Simonyi Zsigmond: A magyar határozók 2. köt. (1890)
A névutók használata - Alatt, alól, alá
MAIxY. AKADÉMIA KÖNYVTÁRA A NÉVUTÓK HASZNÁLATA. Alatt, alól (alul), alól. Helyhatározók. E névutók az al főnévnek hol, honnan, hová kérdésre felelő rágós alakjai (i. I. 346). Mind a három előkerül mint adverbium is moha az alatt helyett ma alant-ot, s alól helyett alulról-1, ill. a hol kérdésre alul-t mondunk); pl. Csak alatt jár a mi jezsuitánk elméje (Czegl: Japl. 135). A mennykövest meritek vádolni még ti lelkek itt alatt ? (Shak. XIII. 121. Rákosi J.) Eszter, kit a szerencse alól porból felségre, a fogságból trónusra emele (Fal. 192). Alámerül stb. A rokon nyelvekben is a megfelelő alapszóból (finn ala, lapp vuolle, zűrjén ul) a mieinkhez hasonló névutók divatoznak, pl. a finn alia, a lapp vuolen, a zűrjén ulin a. m. alatt, a finn alle, a lapp vuolai, a zűrjén ulö a. m. alá stb. (1. Budenz :MUSzót.) Hón alatt tulajdonkép a. m. hónalban, föld alól a. m. föld aljából, hegy alá a. m. hegy-aljára stb. S e három névutó helyett csakugyan gyakran alkalmazunk ma is még ilyen körülirásokat: Majd egy puszta templom alján ily gúnyszó két szitkos ajkán (Kisf.: Karács, éj). Hűs olajfák alján békén áll csendes lakom (Bajza I. 147). Kapinyát köttem a derekamra, úgy úsztam át a part ujjat (azaz a part-aljat, Nyr. VIII. 327). — Innen jöttem alulról, Fehérvárnak aljárul (Nyr. III. 188). — Sözép-Szolnok terül Meszeshegy aljára (Lukács: Tiszántúli kis magyar 61. — NB. Egy régi pápista is botját így veté hónalunk alá, Nyr. VI. 166). Névutóinknak rendes helyhatározó használata legrégibb