Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Az észtisztelet roppant eredményei
senek, haláluk után magasztaltassanak: valóságos gúny volna a’ fölény’ világkományára; mert a’ ki itt azt mondaná, mikép amaz bölcs, és nagy czélokat ér el ezek’ szenvedtetése és vérhalála által — olly elv, mit akármelly becsületes ember is nem vállalna el sőt, szégyenlene. Itt tehát út nyílik háromféle gondolkodásra : elsőben vagy azt kell mondanunk, hogy nincs erény, melly jutalmat érdemlene, és Helvetiussal állítnunk, hogy a’ legdicsőbb tettek az aljas önzés’ tisztátlan kútfejiből erednek; vagy azt, hogy nincs isten, és öröklét — bár ennek ellene kiált az egész természet — vagy pedig azt, hogy valaha ki kell egyenlíttetnie a’ fenforgó aránytalanságnak. A’ múlt század’ vége felé a’ lejdai tudós társaság föltevée’ fontos kérdést jutalmi feleletre : Vannak-e kötelességek, mik csak úgy bírhatnak kötelező erővel, ha áll a' lélek’ halhatlansága? Felelt erre Jakob, hálás tanár, és eléadá, hogy az erénykötelességek’ nagyobb része elveszti erejét, ha istenben, és az öröklétben nem hiszünk. Illy nélkülözhetlen lánezszeme tehát mindkettő az észvallásnak, illy nagy szükség van ezeknek önző korunkban megerősítésére, és a’ romboló korphilosophiák’ ostromai ellen szilárdítására. Wines ellenkezetben öröklétűnk’ hite a' fölénynek úgy nevezett cosmicai tökélyével, a’ mindenhatósággal is. Gyáva gondolat az, hogy minden élet e’porszemnyi földre, ez arasztnyi itt létre volna szorítva, mit a’ csillagos ég' megtekintése legott elhárít. Sőt inkább, valamint az égi testek között, bár ezek egymáshoz messze vannak, kölcsönös viszony és kapcsolat létezik, így az erkölcsi nagy ország’ lakosai is, bár külön égitesteken laknak, de összeséggel egy egészet tesznek. Az is idétlen gondolat, hogy megfoghatlan az, mikép változik el a’halál után fenmaradt lelkünk’ élő eszköze? mert a’ természettani tapasztalás bizonyítja, hogy itt is látunk elég allothiopiát; még az anyagi világban is szemlélünk elég átalakulást a’ természet’ mind a’ három országában; példák lehetnek itt a’ gyémánt, a’ kővé vált fák , és állatok’ tetemei, az élők közt pedig a’ lepkék, a’kérészek, és más vizi férgek. Ha már ezen alsóbb seregletbe tartozó, úgy szólva perczig élő lények a’ mindenhatóság által elváltoznak itt szemünk láttára, és lebenyegjöket levetkőzhetik : mi lehetlenség van abban, hogy azon lélek, melly kiolthatlan tud, tökélyesülési boldogságra törő, és haladási vágyával az öröklétnek tart, és örök jutalmát várja , de’ földi leplét levetvén, isteni részéhez alkalmazott hüvelyt, és takarót öltözzék magára? és földi porléte után megdicsőüljön ? Sőt inkább az volna a’ képtelenségek’ képtelensége, hogy mi emberek, kiket mind a’ kijelentett, mind a’ természeti vallások eleitől fogva arra tanítottak, hogy mi a’ halhatlan isten’ képére teremtettünk, isten’ nemzetségei vagyunk, a’ földilét csak előkészület’ helye , és valóban mi e’ hit’ nyomán a’ test’ ingereit megvetettük, az égdúsák’ poharait felutasítottuk, az erény’