Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-04 / 27. szám

HELSINKIBEN, A KÜLÜGYMINISZTEREK tanács­kozásával megkezdődött az európai biztonsági kohe­rencia első szakasza. Az így leírva roppant egyszerű­nek ható tényközlés mögött meghúzódó sokéves mun­kát és diplomáciai fáradozást már természetesen nem teszik láthatóvá a szavak. Bükben a napokban Euró­pa- és világszerte az akakanhoz illő ünnepélyességgel latolgatják a kommentátorok az esélyeket, hogy vajon kontinensünk harmincnégy államának — köztük ha­zánknak — képviselői, milyen kézzelfogható eredmé­nyeket tudnak majd elérni ezen a rég „megálmodott" tanácskozásét, ahol a fő napirendért Európa közös dol­gai alkotják. Az állam­ok közötti kapcsolatokban, a politikai tö­rekvések egyeztetésében természetesen idegen fogalom az imént írt „álmodozás”, mivel a mindenkori reali­tások alapján szokott kirajzolódni a világ és ezen be­lül a földrészek általános politikai koncepciója, amely­iket a fontos kérdéseket megközelítik. Európa békéjét és biztonságát tekintve azonban — mint arra jól em­lékszünk — a háború óta eltelt évek során éppen ez­zel a reális megközelítéssel, a földrészünkön kialakult merőben új helyzet helyes értékelésével volt a leg­több probléma. A HÁBORÚT KÖVETŐ ÉVEK történelmi lényeihez visszanyúlva nyomon követhetjük azt a mestersége­sen felidézett feszültségfolyamatot, amely a NATO létrehívását­ követően előbb Németország erőszakos kettészakításáig, majd a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzése révén annak a NATO-ba való fel­vételéig vezetett. Közismert, hogy a német kérdés ilyen formában történt „megoldása” vezetett a többi között az Európában létrejött új típusú politikai el­lentmondások elmélyüléséhez, a két eltérő célkitűzésű társadalmi formáció közötti viszony romlásához. A hidegháborús politika, amely ezeknek az éveknek a „turnéké”, hallatlanul sok kárt okozott az egész vi­lágnak és Európának is. A népek belekényszerültek egy azelőtt elképzelhetetlen anyagi áldozatokkal járó fegyverkezési versengésbe, és kapcsolataikban az együttműködés elutasítása, az elhidegülés vált uralko­dóvá. A szocialista és a kapitalista világrendszer kö­zötti nukleáris összecsapás árnyékát előrevetítő hábo­rús hisztéria, amelyet a nyugat-európai államok élesz­tettek, nemcsak a kisemberek idegeit viselte meg, hanem a politikusok füleit is bedugaszolta a Szovjet­unió és a szocialista országok reálpolitikai kezdemé­nyezéseinek észlelése elől Ismeretes, hogy feeademényv­énekben nem volt hiány. A Szovjetunió már a német kérdés kedvezőtlen ala­kulása közben több igalammal felvetette az európai biztonsági konferencia megtartásának, az európai biz­tonsági rendszer megteremtésének gondolatát Ez tör­tént 1949-ben, az NSZK megalakítását megelőzően, és 1954-ben, illetve 1955 tavaszán, mielőtt a bonni és a párizsi jegyzőkönyvek aláírásával szentesítették vol­na az NSZK felvételét a NATO-ba. AZ EURÓPÁBAN KIALAKULT akkori veszedel­mes helyzet tette szükségessé — mint tudjuk — az európai szocialista országok ésszerű védelmi ellenin­tézkedését, a Varsói Szerződés katonai szervezetének megalakítását. A Varsói Szerződés védelmi szerveze­tébe tömörült szocialista államok, a Szovjetunióval az élen, szinte az első pillanatoktól számos alkalommal fordultak kezdeményező javaslatokkal a nyugat-euró­pai államokhoz. Kontinensünk politikai viszonyai sokáig nem ked­veztek e pozitív változásokat sürgető kezdeményezé­seknek, mivel a nemzetközi kapcsolatokban alig-alig akart megindulni az enyhülés folyamata A változá­sokat sürgetve