Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1950-01-01 / 1. szám
(Tudományos előadás) Kevés költséggel bárki elvégezheti a következő kisérletet: Vegyünk egy üres autóbuszt s engedjünk rá felszállni hatvan komoly, felnőtt embert. Érdekes jelenségnek leszünk tanúi: amint az ülőhelyek megteltek, az emberek megállnak a kocsi peronján s nem mennek előre a kocsiba, hanem inkább kiszorítják egymásból a lélekzetet, esetleg a lépcsőn függeszkednek, a hidegben hamar megdermedő kézzel. Az autóbusz hátulja lesülyed a földre, miközben az eleje üres és hiába esik térdre a kalauz, összetett kézzel könyörögve a kintállóknak, hogy bent álljanak az utasok, nem mennek előre. Ez a különös jelenség már évezredek óta foglalkoztatja a tudósvilágot. Azt mondják, hogy a régi görögök a Tajgetosz hegyéről taszították le azokat, akik az autóbuszban előrementek — innen örökölte az emberiség ezt a beteges félelmet az autóbusz belsejétől. Nimolier, francia pszichológus 1862-ben érdekes kísérletet végzett ezügyben. Egy autóbusz belsejét hálószobának díszletezte be kényelmes ágyakkal és hatvan holtfáradt, álmos egyént eresztett be a kocsiba. Az eredmény meghökkentő volt: az emberek még így sem mentek előre a kocsiba! Nimolier kísérlete óta nyilvánvaló lett, hogy a rejtélyes jelenség oka a központi idegrendszerben keresendő. Ebben a feltevésben írta meg a költő amaz ismert verset, amelyben a feletteséhez különböző kérdésekkel forduló ifjúnak egyre csak ezt mondja: „csak előre, édes fiam!” Magától értetődik, hogy az efféle analitikus kezelés nem járhat eredménnyel: az ifjú egyre csak kérdez, de nem megy előre. A tudósok azonban nem nyugodtak bele a helyzetbe és újabb kísérletekkel próbáltak nyomára jutni a különös lelkibajnak. Grösztesorg svéd tudós például 300 fokos forró levegőt pumpált a peronba, ugyanakkor a kocsi belsejébe kellemes langyos levegőt és ámbraillatot préselt. Az utasok mégsem mentek előre a kocsiba. Ugyanez maradt az eredmény, amikor két görényt helyezett el a peronon. A probléma megoldásához tehát nem intett közelebb. Dr Schmann müncheni antropológus és autóbuszkalauz 200 utast boncolt fel, hogy a feltehetőleg organikus eredetű lelkinyavalya okára rájöjjön. Kísérleteit azonban nem tudta befejezni, mert kiderült, hogy az utasokat élve boncolta fel, s emiatt kalauzi állásából elbocsájtották. Professzor Linck, osztrák biológus érdekes kísérletet végzett kutyákkal. Hatvan kutyát kergetett fel egy üres autóbuszba. Az eredmény meglepő volt: az oktalan állatok a logika szabályai szerint bementek a kocsiba, egy sem lógott a lépcsőn. Ebből következik, hogy az autóbuszutasok általában nem érik el az állatok értelmi színvonalát. Újabban Kovács XIV. János kalauz végez kecsegtető kísérleteket. Indulás előtt az első ajtón leszáll és hátramegy a peronra. Tapasztalatai szerint az utasok ilyenkor hirtelen előre- mennek a kocsiba. Ha ez igaz, Kovács XIV. János nagy lépéssel vitte előre a tudományt, s hozzájárul ama tévhit eloszlatásához, mintha az ostobaság gyógyíthatatlan lenne. A legiffsabbak Akik meg akarták állítani az óramutatót várják az éjfélt, hogy felköszönthessék az újévkor belépő ötéves Tervet. A munkás: Hiába strapálják magukat, uraim! Kit és mit idézünk? (Rejtvény csemege.) „Erre a kezdő halottra szüksége kezdett lenni a többi félholtnak.” „Voropajev tölgyfa-fetlemén kedves, színes madarakként üldögél a többi figura s ezzel az író végigviszi művén hangulati kifejezésben az egész alapeszmét." Azok között, akik rájönnek arra, hogy fentieket Mátrai-Betegh Béla izzadta ki a Magyar Nemzet hasábjain megjelent és Pavlenko: „Boldogság” című színművéről írott kritikájában (?), három díjat sorsolunk ki: I. díj: Egy kezdő halott. II. díj: Egy kezdő félholt. III. díj: Egy kezdő Betegh.