Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-04 / 27. szám
HELSINKIBEN, A KÜLÜGYMINISZTEREK tanácskozásával megkezdődött az európai biztonsági koherencia első szakasza. Az így leírva roppant egyszerűnek ható tényközlés mögött meghúzódó sokéves munkát és diplomáciai fáradozást már természetesen nem teszik láthatóvá a szavak. Bükben a napokban Európa- és világszerte az akakanhoz illő ünnepélyességgel latolgatják a kommentátorok az esélyeket, hogy vajon kontinensünk harmincnégy államának — köztük hazánknak — képviselői, milyen kézzelfogható eredményeket tudnak majd elérni ezen a rég „megálmodott" tanácskozásét, ahol a fő napirendért Európa közös dolgai alkotják. Az államok közötti kapcsolatokban, a politikai törekvések egyeztetésében természetesen idegen fogalom az imént írt „álmodozás”, mivel a mindenkori realitások alapján szokott kirajzolódni a világ és ezen belül a földrészek általános politikai koncepciója, amelyiket a fontos kérdéseket megközelítik. Európa békéjét és biztonságát tekintve azonban — mint arra jól emlékszünk — a háború óta eltelt évek során éppen ezzel a reális megközelítéssel, a földrészünkön kialakult merőben új helyzet helyes értékelésével volt a legtöbb probléma. A HÁBORÚT KÖVETŐ ÉVEK történelmi lényeihez visszanyúlva nyomon követhetjük azt a mesterségesen felidézett feszültségfolyamatot, amely a NATO létrehívását követően előbb Németország erőszakos kettészakításáig, majd a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzése révén annak a NATO-ba való felvételéig vezetett. Közismert, hogy a német kérdés ilyen formában történt „megoldása” vezetett a többi között az Európában létrejött új típusú politikai ellentmondások elmélyüléséhez, a két eltérő célkitűzésű társadalmi formáció közötti viszony romlásához. A hidegháborús politika, amely ezeknek az éveknek a „turnéké”, hallatlanul sok kárt okozott az egész világnak és Európának is. A népek belekényszerültek egy azelőtt elképzelhetetlen anyagi áldozatokkal járó fegyverkezési versengésbe, és kapcsolataikban az együttműködés elutasítása, az elhidegülés vált uralkodóvá. A szocialista és a kapitalista világrendszer közötti nukleáris összecsapás árnyékát előrevetítő háborús hisztéria, amelyet a nyugat-európai államok élesztettek, nemcsak a kisemberek idegeit viselte meg, hanem a politikusok füleit is bedugaszolta a Szovjetunió és a szocialista országok reálpolitikai kezdeményezéseinek észlelése elől Ismeretes, hogy feeademényvénekben nem volt hiány. A Szovjetunió már a német kérdés kedvezőtlen alakulása közben több igalammal felvetette az európai biztonsági konferencia megtartásának, az európai biztonsági rendszer megteremtésének gondolatát Ez történt 1949-ben, az NSZK megalakítását megelőzően, és 1954-ben, illetve 1955 tavaszán, mielőtt a bonni és a párizsi jegyzőkönyvek aláírásával szentesítették volna az NSZK felvételét a NATO-ba. AZ EURÓPÁBAN KIALAKULT akkori veszedelmes helyzet tette szükségessé — mint tudjuk — az európai szocialista országok ésszerű védelmi ellenintézkedését, a Varsói Szerződés katonai szervezetének megalakítását. A Varsói Szerződés védelmi szervezetébe tömörült szocialista államok, a Szovjetunióval az élen, szinte az első pillanatoktól számos alkalommal fordultak kezdeményező javaslatokkal a nyugat-európai államokhoz. Kontinensünk politikai viszonyai sokáig nem kedveztek e pozitív változásokat sürgető kezdeményezéseknek, mivel a nemzetközi kapcsolatokban alig-alig akart megindulni az enyhülés folyamata A változásokat