Index Ethnographicus 9. (1964)

1964 - Regdon Rezsőné: Cs.Sebetyén Károly irodalmi munkássága

Cs. Sebestyén Károly irodalmi munkássága Cs.Sebestyén Károly tudományos munkásságának a ma­gyar néprajzi, régészeti, építéstörténeti, valamint általá­nos művelődéstörténeti kutatásban elfoglalt helyét többen értékelték, méltatták.A-­­z alábbiakban elsősorban életrajzá­nak néhány olyan kevésbé ismert vagy ismeretlen részletét mutatjuk be, amely életútja és munkássága helyesebb és tel­jesebb megismeréséhez hozzásegít, s ehhez kapcsoljuk nyomta­tásban megjelent műveinek jegyzékét.­ Cs.Sebestyén Károly 1876 május 13-án született Ka­­ránsebesen, elsőnek a nehéz anyagi körülmények között élő ü­­vegesmester és porcelánkereskedő, majd szikvizüzem tulajdo­nos öt gyermeke közül. Krassó-Szörény vármegye hegy­boritot­­ta vidékének képe örökre bevésődött emlékezetébe. A szülő­földje iránti mély szeretete egész életét végigkísérte. Ké­sőbbi kutatásainak témáit a Székelyföld és az Alföld mellett elsősorban innen merítette. Gyermekéveit Déván, Lugoson, majd Oravicán töltötte. Az elemi iskola második osztályába járt, amikor a kis hegy­vidéki bányavárosba költöztek és a helységet csak 1894-ben hagyta el, amikor részben a rokonság, részben a város polgá­rainak támogatása lehetővé tette, hogy Budapesten a Képzőmű­vészeti Akadémián folytassa tanulmányait. Édesapja eredetileg más pályára szánta; a polgári iskola befejezése utá­n - iparost akarván nevelni fiából - egy helybeli, távoli rokon bádogosmesterhez adta tanulónak. A vézna, gyengetestű gyermek azonban nem tudta elviselni az inasélet nehézségeit, beteg lett és felgyógyulása után nyil­vánvalóvá vált, hogy erre a pályára alkalmatlan, így került vissza a felső iskolába, majd - mint már említettük - Buda­pestre, az Akadémiára. - 3 -

Next