Kritika 31. (2002)

2002 / 1. szám - Pogonyi Lajos: Egy pesti fiú - Dessewffy Tibor - Z. Karvalics László: Az Új Törvénykönyv

2002. január „Már két milliárd ember kötöz itt... Mindenségüket tartani a fénybe, Mint orvos, ha néz az üvegedénybe, Már nem tudom... (József Attila: Flóra 3- Már két milliárd...) Törvénykönyv hipotézisnek a körüljárásával, hogy mindaz, amit internetforradalomnak nevezünk, éppen csak el­kezdődött. ■ „Sajnálom, nincs kivétel. Elena említett egyszer valamit, ha jól emlékszem Metcalf-szabálynak nevezik, és úgy szól, hogy egy hálózat átjárható­sága a keresztezések gyarapodásának mértéké­ben, mértani haladvány szerint növekszik. Szer­vezetre lefordítva a keresztezés mindazokat je­lenti, akik tudnak valamely titkos akcióról. - Elena - ismételte meg a nevet leplezetlenül gúnyos hangon a CIA igazgatóhelyettese. - Ő az­tán tudja, hogyan kell csalni, megtéveszteni má­sokat, ugye Bryson?!” Ahhoz, hogy egy hálózat-gazdaságtani tétel ra­jongott thrillerszerzők fegyvertárába is bevonul­jon, ugyancsak népszerűvé és ismertté kell válnia a szakértői berkeken kívül is. Az a tény, hogy az akciókrimi pápája, Robert Ludlum a fenti módon szőtte bele egyik legfrissebb könyvébe (A Promé­­theusz-összeesküvés, 2000), jól jelzi, hogy a „há­lózatok” mindinkább középpontba kerülő kérdé­se lassan átlépi a tudományt a hétköznapoktól el­választó - sokszor nem éppen keskeny - határsá­vok Bryson, a legyőzhetetlen titkosügynök termé­szetesen pontatlanul emlékszik: a hálózatok érté­kének gyarapodására vonatkozó képletet Metcalfe törvényeként ismeri a szakma, és erede­tileg kicsit másképp hangzik: „Egy hálózat értéke a hozzá csatlakozók számának mértani haladvá­nya szerint növek­szik”. Persze ez a mondat mindenkinek mást je­lent: James Bond utó­dainak fenyegetően fo­kozódó információs veszélyt, a közgaz­dászoknak az egy új ügyfél megszerzésére eső költség és a tőle re­mélhető haszon össze­vetésének matematikai formuláit, az érdeklő­dő internetfelhaszná­lók számára pedig a hálózathoz hozzáférők számának lenyűgöző gyarapodását. A Metcalfe-törvény tehát a hálózati terjesz­kedés ideológiai meg­alapozásául is szolgál, hiszen azt állítja: minél több csomópont (hasz­náló, intézmény, szá­mítógép vagy titkos­ügynök) található egy adott hálózatban an­nak értéke nem elemi hozzáadással, hanem a gyarapodás arányában sokszorozódással nő. Következésképp a hálózat (értéknövekedése) szempontjából nincs kifizetődőbb dolog, mint a hálózathoz csatlakozók számának növelése. A mértani haladvány misztériumát tehát a Metcalfe­­törvény a méretbeli növekedés és az értékválto­zás közé helyezi. De mit tegyünk akkor, amikor már maga a méretnövekedés is exponenciális? Márpedig az internet - pontosabban a World Wide Web - esetében éppen ez a helyzet: míg 1994-ben alig 3 millió használót regisztráltak, 2000-ben ez a szám már meghaladta a 377 milliót, a legfrissebb becslések szerint az idei év végére elérheti a félmilliárd főt. A Metcalfe-törvényt ezért mostanában a „feje tetejére állítva” szokás emle­getni, a hálózati értéknövekedés tényével magya­rázni, illetve prognosztizálni a további terjedést (pl. Norris, 2001:2). Habár az egyes technológiai fejlesztések, ta­lálmányok társadalmi terjedése, diffúziója - mint ezt alább majd részletesen tárgyaljuk - korántsem problémátlan terület, az internet-használat expo­nenciális növekedése kapcsán rutinszerűen szo­kás egy másik szabályszerűségre utalni. Neveze­tesen Moore törvényért, amely szerint a félveze­tő-technológia (a mikroprocesszorok) egy egysé­gére eső teljesítmény nagyjából 20 havonta megduplázódik.