Ludas Matyi, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-06 / 1. szám
TÁRSASJÁTÉK nép szilveszterünk volt az idén. Otthon, meghitt családi körben, mindössze néhány vendég társaságában. Bekapcsoltam a televíziót, mert én és Hugó barátom egy éve várunk a szilveszteri kabaréra. A feleségem bekapcsolta a rádiót, mert neki és Hugó feleségének az a véleménye, hogy a rádió műsora szórakoztatóbb. A lányom bekapcsolta a magnóját, mert ő a Beatlest akarta hallgatni. Lajos bekapcsolta saját magát, mert őt csak a saját viccei szórakoztatják. Én lehalkítottam egy kicsit a magnót, a feleségem lehalkította egy kicsit a televíziót, Hugó pedig Lajost próbálta csitítani. Ezalatt leánygyermekem a rádiót némította el. Teljes csend lett, ezért mindenki egyszerre kezdett ordítani a saját zajkeltő szerkezete érdekében. Amikor egy félóra múlva lehalkítottuk magunkat, én felhangosítottam a televíziót, feleségem teljes hangerőre állította a rádiót, lányom a magnót bömböltette, Lajos pedig rázendített egy viccre. Hugó cselhez folyamodott. Laposkúszásban megközelítette a konnektort és óvatosan kihúzta a rádió dugóját. Egy pillanatra hallottam valamit a tévé hangjából, mert a Beatlesek is éppen lélegzetet vettek. De aztán újra nem hallottam semmit, mert Hugó felesége rájött a turpisságra és a még mindig négykézláb álló Hugó kezére lépett. Hugó ordított, a neje szintén. Ekkor én elszakítottam a magnón a szalagot. Amíg a rádió dugóját visszatették és a lányom szalagot cserélt, megint hallottam valamit a tévéből. Feleségem egy határozott mozdulattal lekevert egy pofont a lányomnak, aki azonnal túlüvöltötte Lajost és a Beatles-zenét. Hugó felesége ezt a lélektani pillanatot használta ki arra, hogy kikapcsolja a televíziót. — Ha ti így, hát én is így! — ordítottam és kikapcsoltam Lajost, a rádiót pedig megkértem, hogy halkabban meséljen. Azaz ez fordítva történt, de persze megint csak egy pillanatig volt csend. Mindenki egyszerre ordított. A feleségek kórusban mondták egész évi vétkeinket, lányom a gyerekek iránt tanúsítandó nagyobb megértésről beszélt, Lajos a vendégjogról tartott értekezést. Én és Hugó mindenkit túlüvöltve közöltük, hogy mi vagyunk a teremtés koronái és ha mi egyszer tévét akarunk nézni, akkor tévét nézünk. Nézzük is! Igaz, hogy nem sokat láttunk, mert feleségem egy üveg pezsgőt locsolt a szerkezetbe. A „kár haszonnal jár” mondás ezúttal is beigazolódott, mert a tévé sisteregve felmondta a szolgálatot, de a biztosíték is kicsapott, s ezért elhallgatott a magnó és a rádió is. Lajos nem hallgatott el, mert ő nem hálózatról működik, és szerencsétlenségünkre a telepei is fel voltak töltve — konyakkal, amitől még nagyobb hangerővel működött. A lányom — hála a politechnikai oktatásnak — megcsinálta a biztosítékot. Újra szólt a rádió és bömbölt a magnó. Lajos éppen szünetet tartott, ami ugyan nem járt csenddel, mert az előző viccén nevetett. Feleségem kivágta a magnót az ablakon. Lányom a rádióhoz ugrott és — hála a politechnikának — valamit eltekert rajta. A rádió hörgőit egy ideig, majd apró füstkarikákat eregetett és elnémult. . Hugó ezalatt addig töltötte Lajosba a konyakot, amíg az lefordult a székről és további vicceit csak álmában mesélte. Egy ideig még ordítottunk egymásra, de rájöttünk, hogy ennek már semmi haszna. A feleségem remek szendvicseket készített, virslit főzött, kitűnő savanykás bort ittunk rá, majd szép csendesen énekelni kezdtünk. A hatodik nóta után már zengett a ház, erre átjöttek a szomszédok, hogy lehalkítsanak. Arról panaszkodtak, hogy nem hallják a tévé hangját... Persze mi csak nevettünk rajtuk. Szegények! Nem tudnak igazán szilveszterezni! Ősz Ferenc fQp — Tessék hunyni ezerig !... MAJOMSZERETET HŰTLEN ELHAGYÁS MEGMARADT A BEJGLI Tót Gyula rajza WALDHEIM AZ ENSZ ÚJ FŐTITKÁRA - Fogadja jókívánságaimat, megválasztása alkalmából.