Kritika 31. (2002)
2002 / 1. szám - Pogonyi Lajos: Egy pesti fiú - Dessewffy Tibor - Z. Karvalics László: Az Új Törvénykönyv
4 Jutta Rose: Történet II. szerint még csak most fog igazán felpörögni. Ha pusztán ebből az egyetlen összefüggésből kiindulva akarjuk összegezni az eddigieket, azt kellene mondanunk, hogy minden valószínűség szerint hatalmas technológiai robbanás előtt állunk, amely a Metcalfe-törvény értelmében - a sokszorosára növeli a hálózat értékét, egyúttal szédítővé fokozza a hálózathoz való csatlakozási hajlandóságot. Ha minden mástól függetlenül kellene mérlegre tennünk a következtetést, máris ugorhatnánk tovább egy olyan szép, új hálózati társadalom lehetőségének víziójára, ahol a növekvő kapacitásokkal együtt járó árcsökkenést követően mindenki szükségletei szerint részesedhet majd a technológia áldásaiból. Itt azonban érdemes egy pillanatra megállni. Mint említettük, az információs társadalommal foglalkozó fontosabb társadalomtudományi művek kedvtelve hivatkoznak Moore törvényére (pl. Castells, 1996; Dutton, 1999; Norris, 2001). Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül Donald MacKenzie (MacKenzie, 2000) megjegyzését. Moore törvénye minden „igazoltsága” ellenére sem természeti törvény, amelyet pusztán csak megfigyelnünk kell, mint mondjuk a gravitációt. E szabály mögött piaci erők, fejlesztési projektek, kutatók és gyártók, valamint rengeteg pénz áll, s ezek bonyolult hálózati egyensúlya biztosítja e „törvény” működését. Mindez még akkor is módszertani elmélázásra int, ha nemigen találunk olyan „törvényt”, amely közvetlenül szembefordulna a merész következtetésekkel. Sőt. Az új gazdaság új szereplőit és a pénzvilág régi robotosait együtt megrázó úgynevezett dotkombnzis kulisszái mögött vígan ugrálgat sakktábláról sakktáblára a hálózatiforgalom-mennyiség (Roberts törvénye), és mindinkább kimutathatóvá válik, hogy (Metcalfe folytatásaként) a kölcsönösen kiépülő hálózati kapcsolatok szinte a természettörvény erejével tolják a demokrácia irányába a társadalmakat (Kedzie törvénye)10. A technológia társadalmi beágyazottságát több oldalról is vizsgálhatjuk. Ezúttal hagyjuk figyelmen kívül a „science studies” megközelítését, amely elsősorban a technológiai innovációk létrejöttének körülményeit, a felfedezések és a kutatásfejlesztés társadalmi kontextushoz kötöttségét vizsgálja (Bijker et al. 1987, Bijker et al.1992, Law, 1991). Fogadjuk el, hogy az egyes találmányok megszületnek - még ha távolról sem csak a tudományos géniuszok megvilágosodásának, hanem egy bonyolult, sokszereplős és esetlegességekkel terhelt hálózat működésének eredményeképp.11 Ami saját gondolatmenetünk számára itt jóval fontosabb, az a tudományos felfedezések, technológiai innovációk társadalmi elterjedése. Ez ugyanis a hétköznapi tudatban működő hiedelmekkel szemben korántsem automatikus, másrészt az extrapoláció alapjául szolgáló technológiát lecserélő új technológiák által is döntően meghatározott. Az irodalomban az első állítást általában a császárkori Kínával és a kora középkor elvetélt technológiai forradalmával szokták szemléltetni,12 a második összefüggést a párizsi konflislovak által megtermelt lócitrommennyiséggel kapcsolatos félreprognosztizálás derűs kritikája.13 Ezúttal hadd utaljunk egy másik példára, amely az intézményi tehetetlenség rendkívül fontos, ám gyakran figyelmen kívül hagyott tényezőjét hangsúlyozza. Azét a tehetetlenségét, amely gyakran még a - szó szerint - életbevágóan fontos felfedezések társadalmi elterjedését is döbbenetesen hosszú időre képes elodázni. A nagy földrajzi felfedezésekért fizetett egyik legkeservesebb ár az volt, hogy a hosszú hajóutak során a tengerészek ezrei haltak meg skorbutban14. Jó száz évvel Vasco de Gama útja után, 1601-ben egy angol hajóskapitány, James Lancaster