Magyar Minerva 6. (1935)
1935 / 1. szám - Octavian Goga - Bitay Árpád: Előszó "Az ember tragédiájá"-hoz
Előszó „Az ember tragédiájáéhoz Madách Imre főművének, „Az ember tragédiájá"nak román fordítása Octavian Goga tolmácsolásában a napokban látott napvilágot a „II. Károly Király Irodalmi és Művészeti Alapítvány" kiadásában a bukaresti könyvpiacon. A klasszikus szépségű fordítást legközelebb méltatjuk, míg most azt a sok eredetiséget tartalmazó „Előszó"-t mutatjuk be, amellyel a kiváló román költő a kötetet a nyilvánosság elé küldte. A XIX. század a nagy kérdések százada. A francia forradalom, a Világrész leghevesebb földrengésszerű megrázkódtatása igazi világfelfordulásként zúdult rá, alapjaiból forgatva ki , alakítva át az emberiség minden célkitűzését. Birodalmak buktak el, állameszmék omlottak össze, trónok, bölcseleti eszmék, társadalmi intézmények, művészi eszmények hullottak egymásra éktelen recsegés-ropogással- Az emberi lélek árnyékos mélyén kiűzhetetlenül ott lappangó, újításokra törő Moloch szörnyű hekatombát kívánt. A romok felett irgalmatlan tájfunként robogtak, tódultak a kérdések. Az egykori formák békéjéből kitépett embert könnyű zsákmányként sodorta, ragadta magával a szédítő forgatag, öntudatába szűnös-szüntelen mérgezett nyílként csapódott, fúródott be minden oldalról a végefogyhatatlan, sok kétség. Természetes, hogy az irodalom lépten-nyomon megérezte ezt a műteremrengést. A benne leomlott oltárok romjai közt ijesztően visszhangzottak a messziről jövő kiáltások: — Kik vagyunk? Honnan jövünk? Hová megyünk? Mi az élet és a halál? Mi a szeretet és a gyűlölet? Mindmegannyi kínzó kérdésként, teremtő lázzal rázta meg az ablakot. Ez a lázas állapot nemcsak helyi jelenség volt, hanem mindenütt jelentkezett előbb vagy utóbb, Európa minden zegezúgában. A román gondolat- és eszmevilágban Mihail Eminescu volt az az elme, aki felfogta ennek a viharnak minden cikázó villámlását, a magyaroknál Madách Imre. * „ Életében nincs sok feltűnés, zaj és külső vergődés. De viszont annál több a lelki gyötrődés és a magyar nép irodalomtörténetében ismeretlen belső mélység. 1823-ban született Alsósztregova nevű faluban, ősi nemesi családból, amely századokon át jeleskedett Nógrád vármegye közigazgatási tisztségeiben. Ő azonban nem lépett ősei nyomdokaiba. Törékeny, gyönge szervezetű ifjú volt, kit a kor francia és német irodalmától át- meg átitatott, szellemes édesanyja sok féltő gonddal nevelt, így élt visszavonulva a szülői kastély boltívei alatt. Mint félénk, szemlélődő lélek, csak múló, alkalmi részt vett azokban a politikai harcokban, amelyek az akkori Magyarországnak Ausztriával szemben való függetlenségét akarták kivívni. Kossuth Lajos 1849-es veresége, legyőzetése után, a magyar szabadságharc ellen támadt megtorlási korban, másfél évre mégis elzártak. Pesszimizmusra hajlamos, beteges érzékenységét csak fokozta szerencsétlen házasélete, amely