sürgetve a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete 1965-ös bukaresti nyilatkozatában ismételten felvetette az európai biztonsági rendszer létrehozásának szükségességét, illetve egy ilyen kérdésekkel foglalkozó konferencia összehívásának gondolatát. Az 1969-ben elhangzott Budapesti Felhívással minőségileg újrakart kezdődött az európai viszonyok alakulásában. A javaslat konkrétsága mellett a srugateurópai országokban erőre kopó reálpolitikai áramlatok ez idő tájt már olyan helyzetet teremtettek, hogy az érdekelt nyugati országok egyszerűen nem térhettek ki a válaszadásból, illetve nem hallgathatták agyon közvéleményük előtt a szocialista országok újabb kezdeményezését. Az 1969-es év sorsforduló jellegű volt a Német Szövetségi Köztársaság életében is. A Brandt—Scheel vezette szociáldemokrata, szabaddemokrata irányzat választási győzelme utat nyitott az NSZK új típusú keleti politikájának megvalósításához, mivel a nyugatnémet eképzelések a Szovjetunió és a többi szocialista ország jóindulatú egyetértésével találkoztak. A TttarCNKUB LÉPCSŐFOKOK, amelyeknek bejárása révén Európa eljutott a krónika tárgyalóasztalhoz — közismertek. Ebből a kedvező politikai létért teremtő sikerkomplexumból messze kiemelkednek a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések, valamint a két német állam között létrejött alapszerződés, amelyek lényegében az európai biztonsági konferencia tárgykörébe tartozó igen fontos kérdéseket oldották meg, alaposan módosítva ezzel a lehetséges napirendet Nyitott, megtárgyalásra váró, döntést igénylő kérdés természetesen így is nagyon sok maradt Európában. Az első és legfontosabb dolog — és ehhez a mostani első szakasz jelentősen hozzájárulhat —, hogy a világpolitika más régióiban, így elsősorban a szovjet—amerikai kapcsolatokban beállt igen kedvező változásokat megfelelően „kiaknázva" Európára, az európai kapcsolatokra is átvetítsék ezeket a pozitívumokat. Az európai biztonsági értekezlet előestéjén lezajlott diplomáciai „nagyhét”. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának amerikai látogatása, a két fél között aláírt nagy horderejű megállapodások hosszú távra médiatáromé lesznek a nemzetközi kapcsolatoknak. A két nukleáris nagyhatalom közötti jó viszony, az együttműködés keresése mindenképpen ösztönzőleg hat kontinensünk népeire is, hogy Európa jövendőjét tekintve is hasonló utat kövessenek. E törekvésekre enged következtetni az amerikai látogatást követő szovjet—francia csúcstalálkozó is, ahol Brezsnyev és Pompidou tárgyalásainak 16 témáját az európai kérdések alkották, különös tekintettel a helsinki nyitányra. EURÓPA NÉPE FONTOS ÁLLOMÁSHOZ érkeztek a helsinki értekezlettel Ezt hangsúlyozza a pártunk Központi Bizottságának múlt heti üléséről kiadott közlemény is, amikor leszögezi: „Az értekezlettől Európa népei azt várják, hogy az megerősítse az előkészítő tárgyalásokon elért eredményeket, meghatározza a további munka menetét, előbbre vigye a tartós béke és a biztonság ügyét kontinensünkön.” Bizakodó optimizmussal várjuk a helsinki fejleményeket, mert ez a konferencia valóban sokat tehet kontinensünk békés és boldog jövőjéért. Helsinki lehetőség arra, hogy előrelépjünk ezen az úton, hogy a népek szót értsenek kontinensünk közös dolgaiban Joggal reméljük, hogy Európában mindenütt megértették az idők szavát, még ha olykor nehézségek is támadnak, és földrészünk politikai jövőjének kimunkálása sok türelmet és körültekintést igénylő munkálko dást kíván. ______f*o» ^PétogJánw