Antik Tanulmanyok 37. (1993)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szepessy Tibor: A theokritosi epigrammagyűjtemény

2 SZEPESSY TIBOR huszonnégyet, hanem mindössze huszonkettőt találhatunk. A theokritosi epigram­mák ugyanis kétféle hagyományozással jutottak ránk: egyrészt a bukolikus kóde­xekben, másrészt az Anthologia Palatina (a továbbiakban: AP) lapjain is. A kétféle hagyományozás azonban az epigrammák számát illetően némileg eltér egymástól, mert az AP nem csupán a bukolikus kódexek huszonkét, Theokritosnak tulajdoní­tott epigrammáját foglalja magában (természetesen nem egy verstömbként, hanem kisebb, három—hét epigrammából álló sorozatokban, ill. külön-külön, más szerzők versei között), magában foglal további öt olyan epigrammát, melyek elvileg a gyűjteményhez is tartozhattak, ill. valamilyen módon legalábbis kapcsolatban állnak Theokritosszal. Ez az öt epigramma rövid bemutatást igényel. Az első kettőt (AP VII. 262. és IX. 436.) a modern szövegkiadások,5­6 így Gow említett Theokritos- és bukolikus kötete is® (23., ill. 24. epigrammaként) általában a bukolikus kódexekben párhuzamosan megőrzött többi 22-höz csatolja, eldöntetle­nül hagyva a kérdést, vajon a két vers eredetileg a bukolikus gyűjteményhez tartozott-e (ami a ránk maradt bukolikus corpus csonkaságát feltételezné), vagy más forrásokban hagyományozódott. Az előbbi egy Glauké nevű nő igénytelen,­ mindössze egyetlen distichonnyi (fiktív? valóságos?) sírfelirata: A681|crei то ур<хр|ш xí cröpá te Kai xiç ил’ auxe. rA.aUKr|ç Eipi xàipoç xijç cvopa topévriç.­ Az utóbbi viszont ötsoros, az AP-n belül egyedülálló versképletű (3 jambus + 1 hexameter + 1 jambus) fogadalmi epigramma, mely arról szól, hogy több régi, Apollónnak dedikált áváStipa számára új alapot építettek: ’Ap/aïa TömóAAcovi xáva9ijpaxa ÚTtfjpxev f| ßaaiq 8è xoïç pèv e’ÍKOcn, xoïç 8’ ÉTixà, xoïç 8è névre, xoïç 8è SdbSEKa xoïç 8è 8ir)Koaioiav VECOxépri fj8’ ëviaoxoïç­­xoaaôa8’ àpiôpôç E^eßr) pExpoûpsvoç.9 5 fteckley és Gallavotti már említett kiadásán kívül Wilamowitzé (Bucolici Graeci, Oxford 1905), A. Olivierié (Epigrammatisti Greci della Magna Grecia e della Sicilia, Napoli 1949) és másoké. Ph.­E. Legrand viszont, a bukolikus corpus Budé-változatának gondozója (Bucoliques Grecques I—IL Paris 51960) csak az általa Theokritostól származónak tekintett epigrammákat közli a költő neve alatt, tehát a feltételezett theokritosi eredetet és nem a gyűjteményhez tartozást veszi tekintetbe, alighanem utolsóként követve a görög bukolikusok első tudományos igényű publikálója, H. L. Ahrens (Bucolico­­rum Graecorum Theocriti Bionis Moschi Reliquiae, I—II. Lipsiae 1855—1859) példáját.­­ Annál furcsább, hogy a hellenisztikus epigrammák gyűjteményes kiadásában (The Greek An­thology. Hellenistic Epigrams, I­II. Cambridge 1965), noha azt D. L. Page mellett Gow is gondozta, AP IX. 262. nem szerepel a theokritosi epigrammák között. 7 ,,Ein ganz­elendes Distichon” — ítélkezik róla Witamowitz (Textgeschichte der griechischen Bukoliker. Berlin 1906, 114). C­ím, a betű megmondja, ki nyugszik e kőnek alatta: / Glaukénak hívják, kit beborít ez a sír. (Ford. Kerényi G.)­­ Ezt mind Apollónnak fogadták egykoron: / húsz éve már, hogy áll alapja ennek itt, / hét ennek, annak öt, s amannak egy tucat, / ám valamennyit előzi a korban emez: kora kétszáz. / Ha egybevetjük, ennyi jön ki összesen. (Ford. Kerényi G.)

Next