Bölcseleti Közlemények 7. (1941)
Brandenstein Béla báró: A változássor kezdetének problémája
A VÁLTOZÁSSOR KEZDETÉNEK PROBLÉMÁJA. A Bölcseleti Közlemények 5. kötetében (1939) Ferenczi Zoltán Az okság elve és a végtelen címen tanulmányt közöl (8—23. 1.). Ebben a Bölcseleti alapvetés című könyvemben tárgyalt változássor kérdésével is foglalkozik és kezdetnélküliségének bölcseleti lehetőségét igyekszik kimutatni, azaz kezdetét nem tartja szükségszerűen beláthatónak. Érveléseimmel foglalkozva a következőket írja: «Ebben a bizonyításban azonban két lényeges hiány, hiba van. Az egyik az, hogy az ember elméjével nézi az aktuálisan végtelennek felvett változássort és így természetesen nem haladhatunk át rajta. Azonban ha megkísérelné azt a különböztetést, amit megtett a tőszámsor és a tőszámsorozat között, akkor kitűnik, hogy lehet megelőző aktuálisan végtelen változássorozat, vagy oksorozat».... «Tüntettessük el a definícióból az áttekintést, a véges elme áttekintését és próbáljuk meg a tőszámsorozat mintájára az Isten gondolatával egyszerre, minden egymásutániság levetésével definiálni az aktuálisan végtelen változássorozatot, akkor kitűnik, hogy ez is megállhat.» (101.) • Feleletem a következő : Egyrészt természetes, hogy emberi elmével nézem a változássort: egyikünk sem tehet másként. Másrészt azonban érvelésemben külön hangsúlyoztam, hogy a végtelen átmérhetőségét nem az emberi élethatárok végessége, hanem a végtelen saját természete szerint vizsgálom , hogy erre a szemléletre képes voltam, azt Ferenczi is elismeri, amikor az aktuálisan végtelen halmazokról szóló saját tételeimet állítja szembe érvelésemmel. Itt azonban elmulaszt egy döntő megkülönböztetést, amelyet mindig hangsúlyoztam : a változássor nem tekinthető szimultánnak — bár Isten egyszerre áttekintheti, de szintén mint szukcesszívet —, mert lényeges természete szerint éppen szukcesszív, egymásutániság. Ferencziből a matematikus beszél, amikor úgy véli, hogy a változássort jogosan megpróbálhatjuk minden egymásutániság levetésével definiálni, mert e metafizikai, azaz valóságtudományi kérdésnél nem definiálhatunk szabadon, hanem teljesen kötve vagyunk a valóság, ez esetben a változássor saját természetéhez, ez pedig lényegileg szukcesszív, egymásutániság. Kérdésünk nem pusztán észletű dolog definíciójának, hanem magának a változó valóság természetének kérdése : e szerint pedig az egymásutániság nélküli változás közvetlenül önállónmondó és így, vagyis szükségképi szukcesszivitásával, kezdetnélkülisége alighanem Ferenczi szerint is igazolható. Bölcseleti Közlemények1