­ Ezt a tételt a társadalomtudósok is kedvtelve idézik: sokuk számára ez a növeke­dési potenciál indokolja az új információs társa­dalom eljövetelét, a termelési viszonyokban be­következő minőségi ugrást, amely indokolttá te­szi, hogy akár a kapitalizmus egy új fejlettségi fo­káról is beszéljünk. Moore törvényét a múltbeli tapasztalatok alap­ján fogalmazza meg, de igazán megvilágító erő­vel a jövőre vonatkozóan rendelkezik.­ Az expo­­nencialitás örvényében mind a technológia által nyújtott lehetőségek, mind­ezek elérhetősége (magyarán az árak) tekintetében egyszerre kell merésznek lennünk a becslésekben és óvatosnak a jelen állapotra vonatkozó következtetések érvé­nyességével, illetve elévülésével kapcsolatban. Emiatt a Moore-törvény által kijelölt „exponenci­ális térben” könnyebb saját jelenlegi helyzetünket meghatározni. Ezt a pozíciót pedig a divatos po­litikai szlogenhez fordulva úgy foglalhatjuk össze hogy: „a jövő nem kezdődött még el”, vagy ha el is kezdődött, akkor még nagyon az elején járunk. Miről mesél a sakktábla? Ehhez a ponthoz gyakran találkozunk az ősi le­gendából eredeztethető sakktáblalegendához.­ E szerint az unatkozó kínai császár szórakoztatásá­ra Kr. e. 600-ban egy udvari tisztviselő bemutatta az általa kitalált új játékot: a sakkot. A császár megszerette a játékot, magához hívatta a hivatal­nokot, és megkérdezte, mit kíván cserébe ezért a remek szórakozásért. Az ötletgazda meglepően szerény volt: pusztán csak némi rizsre tartott igényt, melynek mennyiségét úgy javasolta meg­határozni, hogy az első sakk-kockába egy, a má­sodikba kettő, a harmadik kockába négy szem rizs kerüljön, és így duplázva haladjanak végig a sakktábla valamennyi kockáján. Mivel Őfensége nem volt járatos a matematikában - a történet nem szól a császár társadalomtudományi művelt­ségéről - elfogadta ezt az egyszerű kérést. Nem számolt azzal hogy a 64 sakk-kockára jutó meny­­nyiség már meghaladja a 18 billió szemet, amely több mint kétszer beborítaná a föld teljes felszí­nét. A történet több tanulságot is kínál. Helyénva­lónak látszik megemlíteni, hogy amikor a kifize­tések kezdték kirajzolni az iszonytató mértéket, a császár helyesebbnek látta lefejeztetni a manda­rint. E szomorú ténynél számunkra fontosabb le­het annak konstatálása, hogy erre úgy nagyjából a 32. sakk-kocka környékén került sor, amikor is már 4 milliárd szemnyi - még kezelhető, de a mennyiségi robbanást belátható távolságba hozó - fizetségről volt szó.­ Mindez azért igényli különösképpen a figyel­münket, mert - mint azt Jim Norton is kiemeli (Norton, 2001) - a Moore-törvény nagyjából húsz hónapos duplázódását tekintve a mikroprocesz­­szorok teljesítőképessége ma nagyjából éppen a 32. kockának felel meg. Az eddig megtett út is el­ismerésre méltó, de csipők teljesítménye ezek Jutta Rose: Történet I.

Next