Koszorú, 1865. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1865-01-29 / 5. szám

Megjelenik hetenkint vasárnap.­­ Szerkesztő szállása hová a dolgozatok, előfize­tési pénzek, reklamatiók is küldhetők . Üllői­ út 7 sz. HETILAP A SZÉFIRODALOM S ÁTALÁNOS MIVELTSÉG KÖRÉBŐL. Előfizetés: egész évre 12 frt, félévre 6 frt. Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Entseh Gusztáv kiadó-hivatala Barátok­ tere 7. sz. HARMADIK ÉVFOLYAM. JANUÁR 20. 1865. ELSŐ FÉLÉV. 5. SZÁM. KÖSZÖRŰ. A TRAGOEDIA BÖLCSELETE, VONATKOZÁSSAL TELEKI LÁSZLÓ „KEGYENC­Z“-É­R­E. (Vege.) Érzésre minden ember képes. Az ér­zést úgy fejezni ki, hogy másokban is ha­sonlót ébreszszü­nk: ez a költészet föladata. E feladatot kétfélekép lehet teljesíteni: az érzések közvetlen felköltése által, melyek a rajzra visszahatnak , ezt teszi a lyricus. To­vábbá : képek, illetőleg alakok és cselek­mé­nyek által hangolván az olvasót, úgyhogy azok idézzék elő a czélzott érzést közvet­­ve, így történik a drámában és eposzban. Miután pedig csak az egészet szüli a lelke­sedés, a részeket a nyugalom alkotja, ön­ként értetik, hogy sokkal könnyebb a lyri­cus munkája, kinél a conceptió és kivitel közt rövidebb köz fekszik, mint a szomorújáték íróé vagy hősköltőé, ahol ugyan az il­et csak úgy egy perez szüleménye, mint a lantosköl­tőnél, de miután a megalkotás aránytalanul hosszabb időt vesz igénybe, az ihletnek a mű összegére való átvitele sokkal nagyobb erőt kíván. Vegyük a kérdés másik oldalát. Alakokat és cselekvényt rajzolni so­kan tudnak, s e cselekvényt és alakokat az elfogadott költői formák külső szerkezete szerint idomítni nem egynek sikerül. Ámde ritkának sikerül az alakokat és cselekvényt valamely fölvett eszmével oly öszhangba hozni, hogy amazok ennek mindenben köz­vetlen érvényesítésére szolgáljanak. Van sza elég, a ki érzésekkel rendelkezik — minden költészetben a lyricusok száma a túluralgó; — van a ki a rajzolás külső fel­tételeit érti — a jelenetezés és színpad tit­kát beíró tehetségeknek se szeri, se száma, hanem a kire Apolló úgy mosolygott lé­gyen, hogy ecsetjében e két tehetség ösz­­szeolvadva , mint a költői alkotás képesség nyilatkozzék: olyat csak ezek­ben kapni egyet. Ezért vannak nekünk drámáink, szép nyelven tolmácsolt dús érzésektől hul­lámzók (itt csak Vörösmartyt, Jókait em­lítem) , vannak olyanok, melyek az emberi szívbe és magyar életbe mély pillantást en­gednek vetni (Hugó Károly, Czakó, Szig­ligeti); erőteljes genre-ék (Szigeti stb.); de olyat, a­hol az érzés vagy a festő tehetség határozott költői eszme formái közt mozog­jon, alig kettőt-hármat mutathat föl irodal­munk. Ezek egyike a „Kegyencz“ czím­ű ötfelvonásos tragoedia Teleki Lászlótól. Tovább megyek. Nem szokatlan dolog, miszerint vala­mely írónál költői igazság és művészi for­ma érzéke oly erősen ölelkezik, hogy első tekintetre az alkotó kéz hiányát még mű­értő előtt is képes feledtetni. A képzeletet pótolja az érzés, az alakot a szerkezet , az eszményit a valóság. Mélyebb pillantás­ra aztán észrevesszük, hogy ilyen helyt a teremtőképzelet túlnyomólag tanulmány­nyal van helyettesítve és a művészet tett­leges igényeinek csak nemleges minőség­ben van elég téve. Ilyesmit érzünk Lessing

Next