a Varsói Szerződés Politikai Tanács­kozó Testülete 1965-ös bukaresti nyilatkozatában is­mételten felvetette az európai biztonsági rendszer lét­rehozásának szükségességét, illetve egy ilyen kérdések­kel foglalkozó konferencia összehívásának gondolatát. Az 1969-­ben elhangzott Budapesti Felhívással mi­nőségileg új­­r­akart kezdődött az európai viszonyok alakulásában. A javaslat konkrétsága mellett a s­rugat­­európai országokban erőre kopó reálpolitikai áram­latok ez idő tájt már olyan helyzetet teremtettek, hogy az érdekelt nyugati országok egyszerűen nem térhettek ki a válaszadás­ból, illetve nem hallgathat­ták agyon közvéleményük előtt a szocialista országok újabb kezdeményezését. Az 1969-es év sorsforduló jellegű volt a Német Szövetségi Köztársaság életében is. A Brandt—Scheel vezette szociáldemokrata, szabad­demokrata irányzat választási győzelme utat nyitott az NSZK új típusú keleti politikájának megvalósításá­hoz, mivel a nyugatnémet eképzelések a Szovjetunió és a többi szocialista ország jóindulatú egyetértésével találkoztak. A TttarCNKUB LÉPCSŐFOK­OK, amelyeknek be­járása révén Európa eljutott a krónika tárgyalóasztal­hoz — közismertek. Ebből a kedvező politikai létért teremtő sikerkomplexumból messze kiemelkednek a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szer­ződések, valamint a két német állam között létrejött alapszerződés, amelyek lényegében az európai bizton­sági konferencia tárgykörébe tartozó igen fontos kér­déseket oldották meg, alaposan módosítva ezzel a le­hetséges napirendet Nyitott, megtárgyalásra váró, döntést igénylő kérdés természetesen így is nagyon sok maradt Európában. Az első és legfontosabb dolog — és ehhez a mostani első szakasz jelentősen hozzájárulhat —, hogy a világ­­politika más régióiban, így elsősorban a szovjet—ame­rikai kapcsolatokban beállt igen kedvező változásokat megfelelően „kiaknázva" Európára, az európai kapcso­latokra is átvetítsék ezeket a pozitívumokat. Az európai biztonsági értekezlet előestéjén lezajlott diplomáciai „nagyhét”. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának amerikai látogatása, a két fél között aláírt nagy horderejű megállapodások hosszú távra médiatáromé lesznek a nemzetközi kapcsolatok­nak. A két nukleáris nagyhatalom közötti jó viszony, az együttműködés keresése mindenképpen ösztönző­leg hat kontinensünk népeire is, hogy Európa jöven­dőjét tekintve is hasonló utat kövessenek. E törekvé­sekre enged következtetni az amerikai látogatást kö­vető szovjet—francia csúcstalálkozó is, ahol Brezsnyev és Pompidou tárgyalásainak 16 tém­á­ját az európai kér­dések alkották, különös tekintettel a helsinki nyitányra. EURÓPA NÉPE FONTOS ÁLLOMÁSHOZ érkeztek a helsinki értekezlettel Ezt hangsúlyozza a pártunk Központi Bizottságának múlt heti üléséről kiadott köz­lemény is, amikor leszögezi: „Az értekezlettől Európa népei azt várják, hogy az megerősítse az előkészítő tárgyalásokon elért eredményeket, meghatározza a to­vábbi munka menetét, előbbre vigye a tartós béke és a biztonság ügyét kontinensünkön.” Bizakodó optimizmussal várjuk a helsinki fejlemé­nyeket, mert ez a konferencia valóban sokat tehet kontinensünk békés és boldog jövőjéért. Helsinki le­hetőség arra, hogy előrelépjünk ezen az úton, hogy a népek szót értsenek kontinensünk közös dolgaiban Joggal reméljük, hogy Európában mindenütt megér­tették az idők szavát, még ha olykor nehézségek is tá­madnak, és földrészünk politikai jövőjének kimunká­lása sok türelmet és körültekintést igénylő munkálko­­ dást kíván. ______f*o» ^PétogJánw

Next