A Földgömb 1. (1929-1930)
1929 / 1. szám - Kiss Lajos: A Nyírvíz
2 A FÖLDGÖMB tani a nyírfacsapolókat, bizonyítják a nyírfák sima törzsén látható vágások és a fúrások helyén keletkezett seb. Az elsorolt községekből szerzett adatok szerint a nyírvízeresztés tavasszal, rügyfakadás idején történt és történik, mikor a fa nedvének áramlása van, mikor megindul a nedv ; az idő kinyílása szerint korábban, vagy későbben , március elejétől május közepéig, míg a levele bokrosodni kezd. Tapasztalat szerint a szomorú nyír (Betula pendula L.) alkalmas a nyírvízszerzésre, a ritkábban előforduló jegenye, vagy pelyhes nyír (Betula pubescens L.) nem. A nyírvízeresztés régen úgy történt, hogy baltával vagy fejszével előbb a fa törzsébe vágtak 3 ujjnyira a merőlegestől kissé eltérően, aztán felülről lefelé haladó vágást tettek az előbbi vágásra, amikor nyelv-, vagy ékalakú darab esett le a fa törzséből. Ennek a bevágásnak az alját vályúszerűen kimélyítették 1—2 liter űrtartalmúra. Ide gyűlt össze a nyírfáié. A bevágásnak több neve van : Encsencsen tékát vágnak a fába, Tornyospálcán és Madántejke. Nyírbátorban és Nyírlugoson t él, Tornyospálcán v él, Mándokon kivágás a neve. Ha többszöri lékeléssel a fát beteggé tették, nem vágták ki tövestül, hanem előbb lefűrészelték a törzset közel a föld színéhez, majd tálalakúra kivésték, mélyítették, hogy odagyűljön össze a nyírvíz. A fúrás pedig úgy történik, hogy kis fúróval — a 2-es számú a legalkalmasabb — a fába fúrnak 6—20 cm. mélységre, de nem merőlegesen, hanem egy kissé felfelé, hogy a lé mentül könnyebben kicsepeghessen. A fúrás helyére toll-, nádcsövet dugnak mondják ; az egész műveletet csapnak, azon folyik ki a fából a víz. A fúrás helyét lyuknak, fknak mondják ; az egész műveletet csapolásnak. Ugyanazon fán két-három vágást és túrást is tettek egy tavaszon. Látszólag teljesen mindegy, melyik oldalán vágják vagy fúrják meg a nyírfát, mégis azt állítják a megkérdezettek, hogy a déli és keleti oldalán végezték azt. A Természettudományi Közlöny 1899. évfolyamában Schilberszky Károly is azt írja, hogy a fa déli oldalát kell megfúrni. A madai adat szerint a dőlés irányával ellenkező oldalon, Mándokon az északi oldalán fúrták meg a nyírfát. Adataim szerint mentői közelebb vágták vagy fúrták meg a nyírfát a földhöz, annál gyorsabban folyt belőle a nedv. Az imént említett Schilberszky mondja : „A megcsapolást a föld színétől számított 1—6 centiméternyi magasságban szokás végezni, mivel innét felfelé a törzs nyírvize fokozatosan veszít cukortartalmából.“ A megkérdezett öregek pedig azt állítják, hogy 50 cm.-től 100 cm.-ig a föld színétől. Általában embermagasságban, vagyis oly magasan, hogy az üreg könnyen kivágható legyen. • De az elérhető ágakat is csapolták . Nyírábrányban ott vágták meg, ahol az ág a törzsből kiágazik. A megvágott és megfúrt helyen a nedv néha szivárog, néha csepeg, néha vékonyan folyik. A nedv mennyisége a fa vastagságával van összefüggésben. A vastagabból több jön. Éjjel a nedv szivárog a fából. Minél nagyobb a meleg és minél élénkebb a rügyfakadás, annál több a nedv kifolyása. Az adatok szerint óránként 2—3 decilitertől fá, 1, sőt 2 cambium és faszövetre. A faszövetnek pedig két része van, egyik a tavaszfa, mely a vizet és oldott táplálékot vezeti, másik az őszi fa, mely a levegőt szolgáltatja. Legbelül van a bélszövet. Látható tehát, hogy mélyebb befúrással is csak a tavaszi fából nyerhető a víz. A gyakorlattal szemben a tudományos ismeret azt mutatja, hogy hiába fúrnak be 15—20 cm. mélyen a fa törzsébe, mert a jóval kisebb eső tavaszi fa az, mely a nedvet ontja. Tudjuk ugyanis, hogy a nyírfán legkívül van a kéregszövet, azután következik a nyalábszövet, mely három részre tagolódik, ú. m.: háncsszövet.