Szépirodalmi Figyelő, 1860. november-december - 1861. január-október (1. évfolyam, 1-52. szám)

1861-05-23 / 29. szám

Szerkesztői szállás, hová a lap szellemi részét illető küldemé­nyek utasítandók : Üllői-ut és Kisfaludy­­utcza sarkán 11-ik szám. Megjelenik e lap csütörtökön. Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft. Május 23-án 1861. I-ső évfolyam. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden a lap anyagi részét illető dolgok utasítandók Egyetem-utcza 4-ik szám. SZÉPIRODALMI F­I­G­Y e­l 0. 29-ik szám. MEGINT A KRITIKÁRÓL. (Szász Károlynak.) I. E lapok hasábjain ön már két ízben szó­lalt föl ellenem. Első polémiája Zalár költe­ményei ügyében történt, midőn engemet és Erdélyi Jánost Zalár elfogult és igazságta­lan kritikusainak nevezett *). Eljárása nem épen szabályszerű volt, sőt csodálatosnak is mondhatnám, ha ugyan már rég meg nem szoktam volna az ilyesmiken fenn nem akadni. Ön Zalár „Borúra derű“ czímű újabb költeményeit nagy részt becseseknek talál­ván, rész néven veszi tőlem, hogy régibb költeményeit nem igyekeztem méltányolni. „Mert — úgy mond ön — ha Zalár csak­ugyan oly minden tehetségtől üres volna, mint Gyulai föltünteti , a „Borúra derű” soha sem születhetett volna. Mert bár a vak is talál garast, de a kezünk alatti füzetben nem csak egyes szép költeményekkel, minő­ket alább kijelölendünk, hanem egy határ­zott és elvitázhatlan tehetséggel találko­zunk.“ Örömest elismerem, hogy ez újabb költeményekben haladás van, habár Zalárt most sem vagyok képes annyira méltányol­ni, mint ön. Azonban tegyük fel, hogy újabb költeményei oly jók, mint ön hiszi, vagy épen valóságos remekek. Mit tartozik mind­ez reám, ki Zalárnak csak régibb költemé­nyeit bíráltam s jövőjéről sem jót, sem ro­­szat nem jósoltam. Balzac hosszas ideig csak rész regényeket irt, melyeket sem a közönség, sem a kritika nem méltányolt, midőn azonban később Francziaország egyik legjelesb regény írója lön, senkinek sem ju­tott eszébe kérdőre vonni a kritikusokat, hogy régibb rész regényeit miért nem mél­tányolták a leendő jók fejében, ön, úgy lát­szik, a polémiának egy egészen új nemét akarja divatba hozni, mi eredetinek ugyan elég eredeti, épen mint a Vida borkorságos embere, de valamint az határozottan rút, úgy ez is határozottan értelmetlen. Menjünk tovább. Ön elismeri, hogy az általam megrótt nagy hibák megvannak Za­lár régibb költeményeiben, de egyszersmind azt állítja, hogy csak némelyekben s a költő teljességgel nem esett e hibák martalékául. „Mi volna tehát ez esetben — folytatja — az elfogulatlan kritika kötelessége? Bizonyo­san nem a feltétlen ócsárlás, hanem a tévút vagy hibák kijelölése mellett a helyes irány kimutatása s a tehetség méltatása.“ Jól van, uram, de először is engedje megfordítanom e kérdést. Mi volna tehát a védelem és tá­madás ez esetében a lovagias polémia köte­lessége? Bizonyosan nemcsak elfogultnak nevezni az ellenfélt, hanem egyszersmind a vita alatti pontot egy pár eszmécskével fel­­világosítni. Ön mindezt nem teszi, sőt czél­­jára sem tartozónak állítván, elégnek tartja bátran kimondani azt, hogyha Zalát olyan volna, mint a minőnek feltüntettem, nem ír­hatta volna ez újabb költeményeit. A bá­torságban nincs hiány, de egy értelmetlen phrasis még nem fegyver, ennek köteles­­­­sége lett volna Zalár régibb költeményei­­ *) Szépirodalmi Figyelő 9. és 10. szám

Next