Kritika 39. (2010)
2010 / 1. szám - Majtényi László: Erkölcs a jogalkotásban?
2010. január- keket” illetné meg, a rossz gyerekeket már nem, őket úgyis elviszik a boszorkányok. Továbbá ezekről a jogokról nem lehet lemondani. Az embernek, miközben viselkedhet úgy, mintha nem tartana igényt a szabadságra, de nincs joga arra, hogy a legelemibb példát hozzam fel, lemondani a saját személyes méltóságáról. A kiskorúak védelme továbbá, e jog természeténél fogva, minden akarati elvtől is független. Talán nem alaptalan, hogyha példaként Nabokov híres regényét említem. Az abban ábrázolt problémát talán Lolita-paradoxonnak nevezhetnénk. Aki ismeri a mai magyar bulvármédiát, akkor bele tud gondolni, hogy ez valóságos dilemma. Gondolom, a teremben sokan vannak, akik olvasták Nabokov híres regényét, a Lolitát, amely arról szól, hogy egy gyerekkorú lány egy érett férfit hogy csábít el. Szóval, aki alkotmányjoggal foglalkozik, annak az általános erkölcsi rosszalláson túl is van végig valami további rossz érzése, (miközben kiváló regényt olvasok, amit személy szerint nagyon nagyra tartok), mert a jogi megközelítése a problémának teljesen más, mint a regényes megközelítése. A jogban a gyerekkorúakkal létesített szexuális kapcsolat, az érintett beleegyezésétől teljesen függetlenül nemcsak, hogy bűncselekmény, hanem a büntetőjog ezt még erőszaknak is tekinti. Ezt értékelte a médiahatóság tizenkét órás elsötétítéssel, amikor például egy kereskedelmi televíziós show-ban, ott ült két tizenöt éves kislány, velük szemben meg a műsorvezető nő, aki a vizsgálóbíró szerepét játssza el, és a két kislány azon vitatkozott, hogy három évvel korábban, amikor a kislányok tizenkét évesek voltak, az egyikük nevelőapja a jelen lévő két kislányt, valamint barátnőjüket is megerőszakolta-e, vagy, amint állítja, az egyik kislány, ő nem lett megerőszakolva. És a műsorvezető azt nyomozza, hogy az a kislány, aki azt állítja, hogy őt nem erőszakolták meg, hazudós-e? Majd bejön a vádló gyerek édesanyja, és női riválisként jól megveri a gyereket. Ez, már bocsánat, ha vannak ilyen követelmények, az alkotmányos rend megtiprása. Ez persze nem azt jelenti, hogy a médiának nincs joga a pedofília jelenségével foglalkozni. Nemcsak, hogy joga, hanem kötelessége is, amint minden szülőnek is erkölcsi kötelessége a pedofília problémáját a gyerekével, annak nagyon korai, zsenge életkorában megértetni, hiszen ezzel bizonyos fokig védeni tudja a gyereket. Mindig a feldolgozás módja dönti el a minősítést. A bulvármédiában rendszeresen lealacsonyító módon mutatnak be nagyon rosszul iskolázott, magukat kifejezni nem képes embereket. Az előbbi műsor konkurense a homoszexualitást mutatta be hasonlóan, amikor egy asszony, bizonyítékok nélkül persze, a szomszédját azzal vádolta, hogy kisfiúkat ront meg, de a szerencsétlen meglepett „vádlott” hiába tiltakozott, hogy ő ilyet soha nem tett, de olyan vádlott-vádló szituációba kerül, amiből kikerülni, vagy az igazát bizonyítania lehetetlen. Ezekben az esetekben a formális önkéntesség már csak azért sem visz előbbre, mert az egyéb, a fentiekkel kapcsolatos problémákon túl, önkéntes és tudatos beleegyezésről eleve nem lehet szó. Nemegyszer a kiskorú megaláztatása és a roma származás egybekapcsolódik. Mindig a feldolgozás módja dönti el a minősítést. Még egy problémáról szeretnék szólni. A szakirodalom nagyon határozottan beszél arról, hogy itt vannak különös veszélyek. Az egyik veszély az, amikor az emberi jogok jogi dogmatikájából a jogalkalmazás kilép akár a természetjogig vagy talán még azon túl is. Ezt a lehetőséget a Magyar Alkotmánybíróság kiváló első elnöke egyik fontos tanulmányában utasította el. A veszély abban áll, hogy ezek az erkölcsileg színezett jogok hajlamosak a jogi dogmatika köréből kilépni. Az ORTT vádlói ezt úgy szeretik megfogalmazni, hogy a médiahatóságot ízlésrendőrségnek minősítik. Ha kreálhatok egy új fogalmat, van egy további valóságos veszély, hogy a médiahatóság egyfajta erényrendőrségként léphet fel. Ezt a veszélyt nagyon szigorú jogászi munkával, hozzáteszem, kissé száraz jogászi munkával lehet elkerülni. Tehát az a követelmény, hogy nagyon pontosan, nagyon finoman megállapított tényállások alapján, és nagyon a törvény betűjére is koncentrálva mondjon határozatot akár a bíróság, akár a médiahatóság. A másik kiút pedig az, amit a konferencia bevezetőjében már említettem, nevezetesen az a kérdés, hogy a szabályozásnak a szintjét lehet árnyaltabbá tenni. Ehhez az önszabályozás ad segítséget. Egy olyan rendszerben, ahol a kiskorúak védelmében az önszabályozás nagyobb súlyt kap, a médiahatóságot nem kísérti az erényrendőrségi szerep. Hozzáteszem, hogy a kiskorúak védelme az önszabályozásnak kitüntetett területe az európai jogalkalmazásban, sőt az európai önszabályozás éppen a kiskorúak védelmével kezdődött. Tehát amikor maga a műsorszolgáltató, illetve a műsorszolgáltatók csoportja a helyes magatartást kódexekbe foglalja, és ezeket a kódexeket egymást ellenőrizve együtt tartatják be, ott az a veszély, hogy a hatósági vagy a bírói jogalkalmazás átcsúszik jogon túli morális ítéletmondásba, jelentősen csökkenthető. Persze mindezek a követelmények a mostani önszabályozás nélküli helyzetben is terhelik a jogalkalmazót. MAJTÉNYI LÁSZLÓ :