Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-21 / 47. szám
MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Előfizetési dij : Egész évre ... 8 fiz. Fél évre .... 4 . Évnegyedre . . . 2 . V. ÉVFOLYAM. IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZAKA TAMÁS. BUDAPEST, 1875. NOVEMBER 21. SZERKESZTŐSÉG : Bástya-utca 18. szám. I. emelet. • __ Kiadó-hivatal : AIGNER LAJOS könyvkereskedésében, váci utca 18. szám. 47. SZÁM. TARTALOM: Az olvasásról. Vajda Viktor. — Legelső teljes biblia-fordításúnk története. Károly Gy. Hugó. — Az északamerikai költészet. — Lord Byron élete. Várnai Géza. — Hazai irodalom. — Rövid szemle. AZ OLVASÁSRÓL, különös tekintettel postáink járására. (Vége.) Tekintsünk körül s azonnal tudni fogjuk, hogy kik áldoznak legtöbbet az irodalomra nálunk ? Kisbirtokosok, tanárok, írók, művészek, (nem színészek) némely jobbmódú gazdatisztek, magyar iparosok. Bizonyára ezek azok, kik aránylag még legkészségesebben adják oda filléreiket könyvekért. Az az író, ki évenként csak ötven forintig terjeszkedhetik irodalmi költségvetésében, é s kérdjük, melyik valamire való irómenekedhetik e kiadástól, ha csak valamennyire is műveit embernek kiván tartatni és hátramenni nem akar) tehát az ily szó is több áldozattal felel meg kötelességének, mint az a nagybirtokos, ki például ezer forinttal pártfogolja az irodalmat évenkint ? S kik cselekszik ezt nálunk ? Kik szánnak ama nagybirtokosok közül, kik a tízezernyi, s talán ötven vagy százezernyi jövedelmek élvezetében csak élvek után sóvárognak, ezer forintot magyar művekre s folyóiratokra ? Mi volna az, ha csak kétszáz vagy háromszáz forinttal járulna minden rendezettebb nagybirtokos irodalmi célok előmozdítására évenként ? Nagy bőkezűségről itt bizonyára nem lehetne szó. Ám az irodalom csak másodrendű, vagy talán csak harmadrendű dolog nálunk és csak valamennyire is válságos viszonyok mellett az kerül utolsó sorba, az esik áldozatul a figyelmet érdemlők sorában. Még most is áll amit Kölcseynk mondott: „A nemes pénzre vágy, mert nagy házat igy tarthat; a kalmár pénzre vágy, mert nagy tőkepénzt igy halmozhat ; a tudós pénzre vágy, mert nagy, azaz holtig tartó pihenésre igy juthat. S nem lehetne-e ezt a nemzetségek minden osztályain igy végig folytatni? ” Mindezen osztályok ily nagynemű kívánattal eltelve, s e kívánattal együtt járó küzdés által kifá- rasztva, mi helyzetbe jőnek ? A nemes pénzt nem kap, mert birtokán hitel nem fekszik; a kalmár nem, mert számitványit a nemes nem fizetheti; a tudós nem, mert kéziratain mély rágódik.“ A kalmár kivételével a többire bátran alkalmazható ez állítás most is. Ám a kalmár nagyobbrészt német, legalább az idősebbje, s nagy pénzforgalma feleslegét nem a magyar, hanem a német irodalomnak szánja. Csak ennek tulajdonítható, hogy a fővárosban annyi német lap tarthatja fenn magát s növekedik számban, minőségben, holott a magyar lapok a válság hullámzatai között ingadoznak jobb sorstól várva szerencséjüket. Mert mi az, mikor a legjobb magyar napilap négy-ötezer előfizető birtokában boldognak érzi magát ? , holott a német lapok egyedül csak Budapesten majdnem annyi előfizetővel dicsekednek, mint a magyarok az egész országban együttvéve! És e szám nem túlzott, sőt még megvetendő se lehet. Mert akik e lapokat hordatják, szorgalmasan olvasnak is egyszersmind, olyannyira, hogy egyszerű szatócsok, kikről alig tételezhetnék fel, még foglalkozásukon kívül eső dolgokban is szép tájékozottságot szereznek s ismerik a világ folyását. De nálunk még itt is, elég gykran, nem a dolog, hanem a személy jó tekintetbe.