Ludas Matyi, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1872-06-30 / 27. szám
Szabadkai krónika. Matyi bácsi! Nos mit mondtam!? Nem-e megjövendölém a múltkor, hogy szegre akasztjuk szűrét a közösügyes politikának ? ! Úgyis történt. — Az első választókerületben bukfencet vetett a famíliás kérdés, a másodikban pedig csizmadiát fogott az almási királyi járásbiró úr ő Szikrasága! A példabeszéd azt mondja: „sokszor a kis szikrából nagy tűz szokott kerekedni. — Azonban a mi követválasztásunk azt bizonyította be, hogy a szikrából hamu szokott lenni. — Sajnáljuk, hogy úgy történt, de most az egyszer nem tehetünk róla. No de ne búsuljon Herr von Szikra Matyó ! megörökítem én az ön nevét a regényirodalomban á la Sue, pl. „egy bolygó követjelölt“, vagy ha jobban tetszik „a házaló Candidatus“... s igy amit ön vesztett a vámon, azt megnyerheti a réven. — Különben vigasztalja magát Deák principálisának mondatával : jelöltnek lenni már magában megtiszteltetés“ — ha mindjárt valaki önmagát jelöli is ki ... és megbukik. . . Lám az az ön Louis fivére már praktikusabb ember, aki azt mondja: „az összeírás csak akkor törvényes és a választás csak úgy érvényes, ha Antunovics győz?! Valóban ritka testvéri szeretet! Hát Lénárd főispán hogyan referált Tóth Vilinek ? Kegyelmes uram! Mi ugyan csúfosan megbuktunk, de azért a Deákpárt Szabadkán többségben van, ami az én kiváló érdemem . . . De a Herr von Miska bácsi nem tágít, s egyre követeli, hogy a balpárt meszelje be kormos házát.. .• Meglesz ... de csak aratás után! Körpeles representánt. Szent apróság, ajánlva a „Magyar Állam--nak. .............Még kis fiú voltam, édesapám s anyám megunták már a sok vesződséget velem, kapták magukat és elcsaptak mórest tanulni nagy anyámhoz. Nagy anyám egyedül lakott az egész házban, még szolgálója se volt, a házi dolgokat egy vén szomszéd asszony végezte el, a grószmama pedig egész nap imádkozgatott, ez volt időtöltése, s engem is ily jámbor foglalkozásra akart szorítani, de persze sehogy se sikerült. Az egész falu úgy ismerte nagy anyámat, mint valami félig szentet, s nem is járt hozzá senki egyébért mint , valami vigasztalásért, ha keserűségben volt, vagy ügyes, bajos dolgaiban jó tanácsért. Egyszer azonban másért is csaptak vizitet. Nagypéntek reggelén körülbelül két óra tájban valami zörgésre ébredtem föl, s a mellékszoba ajtaján a kulcslyukon keresztül világosságot vettem észre. Én gyerek eszemmel mindjárt bajt gyanítottam, s csöndesen 210 elébresztetem nagy anyámat ; magam pedig — még akkor nem tudva mi a félelem, — oda lopózkodtam a kulcslyukhoz s lestem át a másik szobába. Két atyafi ugyancsak pakolt, s minden zsenirozás nélkül rakták zsákra az ezüst evőeszközöket, gyertyatartókat, kötöztek csomóba mindent a mi csak elvihető volt, még boldogult nagyapám ezüst gombos mentését is, s az almákom mellett adogatták a falon keresztül, melyet kiástak kifelé. Megismertem mindkettőt, egyik a falubeli sekrestyés, másik egy béres legény volt; a béres, miután már minden betakarithatót bepakoltak, egy kis fali fülkét is észre vett, s ezen szavakkal „az a vén boszorkány tán ide rakta aranyait"- kinyitó, de nem volt benne egyébb, mint egy egész sonka, s néhány pogácsa. Már nyúlt feléjök, midőn a sekrestyés ijedten kapott kezéhez, s e szavakkal korholta le „hozzá ne nyúlj te istentelen! ezen szent bőjti napon mernél é zsírosat érinteni? azért a jó isten is megbüntetne.“ — Becsapta a fülke ajtaját, s eloltván lámpájukat kibújtak az általuk kilyukasztott falon. Nagyanyám az egész idő alatt mozdulni sem mert; tán jobban féltett még engem, mint saját magát, s nem akarta semmikép megengedni, hogy kimenjek s lármát üssek; de én nem törődve aggodalmaival, hirtelen magamra rántam kabátomat, s mezitláb a hideg éjszakában elszaladtam a szomszédokat fölébreszteni. A szomszédoknak szerencsésen sikerült még melegében rajtakapni a jó keresztényeket, amint a czinteremben osztozkodtak a ragadmányon; dühösen védték magukat, s csak egypár feléjök fordított puskacső bírta rá őket a megadásra. Mindegyiknél volt élő eszköz, éleskés és töltött mordály, s szükség esetén gyilkoltak volna is, de a zsírosat rablás közben még sem ették meg. Nem de szent Lonkai Antal! megható példája ez, az igazi keresztényi vallásosságnak ? ! Sziporkák. Boldogult Erdélyi János még a forradalom előtti időszakban dráma bíráló választmányi tagnak választatván meg,— egyszer a beérkezett pályaművekről jelentést tett, — s ezen jelentését, a lapokban is nyilvánoságra hozta, aláírva a jelentést a maga módja szerint, t. i. hogy Erdélyi János, dráma bíráló választmányi tag. Azonban valami inpertinens szedő egy betűt kihagyott a hivatalos minőséget jelző szóból, — s az egész dolog ekként lett kidrukkolva, hogy: • Erdélyi János, dáma bíráló választmányi tag. Petőfi egykor regényt irt — ezen cím alatt: A hóhér kötele. Egy jó, kebelbeli poéta barátja aztán, tekintve már az akkori időkben is a kötni valóknak nagy létszámát, a következő epigrammot rögtönözött e regényre :