Magyar Géniusz, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-17 / 8. szám
1895 MAGYAR GÉNIUSZ csak a nőt látom, a szép fiatal leányt, azokkal a végtelen szelíd, őszinte vonzalmat kifejező szemekkel, csodálhatja, hogy ha rokonszenvesnek találom? A gróf arcza egészen kipirult, szemei fellángoltak a beszéd hevében. Olga bárónő alig hallotta mit beszélt, szemei egész idő alatt arczára voltak tapadva, nézte ezt a szép, nemes arczot, a felhevült vonásokat. «Milyen szép igy», mondá magában. Társaság jött a téli kertbe. — Te itt voltál, mondá majdnem egyszerre Melanie és Adrienne grófnő, meglátva Olga bárónőt. — Igen — felelt Olga bárónő — Apáthy gróf érdekes dolgokat mesélt nekem, ő t. i. egy keleti felfedezési expeditiót rendezett itt a túlsó negyedbe, és nagyon értékes leletekre akadt. — Igen, — találtam egy igaz gyöngyöt — felelt a gróf. — Csak az arany keretet, kedves gróf— mondá gúnyosan a bárónő. A gróf elhalványodott, Olga bárónő pedig eligazgatta szép, csikósra festett arany hajának homlokára tolakodott fürtéit, elsimította a csipke redőket vállain s karját Apáthy gróf karjába öltve, közömbös hangon mondá: — Gyerünk a tánczterembe, tánczolni akarok! Pedig most igazán fájt a feje. * * * Nos hát ez így van. Az apa még törődik, fárad, féltékenyen rakosgatva össze a megtakarított filléreket, az anyja gyűjti a selyem ruhát. A fiú már a turfán veri el a vagyont, a leány Chopint játszsza és ábrándozik. ** * Egy kép az Ezeregyéjszaka tündérregéiből. Késő este van. Lélia egyedül szobájában, fehér pongyolába burkolva hoszszan kibontott hajjal ül szemben a kandallóval a szőnyegen. Hófehér karjaival átfogja térdein a patyolatot és úgy bámul bele a zsarátnok pirosló fényébe. Olyan gyönyörű igy. A lámpa el van oltva, az ablakredőnyök lebocsátva, a szobában csak az a gyenge rózsaszín fény dereng, melyet a kandallóban pislogó parázs áraszt el benne, hosszan megrajzolva a tárgyak árnyait. Lélia csak néz, néz bele a parázs fényébe. El nem tudja róla fordítani tekintetét. Olyan különös képeket rajzol az. Kiválik belőle egy szőke katonatiszt magas, karcsú alakja. Lélia megremeg. Ali mindig csak ő, százféle alakban, de mindig csak őt látja egyedül. Amint a bálban felé közelít s meghajtja magát komoly tisztelettel előtte, aztán mikor keringőznek a számtalan csodálkozó és irigy tekintet daczára, amely rájuk tapad, és ő mosolyogva feléje hajol, majd látja lovagolva amint találkoznak a ligetben és ő szívélyesen felé köszönt. Aztán megint egy délelőtt itt náluk a zongoránál mellette ül, a kottát lapozva. Lélia kezei idegesen kapkodnak a billentyűk felett, lélegzete elakad, körülötte elhomályosodik minden, nem is tudja mit játszik, csak azt érzi, hogy ő most nagyon nagyon szeretne meghalni. Most is így, hogy aztán soha többé ne lásson, ne érezzen a közelében mást, mint ezt az egy alakot, aki mostan mellette ül. Egy zsarátnok elhamvad, egy másik szilánk sisteregve fellobban ismét, és más kép áll elő. Estély van. A szalonban nagy társaság gyűl össze, vidám kacsagás, fecsegés tölti be a termeket. A zongorán felhangzanak egy Wagner-opera erőteljes, bekezdő ütemei. Egy darabig csend van, aztán kitörő taps hallatszik és megint nevetnek, fecsegnek. Léka is ott van a vendégek között, mosolygó arccal jár- kel közöttük, s nem sejti senki, hogy mialatt mosolyog, szíve majd megszakad az egyenetlen, heves dobogásban, idegei túlfeszülnek a várakozás kétségei között. Valaki megígérte, hogy eljön és még nincs itt. Minden kocsizörejre összerezzen Léka, szemeit lehunyva ajkát összeharapva figyel. A kocsi tovább robog. Nem ő megint. Már a vendégsereg oszladozni kezd, mikor az inas tálcán egy borítékba zárt névjegyet hoz be. A zsarátnok hirtelen egészen elhamvadt. Talán az éles novemberi szél fújt be a kéménybe és az oltotta ki. Lélia nem lát többé semmit a parázs alkotta képekből, összefoly minden szemei előtt. Nehéz könycseppek gördülnek ki a nagy fekete szemekből, s folynak a halvány, bársonyos arczon végig. «Nem jött el ! Nem jött el !» zokogja fuldokolva, arczczal elterülve a földön . . . * * * Hihetetlen de megtörtént. A jól situált Apáthy Géza gróf eljegyezte Stein Lélia kisasszonyt. Mindjárt az Olga bárónőnél tartott bál után, felküldte segédjeit Béla báróhoz, Olga bárónő fivéréhez. Megverekedtek. Párbaj után kezet fogtak egymással, s mialatt az orvos bekötözte a Béla báró jobb karján kapott vágást és a karczolást Apáthy gróf homlokán, Béla báró odaszólt Apáthyhoz : — Nem volnál szives megmondani, tulajdonképen miért verekedtünk ? — De igen. Mert a nővéred megsértette a menyasszonyomat. * * * Virágkorzó volt. Valamely nemes czélért rendezték azt, s mint rendesen, most is a szegények segítettek a szegényeken. Az előkelőség százezreket elköltött a kocsik felékesítésére, a tűzkárosultaknak azok a harmincz krajczárok jutottak, melyet a szegény munkás nép egy egész hétig rakosgatott félre vasárnapi szórakozásra. De legalább élvezheti azért azt, hogy «tolakodó parasztnak» titulálják, ha a járdára áll, és hogy ráléptetik a lovaskonstablerek lovait. A fogatok s trappban léptetnek fel és alá, a közönség megbámulja a díszes kocsikat, s találgatja a bennülők nevét. Majdnem valamennyit ismerik. Most egy rózsaszín akáczczal díszített hintó hajtat be a sorba. — Ah, Apáthy gróf a feleségével — súgják mindenfelől. Nagy az érdeklődés irántuk. ■ Hogy még ilyen ünnepélyen nyilvánosan is mutatja magát vele ! mondja az egyik. — De külföldre mennek is ám legközelebb, és ott telepednek meg, mert itt nem veszi be őket a társaság — mondja egy másik jobban informált. — Hm. Pedig nem is olyan nagy az orra. Ezt a férfiak mondták. VALAHÁNYSZOR . . . Valahánykor nálad vagyok IS szemtédszembe ül öle veled, Beszélgetünk közönyöset 1 létk-köznapi dolgol felett. Kihallgatód szavak inat, Tán az eszed nincs is ottan, Fehér arczod meg se villáid, Szemed fénye föl se lobban. S én is mintha azt se tudnám, Hogy miért is jöttem hozzád, Egyketvűen méregetem Kis szobátok szélét, hosszát. Oly ügyesen eltakarjuk, Ami bennünk megyen véghez, Mert pompásan értünk mi a Színleléshez, tettetéshez. Pedig hogyha szivünk vágyát Kimondhatnék nyiltan, bátran, Egyesültünk volna régen Egy hatalmas dobbanásban . . . Morócz J1CNO. 123