négy hajóból álló flottával tartott India felé. Úgy döntött, hogy új módszerrel kísérletezik: az egyik fregatt tengerészeit arra kötelezte, hogy naponta három teáskanál citromlét fogyasszanak. A kísérlet meggyőző eredménnyel zárult, mivel a vizsgált tengerészek egészségesek maradtak, ám a kontrollcsoportként szolgáló másik három hajó 278 fős legénységéből az út felénél már 110 meghaltak. Azt hihetnénk, hogy ilyen ékes bizonyítékok hatására a citromot azonnal elkezdték alkalmazni a skorbut megelőzésére. De a brit haditengerészet csak 150 (!) évvel később végzett e témában újabb kísérleteket, és csak újabb 45 év elteltével, 1795-ben vezették be a citrusfélék kötelező fogyasztását a hadihajókon. Ha azonban azt gondoljuk, hogy a piaci szereplők e tekintetben fürgébbek voltak, alaposan tévedünk. 1865- ben - vagyis 264 évvel Lancaster „kísérlete” után - döntött úgy a British Board of Trade, hogy a kereskedelmi hajókon is bevezeti ezt az intézkedést. A késlekedés magyarázata a történészeknek is komoly nehézségeket okoz. Számunkra e történet csak annak illusztrálására szolgál, hogy egy mégoly hasznos, adott esetben életmentő találmány elterjedését sem tarthatjuk automatikusnak (Rogers, 1995). Visszatérve mármost az internethez, kétség sem férhet hozzá, hogy igencsak sebesen terjed (szemben a citromléfogyasztással). Azonban aligha kell elkötelezett társadalomtudósnak lennünk ahhoz, hogy belássuk: a technológiai teljesítőképesség erősödése és a hozzáférés akár robbanásszerű növekedése önmagában még nem vezet az internet kínálta lehetőségek optimalizálásához. Ahhoz, hogy egy mindinkább globális (ám globálisként eléggé szűk) elit kiváltságain túlmenően mérlegelhessük az információtechnológia társadalmi elterjedésének esélyeit, az elterjedés, illetve a hozzáférés valamennyi dimenziójára ki kell terjesztenünk figyelmünket. A puszta „penetrációs” adatok - ha mégoly látványosak is - üresen konganak a teljes problématér feltérképezése nélkül. A hozzáférés útvesztői Ezeket a „rétegeket” Ernest J. Wilson III, a marylandi egyetem kutatója (némiképp ironikusan) Wilson törvényének nevezi. Wilson a globális egyenlőtlenségek fogalmi megragadásakor különbséget tesz formális (formai) és valódi hozzáférés (effective access) között. (Wilson, 1999 )- A formális hozzáférés a fizikai elérhetőséget jelenti: akkor beszélhetünk róla, ha a felhasználók számára földrajzi és materiális értelemben is megjelenik, elérhetővé válik az adott szolgáltatás. Egy faluba vagy iskolába bevezetett telefon- vagy internetszolgáltatás révén a formális vagy fizikai hozzáférés az adott közösség számára biztosított. Ezzel azonban a valódi felhasználástól még messze vagyunk. Ehhez további négy feltételnek kell teljesülnie Egyrészt figyelembe kell vennünk a „pénzügyi hozzáférést”, a financiális hátteret: megengedhetne az adott közösség vagy egyén, hogy használja és fenntartsa a fizikailag elérhető szolgáltatást? Másodszor vizsgálnunk kell a „ kognitív hozzáférést” vagyis azt, hogy a potenciális felhasználók rendelkeznek-e mindazzal a tudással, képességgel, jártasságokkal, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy az adott technológiát sikeresen használják (és amelyet mind közönségesen egyre inkább információs írástudásnak nevez a szakirodalom). Harmadszor a tartalmi hozzáférés aspektusait is be kell vonni az elemzésbe. Hiába teljesülnek a fizikai és a pénzügyi feltételek, ha nincsenek a felhasználók számára érthető nyelven és érdeklődést kiváltó témákban tartalmak. Negyedszer pedig „a politikai hozzáférésről” sem feledkezhetünk meg: azokról a szabályozókról és ellenőrzési mechanizmusokról, amelyek azt befolyásolják, hogy miként lehet élni a fenti három hozzáférésből adódó lehetőségekkel. Technológiaterjedés - citromok minden mennyiségben 2002. január