Prohászka Lajos: A platonista Cicero (Értekezések a Filozófiai és Társadalmi Tudományok Köréből, 5/11., 1942)
sen lesújtó ítéletének utóhatásai úgyszólván máig kísértenek. Ha találkozunk is újabban a tárgyilagosabb méltatás kísérleteivel, nagy általánosságban alig olvashatunk egyebet Róma legnagyobb szónokáról régi, iskolaszerű szólamoknál. Ez pedig csalhatatlan jele szokott lenni annak, hogy valaki szellemi életünkben nem eleven tényező többé. S másként vagyunk-e vájjon a filozófus Ciceróval? Hogy a latin nyelvet és szellemet ő tette filozofálásra alkalmassá s filozófiai szókincsünk nagy részét a görög nyomán ő teremtette meg, arra olykor még emlékezünk, de igazi jelentőségét alig mérjük le. A filozófia-történet úgy jellemzi őt, mint merő eklektikust, akiben nincs semmi eredetiség, akinek filozófiai értekezései, dialógusai görög minták utánzatai, kivonatai, s inkább csak azért érdemelnek említést, mert az Aristoteles utáni kor filozófiájára nézve forrásul szolgálhatnak. De magával Ciceróval nem szoktunk filozofálni, művei nem ihletnek meg, mint egykor Szent Ágostont, s gondolatai nincsenek benne gondolkodásunk vérkeringésében, mint századokkal ezelőtt voltak. A filozófus Cicero ma mindenképpen időszerűtlen és hatástalan. S végül az ember, ahogy leginkább a levélíróban nyilatkozik meg, s akiért Petrarca kora annyira tudott lelkesedni? E tekintetben ma szinte egyhangú a vélemény : gyönge és hiú politikus, akinek meggyőződése és tettei ritkán fedték egymást, aki minden ügynek szószólójául szegődött, ha valamilyen előnnyel kecsegtetett. Vagy a legjobb esetben is : elfogult republikánus, akinek az idők szózatát megértő fölényesebb szellemmel, Caesarral szemben feltétlenül el kellett veszítenie a játszmát. Ezzel a marasztaló ítélettel viszont szemben áll Cicero kétségbevonhatatlan hatása. S ez a hatás évezredekre terjed és folytonos volt. Cicero valóban az egészen kevesek közül való, akik elkerülhetetlenül rávésték történeti szereplésük és alkotásuk nyomát a nyugati kultúrára. Érthető ez a fenti megítélésből? Lehetséges-e, hogy egy fellengős «rétor», egy harmadrangú, kompiláló filozófus és egy kárvallott politikus, aki a mellett embernek sem valami mintakép, oly mély és maradandó hatást fejthessen ki nemzedékeknek szinte vége-