Toldy Ferenc: Verseghy Ferencz költeményei (Budapest, 1865)

Előszó

ELŐSZÓ. íme újjá­születésünk korának egyik legneve­­zetesb költője, kinek, kora, dalait és dallamait széleiben zengedezte, nem tudva, nem kérdezve nevét; míg viszont azok, kik nevét tudták, azt készakarva agyon hallgatták. T. i. vidám élet­örömeket, szerelmet énekelni meg, a szerelem és házasság bajai felett mulatozni, s nem egy komoly erkölcsbíró marczona szemöldeivel, ha­nem a kedv és nedély csapongásaival , az paphoz illetlennek tartatott; s így Verseghy, nehogy a gyenge idegüeket megbotránkoztassa, majd min­dig elhallgatta nevét. De a gyenge idegüek így is megbotránkoztak, s anathema nehezedett a szegény költőre, ki, mind hiába, praedestinálva lévén az éneklésre, dalokat írt, dallamokat szer­zett, azokat zongorája vagy hárfája mellett éne­kelte, s énekelte a táborban mint hadipap, a börtönben mint státusfogoly, budaváraljai kis 1*

Next