Angyal Pál: A visszaható erő az anyagi büntetőjogban (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 1/9., 1916)

BEVEZETÉS. Concha Győző Akadémiánk II. osztályának érdemes osztály­elnöke. A Jelszavakról 1904-ben írt értékes tanulmányát azzal a kijelentéssel végzi, hogy »a szavak játékpénzek, tantusok, az okosoknak,­­ igaz pénzek a bolondoknak«.1) Azt hiszem, nem követek el hibát, ha ezt a tételt, mely tulajdonképen arra figyel­meztet, hogy a jelszavakkal, mert ezek igen gyakran megtévesz­tők, csínján kell bánni, a jelmondatokra, az ú. n. axiómákra is kiterj­esztendőnek vélem. Nem egyszer sikerült ugyanis kimu­tatni, hogy némely­­ évszázadok, sőt évezredek óta forgalom­ban levő s mély gyökereket vert —a jelmondat hamis vagy ha nem is az, de állandó félreértésekre vezet s helytelen vágásba tereli a gondolkodást. Figyelemmel azokra a nemcsak elméleti, de igen gyakran a gyakorlati életet is érdeklően levont következte­tésekre, melyek egy-egy ilyen téves vagy megtévesztő jelmondat­ból folynak s a­melyek tehát helytelen tudományos tételekhez, illetőleg hibás intézményekhez, juttatnak , ezeknek kiküszöbölése érdekében, de azért is, hogy ily helytelen következtetések le­vonásának és elterjedésének útját vágjuk, felette kívánatos, tudományos nézőszögből meg egyenest kötelesség : a jelszavakat és jelmondatokat időszakonként revízió alá venni s a vizsgálódás eredményéhez képest megállapítani, vájjon fenntarthatók-e azok vagy sem ? A törlés követelése legtöbbször visszatetszést kelt, sőt érthetően fájdalmas érzést támaszt a lelkekben, mert a­mihez hozzászoktunk, a­mibe hosszú időkön keresztül beleéltük magunkat, azzal szakítani mindig nehéz ; ily —­ inkább érzelmi — mozzanatok mindazonáltal nem lehetnek akadályai a tudo- Concha Győző. A jelszavakról. Budapest, 1904. 22. 1.

Next