Magyar Pszichológiai Szemle 18. (1961)

1961 / 1. szám - GEGESI KISS PÁL: Bevezető a Magyar Pszichológiai Szemle "Új Sorozat" 2. kötetéhez

a legfontosabbakat emeljem ki —, úgy vélem, az első évfolyamban sikerült a­ célkitűzést követni, sikerült bizonyos eredményeket elérni. További célkitűzésünk az volt, hogy a magyar pszichológusok számára megkönnyítsük a világirodalom folyamatos figyelemmel kísérését. E feladatot is igyekezett a folyóirat megvalósítani. A baráti demokratikus államok, első­sorban a Szovjetunió pszichológiával foglalkozó kutatói tudományos eredmé­nyeinek részletes ismertetése és ugyanakkor megfelelő kritikai értékeléssel a nyugati pszichológiai kutatási eredmények referátumai, egybefogva több mint 500 könyv- és folyóiratközlemény ismertetése, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar pszichológusok tájékozottsága minél szélesebb körű lehessen. Az első évfolyam bíráló lezárásakor foglalkoznunk kell egyes olvasóink azon véleményével, mint kritikával, hogy a Magyar Pszichológiai Szemle első évfolyama füzeteiben túl sok szervezési és programadási kérdés szerepelt. Ez a kritika bár helytálló, mégis a folyóirat első évfolyamának ez a jellege nem volt véletlen és nem volt hiba. Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a magyar pszichológusok tudományos munkájának eredményei túlnyomó részben az évente kiadásra kerülő „Pszichológiai Tanulmányok” című kötetekben jelen­nek meg. Immáron három ilyen kötet és a három kötetben közel 150 tudomá­nyos munka látott napvilágot, és szervezési, ill. célkitűzési kérdésekről kizá­rólag a kötetek egészen rövid bevezetőjében volt szó. A másik válasz e kriti­kára az, hogy bár a Magyar Pszichológiai Szemle a folyamatosság fenntartása kedvéért az első évfolyam megjelenésekor a XVII. kötet megjelölést viselte, — hiszen a régi Magyar Pszichológiai Szemle, amelynek utolsó kötete 1947-ben jelent meg, összesen XVI. kötetet ért meg —, azonban az „Új Sorozat” vég­eredményben egészen új társadalmi és történelmi helyzetben szerveztetett meg, tehát természetszerű, hogy az első kötet füzeteiben igen sok programadás, ill. célkitűzés-ismertetés elengedhetetlen volt. Nem volna jó, ha az első év eredményeitől elbizakodnánk, vagy túl­értékelnénk ezeket, viszont az sem volna jó, ha az első év befejezésekor nem látnánk tisztán, hogy mit is értünk el és célkitűzéseinket követni tudtuk-e. Az új, 2. évfolyam megindításakor megismétlem a Magyar Pszichológiai Szemle újbóli megindításakor, az „Új Sorozat” első számában írottakat: „felhívással fordulok nemcsak a szakma közvetlen művelőihez, hanem minden kutatóhoz, minden tudóshoz, kísérje figyelemmel a magyar pszichológia fejlő­dését, és mind közvetlenül, mind közvetve a munkában való részvétellel, tanácsaival, építő jellegű bírálatával segítse, járuljon hozzá, hogy ez a fontos tudományág a többi tudományágak között hazánkban is újból elfoglalhassa méltó helyét”. Annál inkább szükség van erre, mert hiszen természetszerűleg a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége mellett működő Pszichológiai Bizottság cél­kitűzései nem egy évre szólóak, hanem messze távlat felé mutatnak. E cél­kitűzések eléréséhez még sok munka elvégzése szükséges, és így természetesen az első évben csak azok a munkaeredmények születtek meg, amelyekre erőnk, szervezettségünk már az első évben is volt, és annál inkább örülünk a tartalmi tudományos eredményeknek, mert hiszen a terület elhanyagoltsága és szét­­ziláltsága miatt nagyon sok erőt vett igénybe a szervező munka. Gegesi Kiss Pál akadémikus

Next