Koszorú, 1865. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1865-02-26 / 9. szám

Megjelenik hetenkint vasárnap.­­ Szerkesztő szállása hová a dolgozatok, előfize­tési pénzek, reklamatiók is küldhetők : Üllői­ út 7 sz. HETILAP Előfizetés: egész évre 12 frt, félévre 6 frt. Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Emich Gusztáv kiadó­hivatala Barátok­ tere 7. sz. HARMADIK ÉVFOLYAM. FEBRUÁR 26. 1865. ELSŐ FÉLÉV. 9. SZÁM. KOSZORÚ. A SZÉPIRODALOM S­LTALÁNOS MIVELTSÉG KÖRÉBŐL. a színészet könyvéből. (Vége.) A színházi képezde nem azért van, hogy lángelméket teremtsen, hanem hogy műveltséget adjon, s ez oldalról a legki­sebb tehetséget a legnagyobbnak színvona­­lára emelje. Mert a segédismeretek meg­szerzése, a test kiképezése, s a lélek fegyel­mezése végett, iskolára a lángésznek is szük­sége van. Igaz, voltak nagy tehetségeink, a­kik műiskolába nem jártak, mégis mes­terek voltak. De ki mondja, hogy az isko­lai műveltség rájuk nem fért volna? Ki mondja, hogy nem­ voltak hibáik és hiá­nyaik, miket a műiskola kijavíthat vagy eltakarhat vala? Szóval, ki mondja, hogy iskolázva, még egyszer ily jelesek nem le­hettek volna? Színészi nagy tehetségek te­kintetében korunk egyébként is igen med­dő , tehát az ilyenek hiányát épen azért kell pótolni a kisebb-nagyobb képességek teljes egyensúlyozásával. Most minden szín­ház erre törekszik. Mert oly előadás, mely az egyenlő erők tökéletes egybeolvadása s a kivitel szabatossága által jeleskedik , habár nem rázza is meg a kedélyeket, de valódi műélvezetet képes nyújtani; m­íg a rendkívüli tehetségek, minél inkább elra­gadnak bennünket, nagymérvű jelességeik által környezetük gyengeségét annál érez­hetőbbé teszik. Itt az egyik pillanat a má-­­­sikat rögtön megbuktatja, a bámulat má-­­ morát az ügyetlenség hideg vízzel önti p arczon, s a sértő benyomások a kelleme­seket tökéletesen ellens­úlyozzák. III. A régi hellénektől és rómaiaktól bevég­­zett műtudományt a színészet nem örököli. Aristoteles maga megvallja, hogy korában a szavalásról írott tudomány nem volt. (Rhetorika III. 1.) Sőt azon elméleti töre­dékeknek sem sok hasznát vehetjük, me­lyek philosophusaiktól reánk maradtak. Az ő szinészetök oly kort és életet képmá­sol, mely régen elenyészett, s mely a mienk­től épen annyira különbözik, mint a my­­thologia a bibliától. Hogyha mi ama kor­szakra Shakespeare után három századdal tekintünk vissza, két­ezer éven keresztül, a Garrickek és Talmák sírdombjáról, úgy fog az előttünk feltűnni, mint a színészet­nek naiv korszaka, melynek a mi keresz­tyén színmű­vészetünk öntudatos fejlemé­nyéről s magas fokú tökélyeiről, természe­tesen, sejtelme sem lehetett. A görög és ró­mai dráma csupán típusokat rajzolt s áta­­lános szenvedélyeket festett, és valamint színköltészete nem fejlődött az egyénítésig, szintúgy színészete is csak az alanyiság ál­láspontján maradt. A merev álcra, a bő­­­ruha, a magas fatalpú szandál (cot­urnus,)­­ szóval: az alaknak a természetes arányok­­ feletti nagyítása , az egyéni változatosság

Next