Toldy Ferenc: Verseghy Ferencz költeményei (Budapest, 1865)
Előszó
ELŐSZÓ. íme újjászületésünk korának egyik legnevezetesb költője, kinek, kora, dalait és dallamait széleiben zengedezte, nem tudva, nem kérdezve nevét; míg viszont azok, kik nevét tudták, azt készakarva agyon hallgatták. T. i. vidám életörömeket, szerelmet énekelni meg, a szerelem és házasság bajai felett mulatozni, s nem egy komoly erkölcsbíró marczona szemöldeivel, hanem a kedv és nedély csapongásaival , az paphoz illetlennek tartatott; s így Verseghy, nehogy a gyenge idegüeket megbotránkoztassa, majd mindig elhallgatta nevét. De a gyenge idegüek így is megbotránkoztak, s anathema nehezedett a szegény költőre, ki, mind hiába, praedestinálva lévén az éneklésre, dalokat írt, dallamokat szerzett, azokat zongorája vagy hárfája mellett énekelte, s énekelte a táborban mint hadipap, a börtönben mint státusfogoly, budaváraljai kis 1*