Literaturai Lapok, 1837 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1837-01-13 / 2. szám

LITERATÚRAI LAPOK. Mik Szálai.­­xÁsvÁN, Janumr 13- 1837. Harag és párt nélkül. KÖNYVISMERTETÉS. Aurora hazai Almanach. Alapita Kisfaludi Károly. Foly­tatja Bajza 1837. Budán a’ magyar királyi egyetem­nél l. 401 IGréf. (Vígé.)­rdélyi János, négy meleg szívből ömlő meleg dalt nyírj­­ta, ’s mindenike hivatásának bizonyítéka. Az álomba uhlandi szel­lem él, ’s szép könnyűség. A’ csónakos’ első strophája gyö­nyörű képet nyújt: Ki csónakázik ollykoron Az estve fényiben ? Lenéz a’ vízre ’s más eget Lát habja tü­kriben. Mint angyal ő, mint mennylakó. Két ég között röpül, Fenn és alatt csillagsereg Ragyogja őt körül. A’ második stropha Cervantes szerelem hajósára emlékezte­tett , m­elly így kezdődik: Marinero say de amor Y ensun pielago profundo Navego sin esperanza De legar á puerto altimo. Első két költeményénél kevesebb hatásúnak tetszett a’ har­madik ’s nevezetesen ezen két sora: Majd rólam is dalol a’ párka egykoron ’S örökre hervadok halotti álmokon. A’ párkák énekeszi tulajdona, eddig imeretlen volt a’ Rec. előtt, ’s az álmokon hihetőleg egyedül a’ rím kedvéért van álmokban helyett téve. A’ Csalódás végső szakasszáig édesen ömlik , hanem megszakasztja ezt azt ahol hárfáának kellemetlen m­egszakasztása. Bajza csak négy vertezettel diszité ez évi Aurorát — a’ kér­dés itt nem lehetvén a’ mennyiségről, hanem a’ jóságról, leg­jobbaknak valja a’ Rec, az ősz dalt, és a’ jó északát. Azonban a’ többi kettőben is megismerhető szelleme. Vajda mint tavaly ismét új körbe vezeti olvasóit. A’ Japá­­ni világot szeretné megismertetni, de az ottani szokásoknak, és életnek kevésb sajátságait rajzolja, mint a’ feszített figyelmű ol­vasó várja, az egész, közönséges házassággal végződik, miután a’ tengert helyes leírásban láttuk zajon­gani, Don Garciast bőke­zűnek lenni, a’ Kubót és Dairit vért ontani, a’ tömlöcztartót nőjével együtt a­ boristennek áldozni, a’ csodálatosan megmen­tett Yoridulát, kinek nevét viseli az elbeszéllés, Don Garcias hütvösé vélé’s keresztény lenni. Az előadás eleven, a’színezet tisz­ta, ’s az olvasó vagy szép olvasóim nem tarthat attól, hogy ezer darabnál lepi meg az álom­. Időszakok és koszorúk Toldytól (Schedel) kit korunk legje­­lesb ’s legsimább prozaikussa közé méltán számíthatunk. Kazin­­czy emlékének emel hála tiszteletet, érdemeit előszámlálván. Mi­dőn Kazinczy nevét leírom, keserű bánat lepi el lelkemet. Az úttörőnek, mint Schedel nevezi, hamvait nem borítja márvány, ’s a’ jövőnek nem fűrdeti emlék. Ő ki a’ nemzetnek nyelvet ada, nem tiszteltetik a’ nemzet’ legcsekélyebb bükijeiével. Ha­nyagság e ez, vagy az érdemnek el nem ismerése. Ha Kisfa­ludy , ha Vn­ág és Csokonay örökítettek, méltán ’s legnagyobb joggal kívánhatni, hogy ősz elhúnytnak is tétessék meg ezen tisztelet, melly­re ő mindeneknél érdemest). Életét ’s vagyonát feláldozó a’ literaturáért, ’s mit áldozott neki a’ nemzet? Pirul­nunk kell egykoron az ivadék előtt, ha mi kortársai, a’ nagy­nak dicsőítésére lépést nem teendőnk. — Versengve iparkodik a’ külföld jeleslejeit tisztelni, ’s mi hátra akarunk maradni ? A’ korszellem szállit, int a’ tisztelet, ’s ön becsületünk parancsol­ja: tiszteljük Kazinczyt. Ott