Finkey Ferenc: Adatok a bűntettesek jellemcsoportjainak megállapításához (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 4/5., 1933)

A világháború kitörését közvetlenül megelőző évtize­dekben szinte divat volt a büntetőjog válságáról, a mai bün­tetési rendszer, különösen a börtönbüntetés csődjéről be­szélni és írni. Mérsékeltebb temperamentumú írók is a büntetőjogi eszmék forradalmáról, az egész büntetőjog kö­zeli átalakulásáról, gyökeres reformjáról írtak sorozatos füzeteket, sokan vaskos köteteket. Ez a válságos állapot, a büntetőjogi vezéreszmék körüli kétségtelen forrongás könnyen megérthető, ha meggon­doljuk, hogy a büntetőjog a társadalmi rend egyik legfon­tosabb védelmi eszköze lévén, fejlődése mindig lépést tartott és tart a társadalom fejlődésével, aminek természetes folyománya viszont, hogy a társadalmi elméletek és eszmé­nyek, a koreszmék, a világnézetek és az életszemlélet koron­kénti változása mindig visszatükröződik a büntetőjogi szabá­lyokon és intézményeken. Elég csak a XVIII. század végé­nek az európai társadalmat gyökerében megrázkódtató ese­ményére, a francia nagy forradalomra, az azt előkészítő s az ezáltal uralomra juttatott koreszmékre és ezeknek a büntetőjog gyökeres átalakítását eredményező hatására visszagondolnunk. A francia forradalom hármas jelszava: a szabadság, egyenlőség, testvériség világreformáló eszméi rombolták le kétségtelenül a közép- és az újkor barbár, véres büntető­jogát, ezek a hatalmas társadalmi koreszmék hozták ma.

Next