Lobogó, 1966. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-05 / 1. szám
Magyari Pál ezredes, a Mialatt a NATO-miniszterek szokásos év végi értekezlete hiábavaló erőfeszítéseket tett a legfontosabb agreszszív katonai tömb falán tátongó repedések , ,kozmetikázására ” , a tőkés hatalom gócpontjában, a Pentagonban jelentős változások történtek. McNamara hadügyminiszter és köre az új évet fontos katonai-stratégiai lépésekkel „köszönti”. E lépések előzményei még a hírhedtté vált „új stratégia” kialakulásának korszakába nyúlnak vissza. Emlékezetes, hogy a Dulles-doktrina szerint a hagyományos katonai eszközökkel kirobbanó konfliktusnak szükségszerűen általános atomháborúba kell torkollnia. Ezt nevezte Dulles „maszszív megtorlásnak”. Az amerikai stratégia annak idején e „masszív megtorlás” legfőbb eszközének az úgynevezett „stratégiai légiparancsnokságot" tartotta (SAC-Strategie Air Command). Ennek megfelelően a légierő vezérkara, s annak élén De May tábornok lett a Dulles-doktrína legfőbb bázisa a hadseregben és az amerikai katonapolitikai gondolkodásban. Az említett doktrínából logikusan következett a SAC céljai számára fenntartott viszonylag sűrű légitámaszpont-hálózat létesítése. Le Moy tábornok harcai A nemzetközi erőviszonyok eltolódása a szocialista tábor javára szükségessé tette a merev Dulles-doktrina felülvizsgálását, így alakult ki a McNamara és Taylor volt vezérkari főnök irányításával kidolgozott „új stratégia”. Ennek katonapolitikai kulcsszava az „option” kifejezés volt, amelyet „választási lehetőségeként lehetne magyarul leginkább megközelíteni. Az új stratégia elvetette az egyoldalú atom katasztrófa elméletet és attól két irányba tért el: I. Lehetőséget kell biztosítani az Egyesült Államok számára hagyományos eszközökkel megvívott „helyi háborúk"-ra — már csak azért is, mert ez jobban lehetővé teszi a gyarmati népek fegyveres felszabadító küzdelmei elleni beavatkozást. 2 A nukleáris háború viselésének terhét a fokozatosan elavulttá váló SAC-ról át kell helyezni a rakéta-fegyvernem Kállaira. Az egyébként is vitatott új stratégia ebből a szempontból különösen nagy viharokat kavart az amerikai katonapolitikában. Világossá tette ugyanis, hogy a korábbiakhoz képest előtérbe került a rakétafelfegyverzés, a speciális gépesített gyalogság, valamint a taktikai légierő , és csökkent a stratégiai bombázó légierő (SAC) szerepe. Ennek megfelelően a SAC fenntartásában gazdasági okokból rendkívül érdekelt nagy repülőgép-trösztök támogatásával a légierő heves harcba kezdett az új stratégia ellen. Ezt a harcot Le May tábornok vezette. A küzdelem lényegében akkor dőlt el, amikor McNamarának és környezetének nyomására Johnson elnök néhány hónappal ezelőtt nyugdíjba küldte a tábornokot. A stratégiai vita legfontosabb személyi konzekvenciájának levonása után azonban a nagy repülőgép-trösztök által fenntartott kongresszusi „bombázó-lobby” nyomására a harc tovább tartott. Végül a jelek szerint McNamarának ezt az ellenállást is sikerült leküzdenie: 1966-ban ennek megfelelően az amerikai hadsereg szerkezete az „új stratégia” célkitűzéseinek megfelelő, jelentős változásokon megy keresztül Walker Air Force Base, Roswell New Mexico; Clinton Sherman Air Force Base, Burns Flat Oklahoma; Sewart Air Force Base Smyrna, Tennessee; Kincherce Air Force Base Kinross, Michigan. Emellett a stratégiai légierőt kötelezték arra, hogy egy légitámaszpontot adjon át a tengerészeinek és egy másikat a szárazföldi hadseregnek. McNamara bejelentette: 22 tenge rentúli légibázist szüntetnek meg. Ezeknek a listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit közöltek, hogy a kérdéses légitámaszpontok Nyugat-Európában, a „Csendes-óceán északi körzetében”, valamint Közép-Amerikában fekszenek. 3. Az „új taktikával” áll összhangban az a kompromisszumos intézkedés, amely szerint a légierő 1970-re legyártatja az F—111 típusú vadászgép vadászbombázó változatát. Az új típust B—11l-esnek nevezik majd. Egyelőre 200 B—111-est terveznek. Ez a határozat kompromisszumot jelent a bombázó-koncepciót radikálisan elvető és a rakétákra koncentráló McNamara álláspontja, valamint a légierő vezérkara között A kompromisszumra azért kerülhetett sor, mert a B—111-est taktikai bombázónak is tekintik, s így beilleszthető az „új stratégia” keretei közé — egyúttal pedig alkalmas arra, hogy csökkentse a repülőgépipar ellenállását. „Áramvonal" Amerikai katonai szakértők — az első visszhangok szerint — úgy ítélik meg ezeket a változásokat, mint McNamara pozíciójának jelentős megerősödését a Pentagonon belül, s mint győzelmet a SAC és általában a légierő vezérkarával vívott pozícióharcban. Ezen túlmenően a Pentagon új stratégiai döntései az amerikai imperializmus agresszív politikájának megítélése szempontjából természetesen nem jelentenek seemmiféle változást. A nagy hatósugarú rakétákra való fokozott koncentrálás magától értetődően nem jelenti a nukleáris háború veszélyének csökkenését, az „új stratégia” teljesebb érvényesülése pedig a „helyi háborúk” kirobbantásának és kiterjesztésének lehetőségeit még növeli is. Így hát a Pentagonban folyó hatalmi harc végül is olyan lépésekhez vezetett, amelyek az eddigieknél „racionalizáltabb” és „áramvonalasabb” formában testesítik meg az amerikai militarizmus katonai gondolkodását. katonai kommentátora írja:Viharok Támaszpont és B 111 A változások lényege a következőkben foglalható össze: 1. Az Egyesült Államok nagy hatósugarú stratégiai bombázóerőit kétharmaddal csökkentik. A csökkentés azt jelenti, hogy fokozatosan kiselejtezik az összes B—58-as bombázókat, valamint a C—52-es bombázók régebbi típusait. Számszerűen: McNamara szerint a jelenlegi stratégiai légierő 600 B—52-es bombázóból és 80 szuperszonikus B—58-as bombázóból áll. 1971- ben a stratégiai légierő mindössze 255 új típusú B—52-es bombázóból áll majd. Nyilván a nagy repülőgép-trösztök ellenállásának leszerelésére McNamara bejelentette, hogy a később ezeket is ,leváltó, új típusú bombázók előállítására jelentős hiteleket kér majd a kormány a kongresszustól. 2. A stratégiai légierő csökkentésével párhuzamosan ennek logikus következményeként felszámolják a légierő számos bázisát az Egyesült Államokban és külföldön. Az Egyesült Államok területén megszüntetésre kerülő négy légitámaszpont a következő: ■A Pentagonban folyó tanácskozások a Newsweek című amerikai folyóirat címlapjára kerültek. . . Amerikai katonai ■ szakértők megítélése szerint McNamara pozíciója jelentősen megerősödött a Pentagonon belül. ■