az elbeszéllés, Don Garcias hütvösé vélé’s keresztény lenni. Az előadás eleven, a’színezet tiszta, ’s az olvasó vagy szép olvasóim nem tarthat attól, hogy ezer darabnál lepi meg az álom. Időszakok és koszorúk Toldytól (Schedel) kit korunk legjelesb ’s legsimább prozaikussa közé méltán számíthatunk. Kazinczy emlékének emel hála tiszteletet, érdemeit előszámlálván. Midőn Kazinczy nevét leírom, keserű bánat lepi el lelkemet. Az úttörőnek, mint Schedel nevezi, hamvait nem borítja márvány, ’s a’ jövőnek nem fűrdeti emlék. Ő ki a’ nemzetnek nyelvet ada, nem tiszteltetik a’ nemzet’ legcsekélyebb bükijeiével. Hanyagság e ez, vagy az érdemnek el nem ismerése. Ha Kisfaludy , ha Vnág és Csokonay örökítettek, méltán ’s legnagyobb joggal kívánhatni, hogy ősz elhúnytnak is tétessék meg ezen tisztelet, mellyre ő mindeneknél érdemest). Életét ’s vagyonát feláldozó a’ literaturáért, ’s mit áldozott neki a’ nemzet? Pirulnunk kell egykoron az ivadék előtt, ha mi kortársai, a’ nagynak dicsőítésére lépést nem teendőnk. — Versengve iparkodik a’ külföld jeleslejeit tisztelni, ’s mi hátra akarunk maradni ? A’ korszellem szállit, int a’ tisztelet, ’s ön becsületünk parancsolja: tiszteljük Kazinczyt. Ott áll a’ nemzeti Academia, legyen tereme egyszersmind tudósaink’ Pantheona. Van Ferenczynek, vésője, szép márványunkból elővarázsolja elholt tudósainknak szobrait, ’s ezek ékesítsék az ország’ láttára a’ nemzet legnagyobb kincsének nyelve őrjeinek gyülhelyét. Ez azonban nem elég. Bajza az Aurora kiadója, ’s símúltabb művész mint kritikus lépjen fel társaival Schedel és Vörösmartyval szállitsák fel a’ nemzetet, ’s ha a’ nemzet késedelmeskedik az elősegéllésben , úgy — így' befejezők Aurora bírálatát. A’ legélénkebb és legválogatottabb különnentüség a’ legkényebb olvasó szintének is fog vagy egyet vagy mást nyújtani — csak azoknak nem, kik a’ külföld bálványzásától elvakítva, nem igen ügyelnek a’ honi elmék’ termékeire mély bölcseségükben, vagy antipathiájukban magokat meggyőződve tartván, hogy csak a’ külföld nyújthat, koszorúra érdemest. A’ nyomtatás annyira hibátlan, hogy a’ könyvben kijegyzetteken kívül csupán egyet lelénk a’ 32-ük lapnak 21. sorában. Mindent harag es párt nélkül, ekkor meglesz suum ciuipue. ELMEFUTTATÁS A’ KRITIKÁRÓL. Ma az egész világ a’ kritikának adja magát, nem fogja tehát a’ szerkesztő úr rossz néven venni, ha kritikának szentelt lapjaiban némelly gondolatimat e’ tárgyról közlendőm. A’ kritika szószerinti értelme magyarul annyian vétetik mint műbíró, könyvbíró; bírálás tehát a’ kritikus első ’s elkerülhetlen kötelessége. A’ kritikusnak fel kell fedezni a’ rosszat, a’ tévelyedéseket megigazítani, a’ hibákat kimutatni, a’ jót kijelölni, de ezt csendes vérűséggel, legyen a’ kritikus józan közbenjáró az olvasó közönség és az író között. De hogy ezen tisztjeinek megfelelhessen, én részemről azt kívánnám, hogy lapjaink az eddigi bírálás módjától eltávozván , átaljában csak magokat megnevezők’ bírálatit fogadnák el. Ez a’ kritika’ becsét szembetűnőképpen emelné, a’ publicum, és az író is tudná kivel van dolga, ’s még egyet lehetne elérni, a’ magát nevező bíró talán elkerülne némi kézzel fogható nyerseségeket, mellyeket literaturánkban fájdalommal láttam feltünedezni, ’s óhajtanám jövendőben ne találtatnának, ’s bár ne mutatkozik volna. Én literator nem vagyok, hanem minden megjelenő magyar könyveknek szorgalmas olvasója, ’s falusi lakomban tanúja annak , mint bosszankodnak a’ falusi olvasó közönségek is azon méltatlanságok fölött, mellyeket az írók, kiknek a’ nép választottjainak , oktatóinak ’s vezetőinek kellene leírni, egymáson kimélletlenséggel elkövetnek. Ma a’ mint értekezésemn kezdetén mondám, minden bírás, mert vagy álnév, vagy számok, vagy más jegyek alá rejtezik, a’ biró, mellyeket kénye szerint változtathat, az az ha valakit letett, odább áll, ’s ezt annyival könnyebben gyakorolhatja, mivel a’ könyvbírálás szabadalmas foglalatosság, minden elővisgálás nélkül meg lehet bár kit támadni ’s a’ kriitikai pályára fellépni, lenne csak a’ jövendő mű- vagy könyvbíró rigorosum alá vetve, váljon pezsegnének e úgy, a’ mint mostanában. Még a’ lapok a’ sajtó alatt nyögnek, már két vagy három bíró, dicséretre vagy az ellenkezőre otthon tollát hegyesíti, és a’ ki vagy, egyikben, vagy a’ másikban, a’ másikat felülmúlja, az a’ nagyobb kritikus. A’ kritikus pedig bíró, a’ bíró pedig az igazság kiszolgáltatója. Már micsoda