Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1950-01-01 / 1. szám

(Tudományos előadás) Kevés költséggel bárki elvégezheti a következő ki­sérletet: Vegyünk egy üres autó­buszt s engedjünk rá fel­szállni hatvan komoly, fel­nőtt embert. Érdekes jelen­ségnek leszünk tanúi: amint az ülőhelyek megteltek, az emberek megállnak a kocsi peronján s nem mennek előre a kocsiba, hanem in­kább kiszorítják egymásból a lélekzetet, esetleg a lép­csőn függeszkednek, a hi­degben hamar megdermedő kézzel. Az autóbusz hátulja lesülyed a földre, miközben az eleje üres és hiába esik térdre a kalauz, összetett kézzel könyörögve a kint­­állóknak, hogy bent állja­nak az utasok, nem mennek előre. Ez a különös jelenség már évezredek óta foglal­koztatja a tudósvilágot. Azt mondják, hogy a régi gö­rögök a Tajgetosz hegyé­ről taszították le azokat, akik az autóbuszban előre­mentek — innen örökölte az emberiség ezt a beteges félelmet az autóbusz­­ belse­jétől. Nimolier, francia pszichológus 1862-ben ér­dekes kísérletet végzett ez­­ügyben. Egy autóbusz bel­sejét hálószobának díszle­tezte be kényelmes ágyak­kal és hatvan holtfáradt, álmos egyént eresztett be a kocsiba. Az eredmény meghökkentő volt: az em­berek még így sem mentek előre a kocsiba! Nimolier kísérlete óta nyilvánvaló lett, hogy a rejtélyes jelenség oka a központi idegrendszerben keresendő. Ebben a felte­vésben írta meg a költő amaz ismert verset, amely­ben a feletteséhez külön­böző kérdésekkel forduló ifjúnak egyre csak ezt mondja: „csak előre, édes fiam!” Magától értetődik, hogy az efféle analitikus kezelés nem járhat ered­ménnyel: az ifjú egyre csak kérdez, de nem megy előre. A tudósok azonban nem nyugodtak bele a helyzetbe és újabb kísérletekkel pró­báltak nyomára jutni a kü­lönös lelkibajnak. Gröszte­sorg svéd tudós például 300 fokos forró levegőt pumpált a peronba, ugyan­akkor a kocsi belsejébe kellemes langyos levegőt és ámbraillatot préselt. Az uta­sok mégsem mentek előre a kocsiba. Ugyanez maradt az eredmény, amikor két görényt helyezett el a pe­ronon. A probléma meg­oldásához tehát nem intett közelebb. Dr Schmann müncheni antropológus és autóbusz­­kalauz 200 utast boncolt fel, hogy a feltehetőleg or­ganikus eredetű lelki­nyavalya okára rájöjjön. Kísérleteit azonban nem tudta befejezni, mert ki­derült, hogy az utasokat élve boncolta fel, s emiatt kalauzi állásából elbocsáj­­tották. Professzor Linck, osztrák biológus érdekes kísérletet végzett kutyákkal. Hatvan kutyát kergetett fel egy üres autóbuszba. Az ered­mény meglepő volt: az ok­talan állatok a logika sza­bályai szerint bementek a kocsiba, egy sem lógott a lépcsőn. Ebből következik, hogy az autóbuszutasok ál­talában nem érik el az álla­tok értelmi színvonalát. Újabban Kovács XIV. János kalauz végez kecseg­tető kísérleteket. Indulás előtt az első ajtón leszáll és hátramegy a peronra. Tapasztalatai szerint az uta­sok ilyenkor hirtelen előre-­ mennek a kocsiba. Ha ez igaz, Kovács XIV. János nagy lépéssel vitte előre a tudományt, s hozzájárul ama tévhit eloszlatásához, mintha az ostobaság gyó­gyíthatatlan lenne. A legiffsabbak Akik meg akarták állítani az óramutatót várják az éjfélt, hogy felköszönthessék az újévkor belépő ötéves Tervet. A munkás: Hiába strapálják magukat, uraim! Kit és mit idézünk? (Rejtvény csemege.) „Erre a kezdő halottra­­ szüksége kezdett lenni a­­ többi félholtnak.” „Voropajev tölgyfa-fet­­lemén kedves, színes ma­darakként üldögél a többi figura s ezzel az író végigviszi művén hangu­lati kifejezésben az egész alapeszmét." Azok között, akik rájön­nek arra, hogy fentieket Mátrai-Betegh Béla izzadta ki a Magyar Nemzet ha­sábjain megjelent és Pav­lenko: „Boldogság” című színművéről írott kritiká­jában (?), három díjat sor­solunk ki: I. díj: Egy kezdő halott. II. díj: Egy kezdő félholt. III. díj: Egy kezdő Betegh.

Next