Vasi Szemle 1960 (14. évfolyam, 1-2. szám)
1960 / 1. szám - Szentkirályi János: Előszó
szégyellte, hogy csak egy kis száraz kenyeret vitt ebédre... Só,hányszor láttam a „masina” mellett, hogy a cséplőmunkások egész nap kenyéren és ecetes uborkán éltek. . . De ha a társadalom valamennyi dolgozó rétegének hajdani sorsát elemeznénk, hasonlóan szomorú képek tolulnának elő. A nyomor és a testi-lelki szenvedés szívettépő krónikája lenne ... A földdel rendelkező kis- és középparaszti gazdaságok is örökös létbizonytalanságban és ezernyi bajban tengődtek. A velemkorú kis parasztgyerekek eszmélésük kialakulása idején a legtöbbet talán ezeket a szavakat hallották: bank, váltó, kamat, árverés . .. Szomorú útravaló volt ez az életbe ... Nem, nem lehet — és nem is szabad — felejteni! Mennyi becsület, jószándék, nép- és emberszeretet élt régen is a mi pedagógusainkban, tanítóinkban és tanárainkban. A letűnt rendszer ezeket a szép és értékes tulajdonságokat is gúzsba kötötte, ha tehette, csírájában elfojtotta. T. O. barátom is — ma szombathelyi pedagógus — bizonyára emlékszik azokra a szörnyű évekre, amikor a Hatalom és az Egyház részéről csak megaláztatás, lelki terror és megszégyenítés jutott a tanítóknak, tanároknak. Milyen görbe szemmel néztek rá az „illetékesek” olyan esetekben, mint 1940. karácsonyán, amikor a szentestét azzal töltötte, hogy sorra járta a cselédlakásokat, s a legszegényebb kis cselédgyerekeknek csekélyke ajándékot vitt... Tizenöt évvel ezelőtt, 1945 dicsőséges tavasza, az örökké fénylő dátum: április 4. egyszer s mindenkorra elsöpörte azt a világot, kastélyaival, csendőrszuronyaival, bankjaival, s az egyház középkori hatalmával együtt. Felszabadult a mi megyénk is, és elindulhatott a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés útján, immár szabadon. Persze, nem volt sima, zökkenőmentes ez az út, különösen a kezdeti években, amikor a munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek tömegeiben még nem vált egészen világossá, mit is jelent az, hogy most már ennek az országnak visszavonhatatlanul ők a gazdái, s minden hatalom az ő kezükben van. A 15 év óta szabadságban élő megye hű tükre és történelmi krónikája a Vasi Szemle mostani száma. Ha szabad azt a kifejezést használnom, valósággal „izgalmas” olvasmány ennek a szép és értékes kiadványnak minden sora. Vas megye 15 éves fejlődését, a 15 év minden jelentősebb eredményét ismerjük meg belőle. Az ünnepi Vasi Szemle olvasása közben döbben rá csak az ember, hogy az a régi „vasi büszkeség” megint megdobogtatja a szívét... De már másként, mert a nagy, mélyreható változásokkal együtt ez a „büszkeség” is megváltozott, illetve újabb, nemesebb, szebb tartalommal telítődött. Jogos büszkeséggel tölthet el bennünket annak a tudata, hogy íme, ezekkel és ennyivel járultunk hozzá az egész magyar nép felemelkedésének, a szocializmus építésének magasztos ügyéhez! S mi, vasiak, nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy ezen a téren sincs szégyenkeznivalónk, sőt ellenkezően!. . . Külön öröm számomra, hogy megyénkben 1960 tavaszán az állami gazdaságokkal együtt a szántóterület 78 százalékán szocialista nagyüzemi gazdálkodás folyik. De ne hallgassuk el azt sem, hogy Vas megye az egész magyar termelőszövetkezeti mozgalom történetébe is aranybetűkkel írta be a nevét; az ország legismertebb „őstermelőszövetkezetei” közül nem egy éppen a mi megyénkben alakult, mint például a vasszilvágyi . . . A Vasi Szemle ünnepi számában felsorakozó eredmények erősítsék tovább a vasi dolgozók öntudatát, buzdítsanak bennünket még több, még jobb, még odaadóbb munkára, hogy minél hatékonyabban járuljunk hozzá népünk legszebb álmának megvalósításához, a szocialista Magyarország felépítéséhez, s hogy majd igazi „vasi büszkeséggel” mondhassuk el: ehhez tőlünk telhetően mi is a legtöbbet adtuk! Budapest, 1960. március hó. SZENTKIRÁLYI JÁNOS, a Szabad Föld főszerkesztője 2