Magyar Shakespeare-tár 4. (1911)
1911 / 1. szám - Értekezések - Hevesi Sándor: Shakespeare egy vígjátékáról
Shakespeare egy vígjátékáról, 3 országban. Én ellenben úgy találom, hogy a Shakespeare olasz kertjei és olasz interieurjei hamisítatlan angol interieurök, mihelyt egy kissé odafigyelünk a szövegre. A Makranczos hölgy 4-ik felvonásában hideg van s jól befűtenek a kandallóba, a Téli rege Sziciliájában is égnek a kandallóban a nagy hasábfák. Bencze úr a Sok hűhó semmiért-beli Bencze úr, a könyvét egy angol windowban hagyta, ahol kis karikákon át tűz be a nap, nem pedig egy olasz ablakban, s hogy betetőzzem a dolgot: amikor Oberon a tündéreivel megjelenik Theseus termében, az első, amit mond, ez: Álmos itt tűz, kandalló. Milyen távol van ez Hellásztól és Itáliától, s mennyire az Old merry England meleg, családias otthona ez s milyen közel van az angol középkor zenés lelkéhez, a melynek a lüktetését keresztül érezni a Shakespeare drámáinak dallamos, ritmikus szövedékén. Közel vagyunk még a misztériumokhoz, a hol aranynyal hímzett sátorokból, amelyek a paradicsomot ábrázolták, üde gyermekhangok énekelték a l'Regina cceli»-t, ahol harsonák és trombiták jelentették az ítélet napját, orgonaszó mellett vonult be Jézus Jeruzsálembe, ahol angyalok és pásztorok dalolták a kánonokat, melyeket Shakespeare Böffen Tóbiása már kicsúfol, ahol a hárfa és a hegedű, a lant és a duda, a dob és a tamburin (Ariel dobja és tamburinja) egymást váltották fel, s ahol már fölcsendültek azok a régi, öreg dalok, a melyeket a csipkeverő leányok dúdoltak s a melyeket a Vízkereszt ábrándos herczege annyira szeret. És Shakespeare korában a népdal már kiröppent a középkori kontrapunktika szoros és fojtó kalitkájából, Anglia és Lóczia megtelt dallal, mint soha azelőtt, és soha azután, s dallal volt tele minden angol hajlék, s minden úri házban ott állott az akkori zongora, a virginál, a melyről Shakespeare 128-ik sonetteje beszél, az, a melynek a czíme az 1640-ik kiadásban «Upon her playing upon the virginals». És Shakespeare tudja, hogy az ő prózája cseppentett, csengő muzsika, végtelen variácziókkal. Minduntalan keresi az alkalmat, hogy minél zeneibb lehessen, úgy hogy a valóság, amely eltölti, mint eleven ritmus ömlik ki belőle. Nem véletlen, hogy Beatrice és Izozalinda is, annyit beszélnek a tánczról, a dalról, a muzsikáról. Ilyenkor a Shakespeare