Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-21 / 47. szám

MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Előfizetési dij : Egész évre ... 8 fiz. Fél évre .... 4 . Évnegyedre . . . 2 . V. ÉVFOLYAM. IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZAKA TAMÁS. BUDA­PEST, 1875. NOVEMBER 21. SZERKESZTŐSÉG : Bástya-utca 18. szám. I. emelet. • __ Kiadó-hivatal : AIGNER LAJOS könyvkereskedésében, váci­ utca 18. szám. 47. SZÁM. TARTALOM: Az olvasásról. Vajda Viktor. — Legelső­­ teljes biblia-fordításúnk története. Károly Gy. Hugó. — Az északamerikai költészet. — Lord Byron élete.­­ Várnai Géza. — Hazai irodalom. — Rövid szemle. AZ OLVASÁSRÓL, különös tekintettel postáink járására. (Vége.) Tekintsünk körül s azonnal tudni fog­juk, hogy kik áldoznak legtöbbet az iroda­lomra nálunk ? Kisbirtokosok, tanárok, írók, művészek, (nem színészek) némely jobbmódú gazdatisztek, magyar iparosok. Bizonyára ezek azok, kik aránylag még legkészségesebben adják oda filléreiket könyvekért. Az az író, ki évenként csak ötven forintig terjeszked­­hetik irodalmi költségvetésében, é s kérdjük, melyik valamire való iró­­m­enekedhetik e kiadástól, ha csak valamennyire is műveit embernek kiván tartatni és hátramenni nem akar) tehát az ily szó is több áldozattal felel meg kötelességének, mint az a nagybirtokos, ki például ezer forinttal pártfogolja az iro­dalmat évenkint ? S kik cselekszik ezt ná­lunk ? Kik szánnak ama nagybirtokosok közül, kik a tízezernyi, s talán ötven vagy száz­ezernyi jövedelmek élvezetében csak élvek után sóvárognak, ezer forintot magyar mű­vekre s folyóiratokra ? Mi volna az, ha csak kétszáz vagy háromszáz forinttal járulna minden rendezettebb nagybirtokos irodalmi célok előmozdítására évenként ? Nagy bő­kezűségről itt bizonyára nem lehetne szó. Ám az irodalom csak másodrendű, vagy talán csak harmadrendű dolog nálunk és csak va­lamennyire is válságos viszonyok mellett az kerül utolsó sorba, az esik áldozatul a figyel­met érdemlők sorában. Még most is áll a­mit Kölcseynk mondott: „A nemes pénzre vágy, mert nagy házat igy tarthat; a kalmár pénzre vágy, mert nagy tőkepénzt igy hal­mozhat ; a tudós pénzre vágy, mert nagy, azaz holtig tartó pihenésre igy juthat. S nem lehetne-e ezt a nemzetségek minden osz­tályain igy végig folytatni? ” Mindezen osztályok ily nagynemű kívánattal eltelve, s e kívánattal együtt járó küzdés által kifá-­­ rasztva, mi helyzetbe jőnek ? A nemes pénzt­­ nem kap, mert birtokán hitel nem fekszik; a kalmár nem, mert számitványit a nemes nem fizetheti; a tudós nem, mert kéziratain mély rágódik.“ A kalmár kivételével a többire bátran alkalmazható ez állítás most is. Ám a kalmár nagyobbrészt német, legalább az idősebbje, s nagy pénz­forgalma feleslegét nem a magyar, hanem a német irodalomnak szánja. Csak ennek tulajdonítható, hogy a fővárosban annyi német lap tarthatja fenn magát s növekedik számban, minőségben, holott a magyar lapok a válság hullámzatai között ingadoznak jobb sorstól várva szerencséjüket. Mert mi az, mikor a legjobb magyar napilap négy-ötezer előfizető birtokában boldognak érzi magát ? , holott a német lapok egyedül csak Buda­pesten majdnem annyi előfizetővel dicse­kednek, mint a magyarok az egész ország­ban együttvéve! És e szám nem túlzott, sőt még megvetendő se lehet. Mert a­kik e la­pokat hordatják, szorgalmasan olvasnak is egyszersmind, olyannyira, hogy egyszerű sza­tócsok, kikről alig tételezhetnék fel, még foglalkozásukon kívül eső dolgokban is szép tájékozottságot szereznek s ismerik a világ folyását. De nálunk még itt is, elég gykran, nem a dolog, hanem a személy jó tekintetbe.

Next