áll a’ nemzeti Academia, legyen tereme egyszersmind tudósaink’ Pantheona. Van Ferenczynek, vésője, szép márványunkból elővarázsolja elholt tudósainknak szobrait, ’s ezek ékesítsék az ország’ láttára a’ nemzet legna­gyobb kincsének nyelve őrjeinek gyülhelyét. Ez azonban nem elég. Bajza az Aurora kiadója, ’s sí­múl­­­tabb művész mint kritikus lépjen fel társaival Schedel és Vörös­mar­tyval szállitsák fel a’ nemzetet, ’s ha a’ nemzet késedelm­es­­kedik az elősegéllésben , úgy — így' befejezők Aurora bírálatát. A’ legélénkebb és legválo­­gatottabb különnentüség a’ legkényebb olvasó szintének is fog vagy egyet vagy mást nyújtani — csak azoknak nem, kik a’ külföld bálványzásától elvakítva, nem igen ügyelnek a’ honi el­mék’ termékeire mély bölcseségükben, vagy antipathiájukban ma­gokat meggyőződve tartván, hogy csak a’ külföld nyújthat, ko­szorúra érdemest. A’ nyomtatás annyira hibátlan, hogy a’ könyvben kijegyzet­teken kívül csupán egyet lelénk a’ 32-ük lapnak 21. sorában. Mindent harag es párt nélkül, ekkor meglesz suum ciuipue. ELMEFUTTATÁS A’ KRITIKÁRÓL. M­­a az egész világ a’ kritikának adja magát, nem fogja tehát a’ szerkesztő úr rossz néven venni, ha kritikának szentelt lapjaiban némelly gondolatimat e’ tárgyról közlendőm. A’ kritika szószerinti értelme magyarul annyian vétetik mint műbíró, könyvbíró; bírálás tehát a’ kritikus első ’s elkerülhetlen kötelessége. A’ kritikusnak fel kell fedezni a’ rosszat, a’ téve­­lyedéseket megigazítani, a’ hibákat kimutatni, a’ jót kijelölni, de ezt csendes vérűséggel, legyen a’ kritikus józan közbenjáró az olvasó közönség és az író között. De hogy ezen tisztjeinek megfelelhessen, én részemről azt kívánnám, hogy lapjaink az eddigi bírálás módjától eltávozván , átaljában csak magokat meg­nevezők’ bírálatit fogadnák el. Ez a’ kritika’ becsét szembetű­nőképpen emelné, a’ publicum, és az író is tudná kivel van dol­ga, ’s még egyet lehetne elérni, a’ magát nevező bíró ta­lán elkerülne némi kézzel fogható nyerseségeket, mellyeket lite­­raturánkban fájdalommal láttam feltünedezni, ’s óhajtanám jö­vendőben ne találtatnának, ’s bár ne mutatkoz­ik volna. Én literator nem vagyok, hanem minden megjelenő magyar könyveknek szorgalmas olvasója, ’s falusi lakomban tanúja an­nak , mint bosszankodnak a’ falusi olvasó közönségek is azon­ méltatlanságok fölött, mellyeket az írók, kiknek a’ nép válasz­tottjainak , oktatóinak ’s vezetőinek kellene leírni, egymáson ki­­mélletlenséggel elkövetnek. Ma a’ mint értekezésemn kezdetén mondám, minden bírás, mert vagy álnév, vagy számok, vagy más jegyek alá rejtezik, a’ biró, mellyeket kénye szerint változtathat, az az ha valakit letett, odább áll, ’s ezt annyival könnyebben gyakorolhatja, mivel a’ könyvbírálás szabadalmas foglalatosság, minden elővisgálás nél­kül meg lehet bár kit támadni ’s a’ kriitikai pályára fellépni, lenne csak a’ jövendő mű- vagy könyvbíró rigorosum alá vetve, váljon pezsegné­nek e úgy, a’ mint mostanában. Még a’ lapok a’ sajtó alatt nyögnek, már két vagy három bíró, dicséretre vagy az ellenkezőre otthon tol­lát hegyesíti, és a’ ki vagy­­­, egyikben, vagy a’ másikban, a’ másikat felülmúlja, az a’ nagyobb kritikus. A’ kritikus pe­dig bíró, a’ bíró pedig az igazság kiszolgáltatója. Már micsoda

Next