Dr. Saile Tivadar Antal: Kőrösy József hatása a statisztika fejlődésére (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 2/9., 1927)

z iskolákkal szemben megjelölni s reámutatni arra, hogy bizonyos tekintetben némely statisztikai szabályszerűség lényegébe s egyes jelenségek oksági összefüggésébe a legnagyobb statisztikusoknál, egy Malthusnál, Queteletnél vagy Lexisnél is mélyebben látott bele és éppen ezért köszönhetjük neki számos függő kérdés megoldását. Köszönetet mondok végül azoknak, akik munkám megírásában segítségemre voltak, elsősorban a M. Kir. Központi Statisztikai Hiva­talnak, melynek kiváló, tudós vezetői tették éveken át lehetővé, hogy hivatalos munkáim keretében tetszőleges elvont statisztikai tudo­mányos kérdésekkel is foglalkozhassak, akadémiai pályázatokat írhas­sak. Köszönettel tartozom azonban a nagy statisztikus Kőrösy fiainak is és pedig Kornélnak, az orvosnak, aki a budapesti tudományegyete­men az élettan c. rk. tanára és Pálnak, a mérnöknek, akik pályamun­kám megírásakor készséggel bocsátották rendelkezésemre a Kőrösy­­religuiákat, a családi könyvtárat s a fennmaradt összes kéziratokat s megjegyzéseikkel — főleg az életrajzi adatokat illetőleg — munkám értékét is emelték. Budapest, 1927. január havában. A szerző.

Next