Ludas Matyi, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-06 / 1. szám
Praktikus megoldás A hóember már nem bírta nézni. MEGNYUGTATÓ — Mit csinál itt az igazgató? — A versenyvállalásunkat írja! — Miért itt? — Nehogy azt mondják, hogy nem az üzemben születnek a vállalások! — Itt az újítási javaslata. Láthatja, hogy foglalkozunk vele* ELŐSZOBA :Tisztelni kell az előszobát. * Nincs a lakásnak egyetlen olyan fontos helyisége sem, mint ez előszoba. A hálószobában hálnak, az ebédlőben ebédelnek, a konyhában kotyvasztanak, de az előszobában beszélik meg a legfontosabb, a leghalaszthatatlanabb, politikailag, művészileg és gazdaságilag legdöntőbb kérdéseket. Azt mondták régebben, hogy a parlamentek folyosóin csinálják az igazi politikát és nem az ülésteremben, így áll a dolog a lakóházakban is. Vendéglárások idején különösen bőséges tapasztalatokatlehet szerezni ezen a téren. Embertársaim közül bizonyára sokan megfigyelték ezt a jelenséget a legutóbbi karácsonyi ünnepek alatt is. A lakás belsejében teljesen jelentéktelen témákról folyik a szó, egymás hogylétéről, közös ismerősökről, főzésről, ruhákról, seffélékről, minőségi ugrás az előszobában történik. Amikor a vendégek felhúzzák magukra a kabátot, sálat, kalapot, kesztyűt, sárcipőt, hócipőt, s búcsúzkodni kezdenek, varázsütésre felvetik a legfontosabb kérdéseket. Az elfojtott indulatok felszakadnak, s mint a gátját átszakított ár, ömlik az emberekből a mondanivaló. Senki sem mozdul, mindenki frissen, kipihenten áll, csak beszél. Nyoma sincs már a szobabeli sok kínos szünetnek, az erélyes fintorokkal elfojtott ásításoknak. Új és új témák bukkannak fel, s valamennyi egyformán fontos. Spártai keménységgel tűrik a körülmények mostohaságát. Odabent a szobában kényelmes garosszékekben ülhettek, az előszobában viszont a falhoz támaszkodnak, egyik lábukról a másikra állnak, a ruha rájukmelegszik, de mitsem törődnek mindezzel, csak beszélnek, még erről is, s még arról is. Ha történetesen a ház ura provokáló módon javasolja, hogy „talán menjünk vissza a szobába!“, a vendégek „nem,már megyünk is!“— felkiáltással visszautasítják az átlátszó kihívást, s már újabb kérdést mélyítenek el, s világítanak meg sokrétűen. Nem mennek viszsza! Nem riadnak vissza a nehézségektől! Különben is már indulnak hazafelé. Talán attól félnek, hogy odabent újra visszasüllyednek a régi tespedésbe. Bent minden elposványosodik, mélypontra zuhan a színvonal, patópálthangulat altatja el a lekiismeretet. Az előszobában azonban az emberek egyszerre tudatára ébrednek annak, hogy az élet rövid, nincs vesztegetnivaló idő, szembe kell nézni a problémákkal, a legfontosabb mondanivalóikat nem vihetik magukkal a sírba ,vagy akár csak a lépcsőházba. Nem félnek a kényes kérdésektől sem, kihasználják a szűk helyet s a búcsúzásra szánt szűk időt, állnak és beszélnek, gyorsan és mohón, mert nem tudhatják, meddig van még alkalmuk rá, mikor lesz a búcsúzásból távozás. Valami fontosat, valami szépet akarnak hátrahagyni a világnak. Közben nyolcszor-tízszerhlúszszor is elbúcsúznak, lehúzzák a kesztyűt, amely már rajtuk volt, jelésül annak, hogy már mennek. De a sokszorosan megismételt csókokat és kézrázogatásokat újra és újra megszakítják ilyesféle felkiáltások: „Jaj, nem is mondtam még, hogy ...“ A fontos tárgyalásokat csak időnként tarkítja egy-egy udvarias közhely: „Hát akkor még egyszer nagyon kellemes ...“, vagy Erdőben vagyunk? „Nahát most már aztán igazán... , hogy aztán még nagyobb alapossággal tárgyalják meg részleteiben is a felvetett kérdést, minden szószaporítás nélkül, mert még sok a megbeszélnivaló. Az előszoba falai pedig kifogyhatatlanul árasztják a a titokzatos fluidumot, amely felélénkíti a vérkeringést, az agyműködést, az emlékezőtehetséget. Feljegyezték, hogy amikor Brutus meglátogatta Cassiust, csupa jelentéktelen dologról társalogtak. Csak amikor az előcsarnokban Brutus „Hát akkor megyek”-szavakkal felvette a tógáját, akkor beszélték meg, hogy másnap, március Idusán, a szenátusban elteszik láb alól Caesart. Feleki László * •«*&« Swmm Uncle Sam: Gyere, kislányom, ne félj, ezek nem mérges gombák Egyiptomi történet II. Zakhe-butesz, a hatalmak I1“rac. szemleútra indult, hogy m kintse: jól halad-e a Nílus mentén jó Fényes Út építése, melyen ő majd halála után bevonul az Új Világba. Egy öreg rabszolgát vett észre, aki nem dolgozott elég serényen: — Korbácsot neki! S ma koplalni fog! — rivallt dühösen s megsuhogtatta a rettegett felségjelvényét, az ostorát. — Tündöklő Horusz! Felséges Petao! — esdeklett a szegény öreg rabszolga — könyörülj rajtam! Hetek óta hagymán élünk, ma szárított hal az ebéd — ezt vennéd el tőlem, mikor fényes utadat építem, melyen az Új Világba vonulsz majd be? — Koplalni fogsz! Tanulj meg gyorsabban mozogni! A szegény kiéhezett rabszolga ekkor átokra fakadt: — Magad is száritott halként vonulj hát be az Uj Világba! * Telt, múlt az idő. A nagy fáraó meghalt s 4 fényesúton kivittek a Piramisba. És feküdt, feküdt a nagy fáraó A nagy Piramisban évezredeken keresztül. És egyszer csak tudósok kezdtek kutatni Egyiptomot. Kiásták a piramist a homokból, behatoltak és megtalálták a nagy fáraó múmiáját. Megtalálták és hajóra rakták. És a nagy fáraó múmiája elindult Amerika felé. — Nem hozható be! — kiáltott Captain Brander, a Vámtiszt. —* Nem tudom elvámolni, múmia nem szerepel a vámtarifa-jegyzékben. — Captain! Mindenkép be kell vinnünk! — szólt Jimmy Brown az Importőr, vámolja el kérem valami rokon-kategória szerint. — Rokon-kategória? Múmiához? — Captain Brander gondolkozni kezdett. — Szárított hal jó lesz? Kitűnő! — kiáltott Jimmy Brown s boldogan fizette le a vámot. És ekkor a koposóra hosszú szalagot ragasztottak, ezzel a felirattal: „SZÁRÍTOTT HAL" így teljesedett be a szegény rabszolga átka: • I. Zakhe-butesz, a gőgös fáraó szárított halként vonult be az Új Világba. T. K.