Heinrich Gusztáv: Boccaccio élete és művei. A legújabb kutatások alapján (Budapest, 1881)
Bevezetés
BEVEZETÉS. Az olasz renaissance nagy triászából Dante hatalmas alakja már régibb idő óta áll kellő fényében és imponáló magasztosságában az utókor szeme előtt, és Petrarca vonzó személyisége is kilépett már, főleg az utolsó évtized beható nyomozásai következtében, a mondák ködös légköréből. Mind a kettőt már nemcsak nagy költőknek, határozottan körülvonalzott jellemeknek, hanem egyszersmind az ókor eltemetett eszmevilága legfontosabb, legmunkásabb, legérdemesebb megújítóinak, fölelevenítőinek ismeri a jelenkor. Csak a harmadik, csak Boccaccio, ki érdekes meséivel elragadta nemzetét és korát, kinek elbeszélései meghódították egész Európát, kinek eleven beszély keit meg ma is, noha lopva, élvezettel olvassa minden nemzet és minden nemzedék, — csak Boccaccio nem él plastikus alakban a jelenkor tudatában. Nem a kor ebben a hibás, legalább nem csupán a kor. 1*