Északi rokonaink. A Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társaság közleményei 4. (1941)
Zsirai Miklós: Teleki Pál emlékezete
ÉSZAKI ROKONAINK IV. KÖTET BUDAPEST 1941 MÁJUS TELEKI PÁL EMLÉKEZETE A nemzet eltemette nagy halottját... Eltemette tudományosságunknak egyik világszerte nagyrabecsült büszkeségét, a tisztalelkű, egészséges testű magyar ifjúság nevelésének apostolát, a trianoni bűnök jóvátételéért küzdő sereg egyik hivatott vezérét, az államépítő és nemzetnevelő államférfiút, a magyar sorsnak a világrengés döbbenetében is keménykezű irányítóját. Eltemettük, elsirattuk, mert jól tudjuk, hogy életével, halálával elemi jogainkat, nemzeti becsületünket, jövendőnket igyekezett biztosítani. Ám nekünk, a néprokonsági eszme szerény szolgáinak még különleges egyéni okunk is van a gyászra. Teleki sohasem foglalkozott összehasonlító finnugor nyelvészettel, a finnugorság népi hagyományainak és történeti viszontagságainak szakszerű kutatására sem volt módja, mégis megbecsülhetetlen szolgálatokat tett ügyünknek. A tények és összefüggések tiszta logikája terelte rá figyelmét rokoni kapcsolatainkra. „Mi a magyar egyéniség titka? — Honnét hoztuk azokat a népi erőket, faji erényeket, amelyek a környező idegen néptenger évezredes hullámverésében is biztosították fennmaradásunkat, szerves fejlődésünket?"4 — Aki feleletet keres ezekre a sokat hánytorgatott kényes kérdésekre, annak előbb-utóbb az eredetre, a testvérnépekre kell szegeznie fürkésző tekintetét. Teleki mohó türelmetlenséggel kutatta és meg is találta a helyes feleletet. Felüdült, megilletődött, szinte izzóvá hevült, amikor rokonaink sorsáról, élet-halál tusájának esélyeiről olvasott, elmélkedett, beszélt. Mennyi meglepően közös vonás villant meg, milyen mély tanulságok nyitgdoztak ki szomjas magyar szeme előtt! Hangsúlyozta is, hogy végzetes tévedés áldozatai azok.