Ludas Matyi, 1983 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-06 / 1. szám

' ■ Az év első újszülöttje kérdezi: NEKEM MÉG NINCS FOGAM, MIHEZ VERJEM A GARAST? - Most már nemcsak mézeskalács szívet, hanem műszívet is exportá­lunk ... KÜLÖNLEGES IMPORT ÁRU ! Ehhez nem kell benzin, de ez meg fáraszt! ELJEGYZÉS - De anyukám, ne izguljatok, ő már magyar néger! A mérnök kezében megállt az éjféli köszöntőre felemelt pohár, amikor meglátta az ablakon a négy betűt. Részeg vagyok, nem szabad többet innom, gondolta, s letette a poharát. Megdörzsölte a szemét, s még egyszer odapil­lantott. Ott volt a felirat, vilá­gosan jól kivehetően: KRZS — Lá-látjátok ti is a be-betű­­ket? — kérdezte hebegve. A szilveszterező társaság arra fordult, amerre a mérnök muta­tott remegő ujjakkal. A háziasz­­szony felkapott egy asztalkendőt, s letörölte az ablakot. De tovább­ra is ott maradt a négy betű: KRZS — Kívülről írták oda — mond­ta ijedten a háziasszony. — De vajon kicsoda? — Talán valami mókáskedvű társaság ment erre, s ők firkál­ták be az ablakot — vélte a mérnök feltűnően szép és még feltűnőbben buta hitvese. — Ugyan, szívem, a tizedik emeleten vagyunk! — torkolta le a férje. — Akkor talán valami űrlény lehetett... Vagy egy kósza csil­lag karcolta oda — álmodozott a lírai költő. — Vagy éppen itt ment el a hivataléba induló új esztendő, meghallotta, hogy épp arról be­szélünk, mit hoz majd nekünk? Talán ez a válasza, üzenete — szólalt meg a szemüveges tanár. — Üzenhetett volna világosab­ban, érthetőbben is — mérgelő­dött a mérnök. — Régi kőtáblákon is így üzen­tek eleink. Csak a mássalhang­zókat vésték be, a közbülső ma­gánhangzókat az utókor próbál­ta beilleszteni. Ezért van, hogy ősi szövegeket, neveket sokféle­képp írnak, olvasnak — magya­rázta a tanár úr. — Lássuk, ki milyen betűket rakna a négy mássalhangzó közé, hogy érthe­tővé váljék az üzenet?! — KRÍZIS — vágta rá egyből a közgazdász. Többen rábólogattak, s már majdnem­­elfogadta az egész tár­saság első olvasatban a szöveget, ha a mérnök feltűnően szép — satöbbi — felesége más megfej­téssel nem próbálkozik. — KRőZuS is lehet... — Kit mint remél, úgy ítél — mosolygott a tanár. — Csalkhát Lydia királya és az ő legendás gazdagsága feltámasztha­tatlanul halott. Nem az ő idejét éljük. — KÖRöZéS — mondta remegő hangon az újsütetű kisvállalkozó. — Ne izgulj, nepmankám, ma­gánjóslatokkal nem foglalkozik Évapó. Valami általánosabb tar­talma van ennek a néhány be­tűnek. — KőRÓZSa — mondta átszel­lemült arccal az alanyi költő. — Marhaság! — mordult rá nyersen a közgazdász —, hiszen ennek semmi értelme! — Köd, homály, sejtelem, mint minden művészi üzenet — védte vélt igazát a költő. — És te mit mondasz, tanár úr? — szögezte neki a kérdést a mérnök. — KuRáZSi! Én azt mondom, fiúk, kurázsi! És gyorsan fenékig itta a pezs­gőspoharat. Radványi Barna­ ­ CSAK HAZAI ANYAGBÓL

Next