Jelentések a magyar népmüvészetröl - Az 1928. évi prágai nemzetközi népmüvészeti kongresszusról (1929)

gr. Zichy István: Magyar népművészet. Történeti bevezetés

n élő magyar népelem, a hasonló műveltségi körben élő török népek analógiái szerint, köztük alig képzelhető el. Rabszolgáik főként a rabságba ejtett idegenek közül kerülhettek ki. A harcosok ruházatának, fegyverze­tének, eszközeinek fő vonásokban egyformáknak, a célnak megfelelők­nek kellett lennie. Itt csak az anyag gazdagsága, kiállítása tehetett kü­lönbséget, így külön úri- és külön népviselet sem igen lehetett. Sőt nagyon valószínű, hogy az előkelők ruházatát, tárgyainak ornamentikáját a sze­gényebbek szegényebb anyagban utánozták. Ezek szerint nem tarthatjuk azt kizártnak, hogy a honfoglaláskori sírok postszasszanida ornamentikájának egyes elemei a népművészetben fennmaradhattak volna. Mert a szegényebb harcosok osztályának tekinté­lyes szerepe lehetett a magyar köznép későbbi kialakulásában. Ha a magyarság aránylag izoláltabb földrajzi helyzetben él és a fejlődés folytonosságát nem szakítja meg olyan sokféle tényező, kutatásunk ezen a téren aránylag könynyű volna. A IX. század elején, a kereszténység felvétele után a magyarság a nyugati keresztény kultúra közvetlen, erős behatása alá került. Ekkor a külföldi elemek bevándorlása is megindult és ezek között az új szükségleteknek megfelelően sok iparosnak kellett lennie, kik már új művészi elemeket is terjeszthettek a nép köz­ött. Az életmód is vál­tozott, a pásztorkodás háttérbe szorult és a földmívelés foglalta el a főhelyet. Magyarország utóbb és még a XIX. század közepéig is mint az állattenyésztő puszták világa volt főként ismeretes, de az az állapot ké­sőbb fejlődött, mert a puszták nagy részén régi falvak és templomok nyo­mai találhatók, melyek részben a XIII. századi mongol betörés, részben a török hódítás alatt pusztultak el. A honfoglalás utáni időkben a XIII. századig török néptöredékek, besenyők, kúnok és az alánoktól származó jászok telepedtek be, kik újabb keleti elemekkel gazdagíthatták a magyar népművészetet. Ide számíthat­juk talán a nagyalföldi pásztorok művészetét, mely főként kánoktól lakott területen alakult ki. Erős szakadást okozhatott, nemcsak általános kulturális fejlődésünk­ben, de a népművészet kontinuitásában is a XIII. századi mongol betörés és a majd másfél századig tartott török hódoltság. Az első az ország te­rületének nagy részét elpusztította és újratelepítését tette szükségessé. Az utóbbi szintén nagy területeket tett lakatlanná. A lakosság egy része el­pusztult, más, kisebb része az ország szabadon maradt vidékeire költö­zött. A hódoltság megszűnése után az őslakosságot főként idegen ele­mek betelepítésével pótolták. A török hódoltság révén is sok új keleti elem terjedhetett el a magyar nép művészetében. Mindennél erősebb nyomot hagyott a népművészetben a magyar­ságnak a nyugati kultúrközösségbe való belépése. A kereszténység fel­

Next