Ferenczi Zoltán - Bártfai Szabó László - Viszota Gyula: Adatok a Magyar Tudományos Akadémia és a 19. század első felének történetéhez 1. Ferenczi Zoltán: Széchenyi (István) emlékezete. - Szabó László, Bártfai: Adatok a MTA történetéhez 1825-1849-ig. - Viszota Gyula: Cenzurai kúlönlegességek a 19. század második felében. (1926)
I. Ferenczy Zoltán: Széchenyi emlékezete
Ferenczi Zoltán ellenfelének szavait kell idéznem. Kossuthot értem, ki 1840. november 19-én Pest megye közgyűlésén Széchenyit a legnagyobb magyarnak nevezte. „A legnagyobb magyar !“ Lehet-e ennél többet, nagyobbat, méltóbbat mondani ? Mert hiszen mi magyarok, egy ily kis nemzet, aránytalanul sok, nagyon sok naggyal dicsekedhetünk. A történelem és tudomány lapjai világhírű hősök, államférfiak, kutatók és költők neveit jegyezték fel. Ezek közt lenni a legnagyobbnak s ezt elismerni, — és nem kétség, hogy Kossuthnak igaza volt, igaza még önmagával s a későbbi Kossuthtal szemben is : ez a pár szóban kifejezett kijelentés Széchenyiről a legszebb emlékbeszéd. E szerint minden Széchenyiről írt essaynek ebben a végső következtetésben kell kimagaslani: a legnagyobb magyar. Ez pedig csak egyképen érhető el, ha t. i. Széchenyi működését a maga egészében, egyetemességében fogjuk fel. Az ő működése természetesen, mint mindenkié, részletekből áll, de volt és lesz mindig egy egyetemes nézőpontja. Az ő célja volt elérni azt, hogy a magyart kiemelje múltja melankolikus és lemondó bámulatából, hogy egész tetterejét és figyelmét a jövőre irányítsa és így megvalósítsa a legnagyobbat, amit ebben fejezett ki: Magyarország nem volt, hanem lesz. Magától értetődik, hogy egy ily általános vágyat, sóvárgást, vagy csak egyszerűen mondást kifejezni nem nagy mesterség. Az, ami nagy, ezt bevinni az életbe s kitalálni és megvalósítani azokat az intézményeket, éppoly nagy alkotó vággyal, mint alkotó erővel, vagy legalább a legnagyobb előrelátással, prófétai ihlettel, hideg logikával megkezdeni őket, beleültetni a nemzeti akaratba, hogy aztán mintegy maguktól nőjjenek az egészséges tényezők ereje által, míg mindenik nemzeti intézménnyé válik s ugyanegy célra egészségesen, elhatározón munkál, mint a természet erői. Ezt Széchenyi meg bírta tenni s így az ő működési tere nem egyik vagy másik, bár mégoly jelen