Finkey Ferenc: Adatok a bűntettesek jellemcsoportjainak megállapításához (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 4/5., 1933)
A világháború kitörését közvetlenül megelőző évtizedekben szinte divat volt a büntetőjog válságáról, a mai büntetési rendszer, különösen a börtönbüntetés csődjéről beszélni és írni. Mérsékeltebb temperamentumú írók is a büntetőjogi eszmék forradalmáról, az egész büntetőjog közeli átalakulásáról, gyökeres reformjáról írtak sorozatos füzeteket, sokan vaskos köteteket. Ez a válságos állapot, a büntetőjogi vezéreszmék körüli kétségtelen forrongás könnyen megérthető, ha meggondoljuk, hogy a büntetőjog a társadalmi rend egyik legfontosabb védelmi eszköze lévén, fejlődése mindig lépést tartott és tart a társadalom fejlődésével, aminek természetes folyománya viszont, hogy a társadalmi elméletek és eszmények, a koreszmék, a világnézetek és az életszemlélet koronkénti változása mindig visszatükröződik a büntetőjogi szabályokon és intézményeken. Elég csak a XVIII. század végének az európai társadalmat gyökerében megrázkódtató eseményére, a francia nagy forradalomra, az azt előkészítő s az ezáltal uralomra juttatott koreszmékre és ezeknek a büntetőjog gyökeres átalakítását eredményező hatására visszagondolnunk. A francia forradalom hármas jelszava: a szabadság, egyenlőség, testvériség világreformáló eszméi rombolták le kétségtelenül a közép- és az újkor barbár, véres büntetőjogát, ezek a hatalmas társadalmi koreszmék hozták ma.