Bölcseleti Közlemények 7. (1941)

Brandenstein Béla báró: A változássor kezdetének problémája

A VÁLTOZÁSSOR KEZDETÉNEK PROBLÉMÁJA. A Bölcseleti Közlemények 5. kötetében (1939) Ferenczi Zoltán Az okság elve és a végtelen címen tanulmányt közöl (8—23. 1.). Ebben a Bölcseleti alapvetés című könyvemben tárgyalt változássor kérdésével is foglalkozik és kezdetnélküliségének bölcseleti lehetőségét igyekszik ki­mutatni, azaz kezdetét nem tartja szükségszerűen beláthatónak. Érve­léseimmel foglalkozva a következőket írja: «Ebben a bizonyításban azonban két lényeges hiány, hiba van. Az egyik az, hogy az ember elmé­jével nézi az aktuálisan végtelennek felvett változássort és így ter­mészetesen nem haladhatunk át rajta. Azonban ha megkísérelné azt a különböztetést, amit megtett a tőszámsor és a tőszámsorozat között, akkor kitűnik, hogy lehet megelőző aktuálisan végtelen változássoro­zat, vagy oksorozat».... «Tüntettessük el a definícióból az áttekintést, a véges elme áttekintését és próbáljuk meg a tőszámsorozat mintájára az Isten gondolatával egyszerre, minden egymásutániság levetésével definiálni az aktuálisan végtelen változássorozatot, akkor kitűnik, hogy ez is megállhat.» (101.) •­­ Feleletem a következő : Egyrészt természetes, hogy emberi elmé­vel nézem a változássort: egyikünk sem tehet másként. Másrészt azon­ban érvelésemben külön hangsúlyoztam, hogy a végtelen átmérhető­­ségét nem az emberi élethatárok végessége, hanem a végtelen saját ter­mészete szerint vizsgálom , hogy erre a szemléletre képes voltam, azt Ferenczi is elismeri, amikor az aktuálisan végtelen halmazokról szóló saját tételeimet állítja szembe érvelésemmel. Itt azonban elmulaszt egy döntő megkülönböztetést, amelyet mindig hangsúlyoztam : a változás­sor nem tekinthető szimultánnak — bár Isten egyszerre áttekintheti, de szintén mint szukcesszívet —, mert lényeges természete szerint éppen szukcesszív, egymásutániság. Ferencziből a matematikus beszél, amikor úgy véli, hogy a változássort jogosan megpróbálhatjuk minden egymás­­utániság levetésével definiálni, mert e metafizikai, azaz valóságtu­dományi kérdésnél nem definiálhatunk szabadon, hanem teljesen kötve vagyunk a valóság, ez esetben a változássor saját természetéhez, ez pedig lényegileg szukcesszív, egymásutániság. Kérdésünk nem pusztán észletű dolog definíciójának, hanem magának a változó valóság termé­szetének kérdése : e szerint pedig az egymásutániság nélküli változás közvetlenül önállónmondó és így, vagyis szükségképi szukcesszivitásá­­val, kezdetnélkülisége alighanem Ferenczi szerint is igazolható. Bölcseleti Közlemények1

Next