Jelentések a magyar népmüvészetröl - Az 1928. évi prágai nemzetközi népmüvészeti kongresszusról (1929)
gr. Zichy István: Magyar népművészet. Történeti bevezetés
n élő magyar népelem, a hasonló műveltségi körben élő török népek analógiái szerint, köztük alig képzelhető el. Rabszolgáik főként a rabságba ejtett idegenek közül kerülhettek ki. A harcosok ruházatának, fegyverzetének, eszközeinek fő vonásokban egyformáknak, a célnak megfelelőknek kellett lennie. Itt csak az anyag gazdagsága, kiállítása tehetett különbséget, így külön úri- és külön népviselet sem igen lehetett. Sőt nagyon valószínű, hogy az előkelők ruházatát, tárgyainak ornamentikáját a szegényebbek szegényebb anyagban utánozták. Ezek szerint nem tarthatjuk azt kizártnak, hogy a honfoglaláskori sírok postszasszanida ornamentikájának egyes elemei a népművészetben fennmaradhattak volna. Mert a szegényebb harcosok osztályának tekintélyes szerepe lehetett a magyar köznép későbbi kialakulásában. Ha a magyarság aránylag izoláltabb földrajzi helyzetben él és a fejlődés folytonosságát nem szakítja meg olyan sokféle tényező, kutatásunk ezen a téren aránylag könynyű volna. A IX. század elején, a kereszténység felvétele után a magyarság a nyugati keresztény kultúra közvetlen, erős behatása alá került. Ekkor a külföldi elemek bevándorlása is megindult és ezek között az új szükségleteknek megfelelően sok iparosnak kellett lennie, kik már új művészi elemeket is terjeszthettek a nép között. Az életmód is változott, a pásztorkodás háttérbe szorult és a földmívelés foglalta el a főhelyet. Magyarország utóbb és még a XIX. század közepéig is mint az állattenyésztő puszták világa volt főként ismeretes, de az az állapot később fejlődött, mert a puszták nagy részén régi falvak és templomok nyomai találhatók, melyek részben a XIII. századi mongol betörés, részben a török hódítás alatt pusztultak el. A honfoglalás utáni időkben a XIII. századig török néptöredékek, besenyők, kúnok és az alánoktól származó jászok telepedtek be, kik újabb keleti elemekkel gazdagíthatták a magyar népművészetet. Ide számíthatjuk talán a nagyalföldi pásztorok művészetét, mely főként kánoktól lakott területen alakult ki. Erős szakadást okozhatott, nemcsak általános kulturális fejlődésünkben, de a népművészet kontinuitásában is a XIII. századi mongol betörés és a majd másfél századig tartott török hódoltság. Az első az ország területének nagy részét elpusztította és újratelepítését tette szükségessé. Az utóbbi szintén nagy területeket tett lakatlanná. A lakosság egy része elpusztult, más, kisebb része az ország szabadon maradt vidékeire költözött. A hódoltság megszűnése után az őslakosságot főként idegen elemek betelepítésével pótolták. A török hódoltság révén is sok új keleti elem terjedhetett el a magyar nép művészetében. Mindennél erősebb nyomot hagyott a népművészetben a magyarságnak a nyugati kultúrközösségbe való belépése. A kereszténység fel