Bartók György: A lét bölcseleti problémája (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 4/14., 1936)

2 Bartók György elfáradva türelmét veszítette volna és az ismeretelméleti gondos elemzések elkerülésével igyekeznek a létnek egy szerencsésebb és megfelelőbb fogalmazására. Az ész és az értelem hideg, óvatos munkája helyett mindinkább a maga­bízó intuíció lép előtérbe, s követel magának olyan jogokat, amelyek eddig csak az értelmet és az észt illették meg. Vagy pedig a desperált kedélyek a múltba járnak vissza, a régi dogmatikus bölcselet szellemét igyekeznek életre kel­teni, azt remélvén, hogy talán ez a visszakényszerített múlt kielégítő feleletet fog adni a most felmerülő kér­déseikre. Sokan Kant előttre akarnak visszamenni fejte­getéseik kanyargós útjain, sőt vannak olyanok is, akik az egész modern bölcseletet szeretnék meg nem történtnek tekinteni, hogy azután egy dagályos problematika özönével borítsák el kutató szemeink elől azokat az alapkérdéseket és azokat a vezető szempontokat, amelyek nélkül ma már tudomány a filozófia sem lehet. Ilyen körülmények között nem lesz haszontalan dolog szemügyre vennünk egy pár újabb kísérletet, amely a lét fogalmának fejtegetését és tisztázását tűzi ki céljául. E kísérletek megvizsgálása alkalmas előkészítő a probléma pozitív megoldására, azaz megedzi szemeinket arra, hogy tisztábban lássuk az utat, amely a kérdés helyes vizsgá­lata felé vezet. 1. A létnek, mint létnek, azaz az önmagában vett létnek kérdése azonnal a kutatás középpontjába került, mihelyt a filozófia szükségesnek látta, hogy ismét a metafizika felé fordítsa tekintetét. A metafizikának alapproblémája már Aristoteles óta a lét fogalmának tisztázása, ezt még azok a filozófusok is elismerik, akik egyébként meg vannak győ­ződve arról, hogy az az út és az a mód, amelyen Aristoteles a kérdést megoldani akarta, ma már semmiképen sem jöhet számításba. Ha tehát azt akarjuk, hogy a metafizika kerül­jön ismét a bölcseleti tudományok élére, akkor akarnunk kell azt is, hogy ennek a metafizikának a lét­problémáját kell elsősorban közmegnyugvásra megoldania.

Next